Naponta 31 millió köbméter szennyezett levegőt állíthat elő az EVE Power-akkumulátorgyár Debrecen mellett

A Zöld Kör számításai szerint a szél lakott területek felé viszi majd a szennyezést. A hajdúböszörményi civilek arra is figyelmeztetnek, hogy a 12 ezer lakosú Debrecen-Józsa mindössze másfél kilométerre van a tervezett gyártól.

Komoly biztonsági és környezeti kockázatokat lát a debreceni EVE Power-akkumulátorgyárban a hajdúböszörményi Zöld Kör – derül ki a civilek által a beruházás egységes környezethasználati engedélyezési eljárásában benyújtott észrevételekből.

Mint írják, alapvetően elhibázott döntésnek tartják az akkumulátoripari létesítmények Hajdúságba telepítését, ugyanis hiányoznak ehhez az erőforrások és feltételek. Megjegyzik, hogy a kínai gyár nemcsak kiváló termőföldre épül, hanem vegyipari létesítményként a környező mezőgazdasági területeket is terheli a káros kibocsátással, ezért negatívan befolyásolja a térség agrárteljesítményét. A Zöld Kör szerint nem lesz például lehetőség a későbbiekben itt „bio” minősítésű termények előállítására. A civilek azt javasolják, hogy a beruházó 30-50 százalékkal kisebb gyártókapacitású üzemet valósítson meg, amit az elektromos autók piacának megtorpanása is indokolna.

Tévesen határozhatták meg a hatásterületet

A Zöld Kör úgy látja, az akkumulátorgyár biztonsági jelentésében, alapállapot jelentésében és a környezeti hatásvizsgálati dokumentációban tévesen határozták meg a hatásterület Debrecentől mért távolságát 5 kilométerben. „Ugyanis a tervezett ipari létesítménytől legközelebbi lakóház – Debrecen-Józsa, Elek utca – 1,49 km-re található! Sehol nem kap megfelelő hangsúlyt, hogy a hozzávetőleg 12 ezer lakosú Debrecen-Józsa városrész a megvalósítani kívánt üzemtől 1,5 km-re helyezkedik el” – írják a beadványukban.

Eve Power
MePAR Portál / mepar.mvh.allamkincstar.gov.hu

A civilek arra is kitérnek, hogy nem tartják elégségesnek a környezetvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal részéről a lakosság és a szakmai szervezetek tájékoztatását a beruházás által jelentett környezeti kockázatokról. Mint írják, a demokratikus véleménynyilvánítás megcsúfolásának tekintik a korábban megtartott online közmeghallgatásokat. Ezért azt kérik, hogy a célterületen élőket közleményekben tájékoztassák a várható kibocsátási értékekről, közérthetően megfogalmazva a várható hatásokat, valamint adjanak tájékoztatást a biztonsági kockázatokról és az ezekhez kapcsolódó protokollokról.

Több mint harminc méter vastag szennyezett levegő boríthatja a tájat

A levegővédelemmel kapcsolatban a Zöld Kör kifogásolja, hogy az alapállapot-jelentés olyan légszennyező anyagokat vizsgál, amelyek minimálisan terjednek a levegőben. Kérik, hogy vizsgálják az illékony anyagok, elsősorban az oldószerek (ilyen a magzatkárosító hatású NMP) jelenlétét. A civilek azt is kérik, hogy a szélirányokra és a szélsebességre vonatkozóan a legközelebbi hazai mérőállomás adatait vegyék figyelembe, mert az eddig bemutatott terjedési modellekben egy kanadai cég által biztosított, felsőlégköri szélirányokra vonatkozó adatokat használtak. „A közeli meteorológiai állomások adatai alapján inkább jellemző az észak, északnyugati irányú szélmozgás, amely egyértelműen a közeli lakott területek felé viszi a szennyezőanyagokat” – figyelmeztetnek.

EVE Power látványterv
kormanyhivatalok.hu

A szervezet azt is kéri, vizsgálják meg azt a térségben gyakran előforduló esetet, amikor heteken keresztül egy párnaszerű köd üli meg a tájat, amelyben akkumulálódnak a szennyező anyagok. „Különösen fontos lenne ezt annak tudatában vizsgálni, hogy a telephelyen leírt 54 légszennyező pontforrásból óránként összesen kb. 1 300 000 köbméter légnemű anyag távozik. Ez naponta kb. 31 000 000 köbméter. Ez a szennyezett levegő mennyiség 1 négyzetkilométer területen (100 hektár), 31 méteres rétegvastagságú szennyezett levegőmennyiséget jelent naponta” – magyarázzák. Szerintük ezt a hatást erősíti az akkumulátorgyár által naponta elpárologtatott közel 2500 köbméter víz, valamint az üzem földgázhasználata is. A civilek az engedélyezési dokumentációból nem kaptak választ arra a kérdésre, mennyire szennyeződhet a vízpára NMP-vel vagy más káros anyagokkal.

Mi lesz, ha kiesik a tisztított szennyvíz?

A Zöld Kör szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy hosszútávon fenntartható lenne a gyár tisztított szennyvízzel való ellátása, a jelenlegi információk szerint ugyanis ezt a debreceni kommunális szennyvíztisztítóban állítanák elő. Ez a gyártól körülbelül 10 kilométer távolságra található, attól 30 méter szintkülönbség választja el. „Így a gyár folyamatos és biztonságos vízellátására sem minőségi, sem mennyiségi garancia jelenleg nincs. Nem tisztázott, hogy a gyártástechnológia milyen rugalmasan állítható le, ha kiesés mutatkozna szürkevízből vagy technológiai higítóvízből” – sorolják.

Nem vizsgálták a dominóhatást

A civilek felhívják a figyelmet arra is, hogy mivel a gyártáshoz használt évi több mint 10 ezer tonna NMP-t és a keletkező közel 16 ezer tonna szennyezett oldószert közúton fogják szállítani, szükség lenne a pontos szállítási útvonal nyilvánosságra hozására, az érintett települések tájékoztatása a kockázatokról, valamint az esetlegesen bekövetkező havária idején szükséges teendőkről.

Azt is kifogásolják, hogy a baleseti lehetőségek között a biztonsági jelentésben nem szerepelnek a természeti csapások, márpedig a klímaváltozás hatására egyre sűrűbben fordulnak elő szélsőséges időjárási jelenségek, mint például a tornádók kialakulása. Nem vizsgálták a más gyárakról átterjedő, dominószerű hatásokat sem.

Korábban elutasították az ügyféli státuszuk megállapítását

Molnár Antal, a Zöld Kör elnöke a Debreciner megkeresésére elmondta, nem várnak választ a beadványukra a kormányhivataltól, mivel az ilyenkor szokásos protokoll szerint a figyelembe vett észrevételeket az ügyben meghozandó határozat szövege fogja tükrözni.

A környezethasználati engedélyezési eljárásban ügyfélként részt vevő civilek néhány napja ügyféli jogállásuk megállapítását kérték a beruházás katasztrófavédelmi engedélyezési eljárásában is, de ennek kapcsán még nem kaptak érdemi visszajelzést. „Korábban is kértünk hasonló ügyben ügyféli jogállást, de akkor az elutasításra került. Ezért jelen esetben is előfordulhat, hogy nem kapunk pozitív választ” – magyarázta.

A Zöld Kör az akkumulátorgyár létesítésével kapcsolatban a jövőben egyéb aktivitást is tervez, ezekről tájékoztatást február második felére ígért.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...