Gondola Zsolt Zoárd keresi a legtöbb pénzt a debreceni közgyűlésből a nem fideszes önkormányzati képviselők közül  

A tavaly júniusi önkormányzati választásokon kilenc képviselő jutott be nem fideszes színekben a debreceni testületbe. A városházáról származó havi tiszteletdíjuk 667 ezer forint és 480 240 forint között van.

Nemrégiben a Debreciner összeszámolta az önkormányzati képviselők 2024-es közgyűlési megszólalásait, ezen a listán szerepeltek fideszesek és nem fideszesek is. Az utóbbiak közé tartozik Badár Gyöngyi (Civil Fórum), Hunyadi Máté (Mi Hazánk), Káposznyák István (Szolidaritás) és Kőszeghy Csanád Ábel (független). Közülük Badár és Hunyadi csak tavaly októberben kezdte meg képviselői munkáját, Káposznyák és Kőszeghy pedig szeptember végén fejezte be, ők ugyanis nem indultak a júniusi önkormányzati választáson.

Debreceni közgyűlés - 2024. december 19.
Fotók: Polgár Tóth Tamás

Egy októberi módosításnak köszönhetően a debreceni önkormányzati képviselők havi díjazása 266 800 forint, ezen felül kapnak pénzt azért, ha egy-egy (vagy több) állandó bizottság tagjai, vezetői. Egy állandó bizottsági tagság esetén 213 440 forint, kettő vagy több állandó bizottsági tagság esetén pedig 266 800 forint a plusz juttatás. Ha a képviselő egy bizottság elnöke, akkor 400 200 forintot, ha a bizottság alelnöke, 320 160 forintot kap a képviselői díjazáson felül. Az alábbi számításaink ezeken alapulnak.

Civil Fórum Debrecen Egyesület

A Gondola Zsolt Zoárd által vezetett egyesület négy képviselővel szerepel a debreceni közgyűlésben. A frakcióvezető a pénzügyi bizottság elnöke, emellett a tulajdonosi és gazdaságfejlesztési bizottság tagja. Gondola az elnökségi díj miatt a képviselői alapdíjával együtt 667 ezer forinthoz jut hozzá havonta a debreceni önkormányzattól.

Debreceni közgyűlés - 2024. december 19.

A tavalyi választásokon a Civil Fórum listáján másodikként szereplő Illés-Rácz Mariann a környezetvédelmi és városfejlesztési bizottság alelnöke, aki ezzel a megbízatással havonta összesen 586 960 forintot kap kézhez minden hónapban.

A Civil Fórum frakciójához tartozó Badár Gyöngyi az ügyrendi bizottság tagja, összesen 480 240 forintot kap havonta.

A frakció negyedik tagja, Balláné Csontos Ildikó az egészségügyi és szociális bizottság tagja, így havi munkájáért – Badárhoz hasonlóan – 480 240 forintban részesül.

Összefogás a Cívisvárosért Egyesület

A több ellenzéki párt tagjaiból és civilekből összeállt helyi egyesület a júniusi választásokon három mandátumot szerzett kompenzációs listájáról a közgyűlésben. Az Összefogás polgármesterjelöltjeként is induló momentumos Mándi László két bizottságnak is tagja (környezetvédelmi és városfejlesztési, illetve ügyrendi), így összesen 533 600 forint illeti meg egy havi testületi munkájáért.

Az egyesület választási listáján másodikként szereplő, egyébként a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Pákh Károly a Gondola Zsolt által vezetett pénzügyi bizottság tagja, havi javadalmazása 480 240 forint.

Debreceni közgyűlés - 2024. december 19.

A 2024-ben legtöbbször felszólaló Madarasi István – aki az MSZP városi elnöke –a tulajdonosi és gazdaságfejlesztési bizottság tagja, ezért havonta 480 240 forint juttatásban részesül.

Mi Hazánk Mozgalom

A tavalyi választásokkor a debreceni közgyűlésbe bejutó Mi Hazánk két képviselői mandátumot szerzett kompenzációs listáról. A polgármesterjelöltként is induló listavezető, Salánkiné Kuti Zsuzsanna a kulturális és oktatási bizottság tagja, havonta őt is 480 240 forint illeti meg az önkormányzati költségvetésből.

A Mi Hazánk listáján másodikként bekerülő Hunyadi Máté két bizottságnak is tagja. Az ifjúsági és sportbizottságban, illetve az ügyrendi bizottságban való munkájáért a képviselői alapdíjjal Hunyadi (Mándihoz hasonlóan) havonta 533 600 forintot vihet haza.

A képviselők nem teljes állásban, nem alkalmazottként dolgoznak az önkormányzatnál, ahonnan a fentebb felsorolt juttatásaikat adómentesen kapják, így a feltüntetett összegek azt jelentik, hogy ténylegesen ennyit kapnak kézhez a debreceni önkormányzattól.

Ha a cikkünkben – aminek alapját önkormányzati előterjesztések adják – tévesen több vagy kevesebb összeget írtunk valamelyik képviselőhöz, kérjük, tájékoztassa szerkesztőségünket az esetleges pontatlanságunkról, s megigazítjuk a számokat.

A debreceni közgyűlés tagjai a képviselői alapdíjon és a bizottsági munkáért járó juttatásokon felül részt vehetnek a városhoz kötődő cégek és alapítványok felügyelő bizottságaiban is, ahol további díjazást kapnak. Ezekről a következő cikkünkben fogunk beszámolni.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...