Hiába ígérgették Lázárék, jó ideig nem lesz még ivóvízfejlesztés Debrecenben – Átlátszó

Az akku- és autóipar miatti hatalmas vízigény ellenére négy évig is eltarthat az újratervezés.

Miután tavaly októberben pénzhiány miatt eredménytelenné nyilvánították a Debrecen ivóvízellátásának fejlesztésére kiírt közbeszerzést, most újraterveztetik a projektet, a tervdokumentáció beszerzésére pedig 48 hónapot, vagyis 4 évet kap a leendő nyertes. Minderről az Átlátszó számolt be október 29-én, az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján.

Keleti-főcsatorna
Fotó: Polgár Tóth Tamás

Az Átlátszó emlékeztet, hogy a debreceni akkumulátoripari beruházásoknak és a BMW-gyárnak rengeteg vízre van szükségük, ezért is lett volna szükség a „Keleti-Főcsatorna Felszínivíz Tisztítómű Fejlesztése” nevű projektre. Amikor az Átlátszó tavaly tényekre alapozva megírta, a legolcsóbb beérkezett ajánlat bruttó 47 milliárd forint volt, a kormány pedig legfeljebb bruttó 36 milliárd forintot szánt volna erre, a Fidesz valótlannak nevezte az állításokat. Ahogy arról a Debreciner beszámolt, Papp László, Debrecen polgármestere például „egy halmaz hülyeségnek” és „ostobaságnak” nyilvánította az erről szóló cikket.

Mivel azóta eltelt egy év, az Átlátszó közérdekű adatigénylésben érdeklődött a fejleményekről. A kapott tájékoztatás szerint 2025. augusztus végén a minisztérium új közbeszerzési eljárást indított, ezúttal a Keleti-főcsatorna előkészítési és tervezési feladatainak ellátására. Erre nettó 1,1 milliárd forintot és 4 évet szánnak. További részletek az Átlátszó cikkében olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék