Változniuk kell a gazdaságoknak, különben már középtávon megszűnnek – Jön a 33. Farmer-Expo Debrecenben

Az ukrán mezőgazdasággal nem lehet versenyezni, és az élelmiszeriparnak különben is szüksége volt az import kukoricára. Az agráriumot elsősorban a klímaváltozás fenyegeti, az adaptálódáshoz komoly állami beavatkozásra van szükség. A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár előzetes sajtótájékoztatóján elhangzott, közelebb kell hozni az állattenyésztést a társadalomhoz, mert jelenleg támadás alatt állnak a tenyésztők.

Az idei kiállítás jelszava a tudástranszfer, a szervezők igyekeznek segíteni a gazdákat a jövőkép megtalálásában – mondta el Vaszkó László vásárigazgató augusztus 14-én a 33. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár sajtótájékoztatóján. Az agrárszakmai programok részletes ismertetésének végén közölte, hagyományosan a lovas programok vonzzák a legjobban a közönséget. Mindenkit biztosított, hogy ezek idén is színvonalasak lesznek.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke hangsúlyozta, az agrárium szereplőinek válaszokra van szükségük olyan kérdésekre, amelyek már dörömbölnek az ajtón, ezt a válaszadást kísérlik meg a Farmer-Expóval. Mint mondta, komoly fejlesztési források állnak majd rendelkezésre, és most fog eldőlni, mely gazdaságok tudnak és akarnak változni, költséghatékonyabban gazdálkodni. „Azok a gazdaságok, amelyek ezekből a fejlesztésekből nem veszik ki a részüket, föladják, és már középtávon is arra lehet számítani, hogy meg fognak szűnni” – figyelmeztetett.

Béri Béla, a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi docense kifejtette, a Farmer-Expónak az is a feladata, hogy közelebb hozza az állattenyésztést a társadalomhoz, ugyanis szerinte jelenleg egy politikailag is támogatott támadás alatt állnak az állattenyésztők. „A létét kérdőjelezik meg, hogy egyáltalán szarvasmarhát lehessen tartani Európában” – fogalmazott.

Vaszkó László vásárigazgató a programok ismertetése során egy meglepő információt is közölt. Mint mondta, a nyugat-európai migráció hatására soha nem látott kereslet alakult ki a magyar bárányhúsra.

Vaszkó László – Fotó: Polgár Tóth Tamás

A Debreciner kérdésére Vaszkó László elmondta, idén Nagy István agrárminiszter helyett Farkas Sándor parlamenti államtitkár vesz részt a rendezvény megnyitóján. Az eseményen egyébként a program szerint nem lesz ott Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő sem, aki az elmúlt években többször is emlékezetes beszédeket tartott, tavaly például többek között a kólától való böfögésről értekezett a klímaváltozás kapcsán.

A feldolgozóiparnak kellett az ukrán gabona

Vaszkó László a Debreciner érdeklődésére beszélt az ukrán gabona importja körüli vitákról is. Ennek kapcsán megjegyezte, míg Magyarországon átlagosan 50 centiméter a termőréteg a földeken, addig Ukrajnában ugyanez 3 méter. Másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán gabona importja egybeesett egy súlyos magyarországi kukoricafertőzéssel, a hazai kukorica 70 százalékát ezért az élelmiszeripar nem tudta felhasználni. „Ha nem lesz Magyarországon elegendő gabonatermés, valahonnan a feldolgozóipart el kell látni” – mutatott rá. Hozzátette, ha nálunk megtiltják az ukrán gabona importját, akkor a magyar agrárium kiszorul az európai piacról, mivel a versenytárs nemzetek továbbra is importálni fognak.

Szólláth Tibor – Fotó: Polgár Tóth Tamás

Szólláth Tibor egy másik vitás kérdés, a vízgazdálkodás kapcsán kifejtette, víz szempontjából kritikus állapotban van a Kárpát-medence, stratégiát kell alkotni annak megváltoztatására, hogy több víz folyik ki innen, mint amennyi befolyik. Hozzátette, problémát jelent a hó eltűnése, korábban ugyanis ez gondoskodott a lassú vízpótlásról. Vaszkó László humuszréteget illető megállapításával kapcsolatban megjegyezte, nálunk is volt ekkora a termőréteg vastagsága, csak az évszázadok alatt lepusztítottuk. Hozzátette, Európában senki sem tud versenyezni az ukrán gabonatermesztéssel, mert ott bármilyen védőszert lehet használni.

Nem lesz többé hosszú, nyugodt időszak az agráriumban

Az elmúlt években a Farmer-Expók megnyitóin sokszor elhangzott, hogy nyugtalanság van jelen az agrártársadalomban. Megkérdeztük, a jelenlévők szerint láthatunk-e még olyan időszakokat, amikor a gazdák nyugodtan tudnak hosszabb távra tervezni, vagy a klímaváltozás és annak kísérőjelenségei miatt mostantól kezdte a folyamatos adaptációra kell-e berendezkedniük. Vaszkó László szerint az utóbbi a helyzet. Úgy látja, az agrárium átalakulásához és az öntözés biztosításához komoly állami beavatkozásra van szükség. Béri Béla hozzátette, a magyar állattenyésztésre és a mezőgazdaságra leselkedő messze legnagyobb veszély a klímaváltozás. Mint mondta, erről is lesz szó a Farmer-Expo egyik kerekasztal-beszélgetésén.

Béri Béla – Fotó: Polgár Tóth Tamás

A 33. Farmer-Expót augusztus 29. és 31. között tartják. A teljes árú belépő a helyszínen 4 ezer, a nyugdíjas és a diákjegy 2 ezer forintba kerül. 14 év alattiak számára a belépés ingyenes. A részletes program itt érhető el.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!