Sem a rendezvény szakmai kurátora, sem a Debreciner érdeklődő munkatársa nem kapott választ szombaton (augusztus 17.) délig arra, miért bontották le nagy sietséggel szombaton reggel a három nappal korábban megnyitott, szeptember 8-ig megtekinthetőnek hirdetett sajtófotó kiállítást Debrecen belvárosában. Ez az esemény példátlan a kiállítás 42 éves történetében.
Előzetes indoklás nélkül bontották el a debreceni sajtófotó kiállítást, egyelőre nincs hihető magyarázat
Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporteri szakosztályának elnöke korán kelt ma, szombaton hajnalban azért utazott Debrecenbe, mert előző este telefonon értesítette őt Debrecen város önkormányzatától egy ügyintéző, hogy sajnálatos módon a néhány nappal korábban éppen többek között Bánkuti által is megnyitott 2024-es Magyar Sajtófotó Kiállítás – amelynek ő volt ebben az évben a kurátora is – teljes anyagát elbontják a Csapó utca elejéről. Mindezt konkrét indoklás nélkül, ám felkérve őt arra, hogy ha jelen tud lenni az elpakolásnál, felügyelje annak szakmailag megfelelő voltát.
Augusztus 17-én, ma reggel igen gyorsan meg is történt az aktus, fél 10-kor már nyoma sem volt a vándor kiállításnak. Kerestük a Főnix Rendezvényszervező Központot a bontás okai iránt érdeklődve, ám ők átirányíották a Debreciner munkatársát a polgármesteri hivatalhoz, mondván, ez rájuk tartozik. Ott e cikkünk megjelenéséig nem értünk el senkit, telefonhívásunkat nem fogadták, levélben kértünk mielőbbi válaszokat. Mint Bánkuti Andrástól megtudtuk, ő Papp László (Fidesz) polgármestert próbálta telefonon elérni – sikertelenül.
Bánkuti elmondta (lásd videónk), hogy az eddigi 42 éves története során egyszer sem zártak be még Magyar Sajtófotó Kiállítást, maximum a nyolcvanas években esett meg az, hogy 3 képet eltávolítottak az illetékesek, mert aggályosnak vélték – ezek közül kettő díjnyertes volt, tette hozzá a fotós szakember. Aki egyelőre teljesen tanácstalan, mi az igazi ok, ráadásul „kiváló debreceni fotósok díjazott képei is kikerültek, majd most le”. Azt tudja hallomásból Bánkuti, hogy 2023-ban a debreceni orosz konzul „nehezményezte, mit keresnek itt ukrán képek is” Debrecenben, ám akkor nem történt bezárás. Nem tartja kizártnak, hogy mivel most is voltak ukrajnai háborús fotók, esetleg ő szólt közbe ismét.
Mindez persze egyelőre csak feltételezés, ám a közelgő virágkarnevál és az augusztus 20-i egyéb attrakciók a jelek szerint a sajtófotók nélkül zajlanak majd Debrecenben, ami – szögezzük le még egyszer – példa nélküli eset lesz, ha így marad.
A hvg érdeklődésére a debreceni polgármesteri hivatal azt közölte, hogy a Csapó utcán elhelyezett 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás képanyagát a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődés miatt bontották le biztonságtechnikai okokból. „A sajtófotó kiállítás iránt érdeklődőktől elnézést kérünk, azonban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata minden esetben a biztonságot és a Debreceni Virágkarneválra látogatók védelmét tekinti elsődlegesnek. A jövőben a kiállítás új, ideálisabb helyszínen fog megvalósulni” – tették hozzá a hvg közlése szerint.
Megjegyezzük: tavaly és tavalyelőtt is a virágkarnevál idején volt ez a kiállítás ugyanazon a helyszínen.
Az egyik rakodómunkásannyit mondott, úgy tudja, a képek egyelőre mennek a raktárba, de valahol máshol Debrecenben kiállítják majd a azokat állítólag.
Amint kapunk válaszokat a városvezetéstől, cikkünket frissítjük.
Kedves Olvasónk! Ossza meg a véleményét velünk és a többi követőnkkel a Debreciner közösségi oldalán! ITT!