Fideszes jelölt a színpadon, előre megszabott fellépői kör, 115 millió forintos büdzsé – Így őrzi a hagyományokat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

A rendezvényeket egy olyan nemzetközi projekt keretében valósítják meg, amelyben a megyei önkormányzat azt vállalta, hogy annak végére a határokon átnyúló régió kultúrája dinamikusabb, befogadóbb és a jövő kihívásaira felkészültebb lesz. A legtöbb fellépési lehetőséget eddig egykori tévés tehetségkutatós zenészek kapták.

Miután a kormány bejelentette, hogy nem hagynák változatlanul a megyei önkormányzatok rendszerét – Magyar Péter miniszterelnök konkrétan felesleges, kiüresített fideszes kifizetőhelyekként hivatkozott rájuk –, a közvetlenül érintettek részvételével élénk vita alakult ki ennek a közigazgatási szintnek a valódi szerepéről. Miközben a megyei önkormányzatok az utóbbi időben jelentős mennyiségű területfejlesztési forrás elosztását koordinálták, a hajdú-bihari lakosok elsősorban egyfajta falunap-szervező központként találkoztak az itteni megyei önkormányzattal.

A Hajdú-Bihar (Vár)megyei Önkormányzat az elmúlt években európai uniós források felhasználásával szinte folyamatosan szervezett rendezvényeket a működési területén található városokban és falvakban, sőt a határ túloldalán, Romániában is. Jellemzően a hagyományőrzésre való hivatkozással futtatott olyan zenei szereplőket, akik finoman szólva nincsenek ott a magyar popzenei élet élvonalában. 2023-ban már írtunk arról például, hogy a megyei önkormányzat két hónapon belül négy koncertet szervezett St. Martin szaxofonos és pánsípos zenésznek A hajdú hagyományok nyomában című, európai uniós támogatásból finanszírozott rendezvénysorozat keretében.

St. Martin 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
Forrás: kultura.hu

2021-ben ugyanebben a programban mutatták be a megye több településén a Meseautó című zenés vígjátékot is, annak ellenére, hogy vélhetően nincs sok közvetlen kapcsolat a budapesti társulat által eljátszott darab és a hajdú hagyományok között.

Forrás: Facebook

Az első hagyományőrző napon a Fidesz későbbi képviselőjelöltje is beszédet mondott

A megyei önkormányzat jelenleg a romániai Bihar Megyei Tanács partnereként vesz részt a Cultural Living Lab nevű európai uniós programban, amely a kezdeményezés honlapja szerint „modern terek létrehozásával, digitális eszközök fejlesztésével, valamint Bihar és Hajdú-Bihar megye közötti kötelék megerősítésével alakítja át a kulturális tájképet a kultúra, a kreativitás és a határokon átnyúló együttműködés révén”. A résztvevők vállalása úgy szól, „a projekt végére a határokon átnyúló régió kultúrája dinamikusabb, befogadóbb és a jövő kihívásaira felkészültebb lesz”.

A projekt 2024 decemberében indult és 2027 decemberében ér véget, a teljes költségvetése 8,89 millió euró (körülbelül 3,24 milliárd forint), amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) hozzájárulása 7,11 millió euró (2,59 millárd forint). A hajdú-bihari önkormányzat ebből a pénzből 1,82 millió eurót (vagyis 757 millió forintot) kapott, amelynek a 80 százaléka uniós forrás, 15 százalék magyar állami társfinanszírozás, 5 százalék pedig önerő.

Hagyományőrző Napok
Forrás: interreg-rohu.eu

A Cultural Living Lab éppen egy éve rendelkezik Facebook-oldallal, amelynek jelenleg mindössze 38 (!) követője van, akik közé beletartozik a megyei önkormányzat és a határon átívelő projektekkel foglalkozó Interreg Romania–Hungary közösségi oldala, valamint két politikusi felület is: Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat közgyűlésének fideszes elnökének és Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnökének oldalai is követik a Cultural Living Labot.

Ezen a Facebook-oldalon számolnak be a projekt keretében rendezett programokról, többek között a Hagyományőrző Nap címet viselő sorozatról, amelyet idén 9 hajdú-bihari és 6 romániai helyszínen tartanak meg. Magyarországon Balmazújváros, Biharkeresztes, Hajdúdorog, Hosszúpályi, Nyírábrány, Polgár, Püspökladány, Sárrétudvari és Téglás, Romániában pedig Érmihályfalva, Érsemjén, Margitta, Nagyszalonta, Szalacs és Székelyhíd az állomások. A programsorozat 2025-ben Hajdúsámsonban indult, 2027-ben pedig Kabán és Mikepércsen zárul, összesen tehát 18 eseményt szerveznek. Tavaly Hajdúsámsonban beszédet mondott Antal Szabolcs polgármester, aki néhány hónappal később a Fidesz színeiben egyéni választókerületi képviselőjelöltként indult az országgyűlési választáson.

Hagyományőrző Napok
Forrás: Antal Szabolcs Facebook-oldala

A politikust a rendezvény idején hivatalosan még nem nevezték meg jelöltként, de már hónapokkal korábban tudni lehetett, hogy őt indítja a pártja Tasó László helyett. St. Martin ezen a rendezvényen is lehetőséget kapott a szervezőktől, a másik sztárfellépő pedig Király Linda volt.

A megyei önkormányzat szabta meg, kik közül kerülhetnek ki a fellépők

Az Átlátszó rendszerén keresztül közérdekű adatigényléssel kértük ki a Hagyományőrző Napok szerződéseit és azok összes mellékletét. Az általunk megkapott iratokban a hajdúsámsoni program nem szerepelt, a többi rendezvény azonban igen, sőt a Táncol a vármegye elnevezésű projektben szervezett esemény is, amelyet Nádudvaron tartottak. A közbeszerzési hirdetményben a megyei önkormányzat minden esetben meghatározta a hagyományőrző nap időpontját és helyszínét, valamint a lehetséges élő vagy fél-playback fellépők körét is. A magyarországi rendezvények esetében összesen 39 nevet határoztak meg. Az egyes előadók mellett számmal jelöltük, hogy a 11 rendezvény közül a megyei önkormányzat mennyinél tette lehetővé a meghívásukat:

AK26 1

Bereczki Zoltán 7

Bon Bon 3

Children of Distance 1

Csepregi Éva 6

Dér Heni 5

Dívák 6

Éberkóma 2

Gájer Bálint 4

Janicsák Veca 5

Kállay Bori 4

Kamarás Iván 2

Király Linda 6

Király Viktor 8

Kollányi Zsuzsi 6

Koós Réka 1

Krisz Rudi 6

Marót Viki és a Nova Kultur 4

Mihályfi Luca 4

Nemazalány x Sofi 2

Oláh Gergő 6

Pál Dénes 6

Peter Šrámek 7

Radics Gigi 1

Rico x Miss Mood 1

Singh Viki 1

Solti Ádám 1

St. Martin 2

Szabó Ádám – harmonikával 5

Szekeres Adrien 8

Szinetár Dóra 4

Szulák Andrea 1

Takács Nicolas 5

Tolvai Reni 5

Vastag Csaba 6

Vastag Tamás 1

Veréb Tamás 4

Veres Mónika (Nika) 6

Zséda 8

A legtöbb (8) helyszínen tehát Király Viktor, Szekeres Adrien és Zséda koncertjeit látták volna szívesen, de kiemelkedően (7) számoltak Bereczki Zoltánnal és Peter Šrámekkel is. Valamennyi fellépő esetében legalább 30-40 perces koncertet kért a megrendelő.

Hagyományőrző Napok
Szabó Ádám és közönsége Püspökladányban
Forrás: a Rohu618 Cultural Living Lab Facebook-oldala

A már lezajlott 9 magyarországi rendezvényen a fentiek közül végül az alábbi előadók léptek fel:

Dívák 1

Éberkóma 1

Király Linda 1

Király Viktor 2

Kollányi Zsuzsi 2

Marót Viki és a Nova Kultur 1

Mihályfi Luca 2

Oláh Gergő 2

Szabó Ádám 1

Szekeres Adrien 2

Szinetár Dóra 1

Takács Nikolas 1

Zséda 1

Nagyjából a fentebbi körből válogathattak a romániai programok esetében is, ahol a 39 előadó mellett 1-1 helyszínen Csonka András és Lmen Prala meghívását is lehetővé tették.

A hat romániai helyszínen az alábbi előadók léptek fel:

Children of Distance 1

Csepregi Éva 1

Gájer Bálint 1

Király Viktor 2

Mihályfi Luca 1

Oláh Gergő 2

Singh Viki 1

Szabó Ádám 1

Hagyományőrző Napok
Király Viktor Érsemjénben
Forrás: a Rohu618 Cultural Living Lab Facebook-oldala

A magyarországi és romániai helyszíneket is figyelembe véve tehát a Hagyományőrző Napokon a legtöbb koncertet Oláh Gergő (4) adta, akit Király Viktor és Mihályfi Luca (3-3) követnek – hármukban közös, hogy egykor mindannyian tévés tehetségkutató műsorokban tűntek fel.

A települések adottságait is figyelembe vette a közbeszerzés győztese

A közbeszerzés magyarországi részét elnyerő, debreceni székhelyű Projmen Kft. a Debreciner megkeresésére kifejtette, a megyei önkormányzat által megjelölt lehetőségek közül azokat az előadókat választották ki egy zenészeket, előadókat közvetítő ügynökség segítségével, illetve több esetben közvetlenül az előadók menedzsereivel egyeztetve, akik nem voltak még máshol lekötve az előadás napjára.

„Miután rendelkezésünkre állt az, hogy kik azok az előadók, akik egyáltalán az adott napra szabad kapacitással bírnak, szabad belátásunk szerint (de nyilvánvalóan egyeztetve az egyes települések képviselőivel is):

– tekintettel a településen az elmúlt két évben megvalósított rendezvényeken korábban fellépőkre (célunk volt, hogy ugyanazon előadó ne lépjen fel kétszer egymás után, hiszen így színesíthetjük és tehetjük látogatottabbá az egyes települési rendezvényeket),

– illetőleg a rendezvények jellegére, kiegészítő programelemeire és az egyes települések adottságaira tekintettel,

– figyelemmel arra is, hogy a négy előadó közül több stílus, érzésvilág is elérhető legyen,

kiválasztottunk négy előadót, akiket felajánlottunk a megrendelő számára döntésre” – magyarázták.

Ezen 4-4 előadó közül választotta ki minden esetben a megyei önkormányzat mint megrendelő azokat, akik azután ténylegesen felléptek a rendezvényeken.

A Projmen Kft. hozzátette, az eddig általuk megvalósított 9 rendezvényen összesen fellépett 13 különböző előadó a megítélésük szerint széles spektrumát fedte le „a különböző típusú, zenei világú előadóknak”.

Hagyományőrző Napok
Hagyományőrző nap Sárrétudvariban
Forrás: a Rohu618 Cultural Living Lab Facebook-oldala

Lényegében erre rímelő választ kaptunk a romániai eseményeket szervező NEST Communications Kft.-től is. Mint írták, szerződés szerinti feladatuk a kiválasztási folyamatban annyi volt, hogy minden rendezvény esetében a megyei önkormányzat által megszabott körből meghatározott számú előadóval egyeztessenek és ellenőrizzék, hogy aktuálisan elérhetők-e az adott időpontban. „A romániai rendezvényeken fellépő előadókról a megbízó, azaz a megyei önkormányzat dönt” – tették hozzá.

Próbáltunk megszólaltatni olyan cégeket is, amelyek indultak a Hagyományőrző Napok közbeszerzésén, de nem nyertek. Közülük érdemi választ egyedül a Keo-Projekt Kft.-től kaptunk. Azt írták, mivel az ajánlatkérő megyei önkormányzat átlagárat kért megadni, nem pedig adott előadó(ka)t, így a Keo-Projekt ennek megfelelően nem is csatolt általuk meghívni javasolt fellépőket. Az ajánlattételkor a szempontjuk az volt, hogy kik azok az előadók, akik nagy biztonsággal elérhetőek a tervezett megvalósítási időszakban. „Az interneten, illetőleg telefonon elérhető koncertszervezők által megadott árakkal kalkuláltunk egy kockázati fedezetet is tartalmazó ajánlati árat akképpen, hogy az általunk elérhetőnek bizonyult előadók fellépési díjaiból számoltunk egy átlagot” – közölték.

Százmilliós bulisorozat

Az általunk megszerzett dokumentumokból az is kiderül, hogy a megyei önkormányzat egyik kedvelt fellépője, St. Martin még csak nem is túl olcsó, a Projmen Kft. Püspökladány esetében például előzetesen úgy kalkulált, drágábban tudnák őt elcsábítani, mint Király Viktort. A szaxofonos-pánsípos zenészre 870 ezer forintot kalkuláltak, míg a nála jóval népszerűbb énekesre 804 ezer forintot.

Az alapvetően pályázatírással és pályázatmenedzseléssel fogalkozó Projmen Kft. 45,36 millió forint + áfáért (tehát bruttó 57,61 millió forintért) nyerte el a 11 magyarországi hagyományőrző rendezvény szervezését. Elképzelhető, hogy ezt később módosították, mert míg a szerződésben az előbbi szám szerepel, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer táblázatában és az Európai Unió közbeszerzési portálján (TED) már nettó 61,734 millió forintot tüntettek fel, ami bruttó 78,4 millió forint. Ez rendezvényenként 7,13 millió forintot jelent.

Hagyományőrző Napok
Hagyományőrző nap Balmazújvároson
Forrás: a Rohu618 Cultural Living Lab Facebook-oldala

A 6 romániai eseményre vonatkozóan a közbeszerzést a NEST Communications Kft. nyerte el. Itt a szerződésben 27,85 millió forint + áfát (bruttó 35,37 millió forint) tüntettek fel, az EKR és a TED táblázatában itt is eltérő adat látható, eszerint nettó 36,96 millió forint a szerződéses összeg, ami bruttó 46,94 millió forintot jelent, rendezvényenként 7,82 millió forintot.

Ugyanebben a közbeszerzésben a nádudvari Táncol a vármegye rendezvény megszervezését a Projmen Kft. nyerte, a szerződésben 1,38 millió forint + áfa (bruttó 1,75 millió forint) szerepel, az EKR-en és a TED-en pedig nettó 1,81 millió forint (bruttó 2,29 millió forint).

Ha az adatbázisokban szereplő összegeket helyesen tüntették fel, az azt jelenti, hogy a nádudvari programot nem számítva – ami hivatalosan más néven fut – a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat összesen bruttó 115,36 millió forintot költött ennek a 15 eseménynek a megszervezésére.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék