Balázs Ákos nyilvánosan elérhető önéletrajzát egy közérdekű adatigénylésünk után írták át az önkormányzat honlapján. A Debreceni Egyetem nem adja ki a szakdolgozatát, az érvelésük szerint erre nem kötelezi őket jogszabály.
Művelődési és felnőttképzési menedzserként végzett Debrecen környezetvédelmi alpolgármestere
Decemberben írtunk arról a később megszavazott debreceni közgyűlési előterjesztésről, amely alapján a duplájára emelték Papp László (Fidesz) polgármesternek és négy alpolgármesterének fizetését. Az előterjesztésből feltűnt, hogy miközben a polgármester mellett Barcsa Lajos (Fidesz), Széles Diána (Fidesz) és Puskás István is kap nyelvpótlékot, addig Balázs Ákos (Fidesz) környezetvédelemért felelős alpolgármesternek nem jár a nyelvtudásért szerezhető kiegészítés.

Az ügy kapcsán még akkor, december közepén megpróbáltunk utánanézni Balázs Ákos korábbi tanulmányainak. Az önkormányzat honlapján található – az Internet Archive által lementett oldalak tanúsága szerint évek óta változatlan – önéletrajzából ekkor annyi derült ki, hogy egyetemet végzett, méghozzá művelődési és felnőttképzési menedzserként. Azt nem tüntette fel, hogy melyik intézményben és mikor szerezte meg végzettségét. Ez azért sem mindegy, mert Magyarországon 2002 óta felmenő rendszerben kötelező volt az idegennyelvi követelmények teljesítése a diplomaszerzéshez. Egyetemi tanulmányainak konkrétabb feltüntetése azért is tűnt különösnek, mert vele ellentétben Barcsa Lajos és Széles Diána alpolgármesterek pontosan megjelölték az önkormányzati honlapon lévő önéletrajzukban, hol és milyen végzettségeket szereztek.
Többször is módosították az önéletrajzát az adatkérésünk után
Mivel Balázs Ákos oldalán ezt nem dokumentálták ilyen részletességgel, december 17-én közérdekű adatigénylést adtunk be az Átlátszó rendszerén keresztül. Debrecen önkormányzatától kikértük a politikus önéletrajzát, valamint a legmagasabb iskolai végzettségét igazoló dokumentumot. Szekeres Antal jegyző a válaszában megadta az önkormányzati honlapon található önéletrajz elérhetőségét, valamint kifejtette, hogy a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint az alpolgármester személyi alapnyilvántartása nem tartalmazza a legmagasabb iskolai végzettségre vonatkozó adatot, így erről nem áll módjában tájékoztatást adni.

Alig két nappal az adatkérésünk benyújtását követően, december 19-én azt tapasztaltuk, hogy az önkormányzati honlapon megváltozott az alpolgármester önéletrajza: a városházi honlapon eltűnt a végzettségének konkrét megnevezése, feltüntették ugyanakkor, hogy diplomával rendelkezik. Beleírták továbbá, hogy 2019-től kezdve alpolgármesterként milyen tevékenységeket végzett, megemlítik többek között, hogy az ő közvetlen irányításával készült el az új városüzemeltetési koncepció, a város smart city stratégiája, fenntartható mobilitási terve, a Zöld Kódex nevű környezetvédelmi program, de még az akkugyárakkal szembeni lakossági aggodalmak miatt életre hívott Környezeti Ellenőrző Rendszer stratégiai alapdokumentuma is. Néhány nappal később valamiért újra belenyúltak az önéletrajzba, ekkor újra beleírták, hogy művelődési és felnőttképzési menedzserként végzett.
Még a nyelvvizsga-kötelezettség előtt végzett a Debreceni Egyetemen
Habár ezt még mindig nem tüntetik fel az önkormányzati honlapon, némi kutatás után kideríthető, hogy Balázs Ákos a Debreceni Egyetem hallgatója volt, a politikus erről 2022-ben beszélt az intézmény alumni magazinjának. 1998-ban végzett művelődési és felnőttképzési menedzserként, előtte pedig a Mechwart András Szakközépiskolában gépésztechnikusként. Az egyetemi tanulmányairól így ír: „Vonzó volt, hogy tanulhattunk – többek között – művészettörténetet, esztétikát, rendszerelméletet, retorikát, általános és marketing-menedzsmentet, pénzügyi és számviteli alapismereteket, projektmenedzsmentet”. Saját bevallása szerint az egyetemen szerzett tudás még mindig segíti a munkáját. „Megtanultam, hogyan kell tanulni, hol és hogyan szerezhetek új ismereteket, hogyan tudok csapatot építeni, rendszerszerűen gondolkodni, vagy akár a marketingmenedzsment-ismereteket a mindennapok során hasznosítani” – sorolta.

Balázs Ákos arra is kitért, hogy alpolgármesteri munkáját is az egyetemi tanulmányai alapozták meg: „A környezetvédelem területén pedig elindítottuk a fiatal szakemberekből álló zöld munkacsoportot” – említette az azóta Future of Debrecenként hivatkozott csoportot.
A magazinban olvasható információk alapján a politikus valószínűleg nyelvvizsga nélkül is jogszerűen szerezhetett diplomát, mivel jóval 2002 előtt végzett a tanulmányaival.
Nem adja ki az egyetem a szakdolgozatát
Kíváncsiak voltunk arra is, miről írta a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a jelenleg környezetvédelmi területen dolgozó Balázs Ákos, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Debreceni Egyetemhez. Az intézmény megtagadta a szakdolgozat kiadását. Mészáros József kabinetfőnök a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalására hivatkozott, amely szerint közérdekű adatnak minősül, hogy egy közszereplő szerzett-e diplomát, ha igen, milyen minősítéssel, valamint rendelkezik-e nyelvvizsgával, a szakdolgozat tartalmának megismerhetőségét azonban nem írja elő jogszabály.

Mészáros kifejtette, a szakdolgozatok megírásának célja elsődlegesen a hallgató tanulmányainak ellenőrzése, a dolgozattal való rendelkezés joga ezért a hallgató mellett mindenekelőtt a felsőoktatási intézményt illeti meg. „Összefoglalva elmondható, hogy a szakdolgozatot őrző egyetemi könyvtár feltételhez és engedélyhez köti a külsős személyek betekintési jogát, azt a felsőoktatási intézményi autonómiájából fakadó lehetőségként és szabadságként kell értékelni, csakúgy, mint azt, hogy milyen formai, illetve tartalmi követelményeket támaszt az egyetem a szakdolgozatok megírásával összefüggésben, valamint az elbírálás szempontjait illetően” – írja.
Ért-e vajon az akkumulátorgyártáshoz?
Balázs Ákos alpolgármester végzettségét a február elsejei debreceni akkugyárellenes tüntetésen a humorista Bruti is szóba hozta a beszédében. Mint mondta, szeretne olyan szakembereket látni a városvezetésben, akik értenek az akkumulátorgyártáshoz. „Akinek igazán értenie kellene ehhez, az Balázs Ákos alpolgármester, hisz hozzá tartozik Debrecen környezetvédelme. Vajon Balázs Ákosnak milyen diplomája van a témában? Miből írta a diplomamunkáját? Milyen gyakorlati tapasztalattal rendelkezik az akkumulátorgyártás terén?” – tette fel a kérdéseit.
