Az akkor 63 éves intézmény három megye sajátos nevelési igényű diákjait fogadta. – Hajdú-bihari Napló, 1966. január 16.
UGYANAKKOR
Megnyílt a Siketek Általános Iskolájának és Nevelőotthonának új óvodája Debrecenben
Január 15-én, szombaton rövid ünnepség keretében nyílt meg a Süketek Általános Iskolájának és Nevelőotthonának óvodája az intézet Széchenyi utca 68. szám alatti épületében – írta meg a Hajdú-bihari Napló.
Az óvoda átadása alkalmából Gacsó László, a Debrecen Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága művelődésügyi osztályának helyettes vezetője mondott beszédet. Többek között hangsúlyozta, hogy az 1903-ban alapított intézet ennek az új létesítmények az átadásával életének új szakaszába lépett. Úgy vélték, az eddig is példamutatóan végzett munka elmélyítésére és szélesítésére is lehetőség nyílik. Az intézet körzetébe tartozó három megye – Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok – mintegy 200 ezer forintos anyagi segítségének köszönhetően nyílt mód arra, hogy az új létesítményt átadhassák.

„A Süketek Általános Iskolájának és Nevelőotthonának új létesítménye a kaposvári és a váci óvodák után az ország harmadik hasonló hivatású intézete” – írták. Az új óvodát a Süketek Általános Iskolájának és Nevelőotthonának pedagógusai és dolgozói nevében Okos László igazgató vette át. Az átvétel alkalmából elmondta, az intézetben eddig végzett országos jelentőségű hallásébresztési kutatások továbbfejlesztésére most az óvoda átadásával új lehetőségek nyílnak. Az átadási ünnepség végén az intézet nagyobb növendékei mondtak az új létesítmény felállításáért köszönetet. „Majd az óvoda jelenlegi 16 kis lakója vette birtokába az új, szép és kényelmes létesítményt” – zárták a tudósítást.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.