BEZÁR

Közösségi média

Még akkor sem nyitják ki a debreceni üvegpiramist, ha programhelyszínként használják

Ott is tartották az Irodalom Éjszakáját, Kósa Lajos is büszkélkedett már vele, mégsem hagyják, hogy az érdeklődők megnézhessék. Az alpolgármesterek pedig mélyen hallgatnak.


Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Június 16. és 18. között tartották a debreceni Irodalom Éjszakáját, amelynek egyik helyszíneként a szervezők a Nagytemplom mellett található üvegpiramis előtti területet vették igénybe – erről galéria is látható Debrecen hivatalos Facebook-oldalán. Az egykori Verestorony romjait és az annak történetét bemutató kiállítást fedő üveggúla előtt egy-egy román, szlovén és ukrán szerzőtől olvastak fel a Csokonai Színház színészei.


Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Bármilyen meglepő, de a város hivatalos Facebook-oldalán közzétett galéria alapján a piramis kapuit e rendezvény apropóján sem nyitották meg a város vezetői. Ugyanez az oldal június 16-án egyébként egy promóciós fotót is közölt a piramisról, ennek alapján sokan azt remélték, hogy a kiállítást végre megnyitják a látogatók előtt.


Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Tavaly ősszel hasonló furcsaságra lettünk figyelmesek, akkor a Fidesz fizetett hirdetésben reklámozta, ahogy Kósa Lajos, a párt országgyűlési képviselője az alábbi módon büszkélkedik a piramissal: „Párizsban is van egy üvegpiramis, Debrecenben is, a Nagytemplom mellett. A párizsi nagyobb, viszont a miénk mellett a legnagyobb nyugalomban lehet meginni egy kávét. Most éppen Szijjártó Péterrel”.

Úgy tűnik, lassan kialakul az a különös trend, hogy a város vezető politikusai egy indoklás nélkül bezárt, közpénzből létesült turisztikai attrakciót használnak fel – pusztán – promóciós célokra.


Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Ahogy arról korábban már számos alkalommal írtunk, az üveggúlát 2010-ben, még Kósa Lajos polgármesterségének idején építették a kora újkori András templomhoz tartozó Verestorony maradványára, Debrecen kevés 19. század előtti építményeinek egyikére. Az ott található kiállítást bármiféle indoklás nélkül rövidebb megszakításokkal azóta is zárva tartják.

Az ügyben – immár sokadik alkalommal – kerestük Széles Diánát, Debrecen turizmusért is felelős alpolgármesterét, valamint Puskás István kulturális alpolgármestert, azonban leveleinkre egyikük sem reagált.


Üvegpiramis - Verestorony

Polgár Tóth Tamás

Meglehet, egy újabb turisztikai szezon fog eltelni úgy, hogy Debrecen egyik főtéri látványosságát nem teszik látogathatóvá a város vezetői.

Kapcsolódó írások:

Évek óta zárva van Debrecen belvárosi piramisa

Kinyitották a debreceni üvegpiramist!

Ismét zárva tartják Debrecen belvárosi piramisát – Miért?

„Nem egyszer ütötte már meg a fülem, hogy nem tudták, miért áll ott az üveggúla” – Erdei Nóra debreceni idegenvezetőt kérdeztük

A debreceni városvédők elnöke is sajnálja, hogy zárva tartják a Nagytemplom melletti üvegpiramist

Az ünnepnapokra sem nyitották meg a Nagytemplom melletti üvegpiramist

Fizetett hirdetésben büszkélkedik a Fidesz az évek óta zárva tartó debreceni üvegpiramissal

Üvegpiramisunk feladatot kapott – a tél adta neki

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...