„Felszín alatti vizeket nem veszünk igénybe” – Cáfolja a vízmű igazgatója a DK-s képviselő állításait a debreceni akkugyárról

Varga Zoltán országgyűlési képviselő korábban arról beszélt, „egy román csapat” kutakat fúr a kínai CATL-nek, és Hajdúszovátról is a gyárhoz vezetik a vizet. Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű vezérigazgatója szerint ebből semmi sem igaz.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 21 Kutatóközpont május 22-én egy beszélgetést tartott Debrecenben az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban, amelyen ott volt Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője is, aki a közönség soraiból hozzászólva meglepő állításokat tett a város déli gazdasági övezetében tevékenységét hamarosan megkezdő CATL-akkumulátorgyárat illetően. Úgy fogalmazott, „egy román csapat” már a második kutat fúrja a kínai cégnek, amelyekből rétegvizet fognak felszínre hozni, valamint arról is tényként beszélt, hogy Hajdúszovát környékéről is ivóvizet visznek majd az akkumulátorgyárhoz.

Beszélgetés az akkumulátorgyárakról - 2025. május 22.
Varga Zoltán hozzászól
Fotó: Polgár Tóth Tamás

A politikus állításairól megkérdeztük a CATL-t is. A cég a válaszában kijelentette, számukra kizárólag a Debreceni Vízmű Zrt. szolgáltat vizet, más szolgáltatóval nem állnak szerződésben, nem folytatnak a témában tárgyalásokat, illetve saját vízkivételi célú beruházást sem végeznek. „A CATL a Debrecenben folytatott beruházását az erre vonatkozó engedélyekben rögzített feltételek mentén, a hatályos jogszabályoknak mindenben megfelelően végzi – különös figyelemmel a környezetvédelmi szempontokra” – írták.

Azt ígérik, semmilyen formában nem veszik igénybe a felszín alatti vízkészleteket

Megkerestük az ügyben a Debreceni Vízmű Zrt.-t is. Gorján Ferenc vezérigazgató leszögezte, ők közüzemű vízellátással foglalkoznak, a vízkészletekért, azok szétoszthatóságáért a területi vízgazdálkodás szervei, Debrecenben a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) felel, az engedélyező hatóság pedig a kormányhivatal vízügyi és vízvédelmi osztálya. „Ebből következően a folyamat a következő módon zajlik: aki kutat szeretne létesíteni, azt terveztetnie kell, majd a fenti szervekkel engedélyeztetnie szükséges” – magyarázta a vezérigazgató. Gorján elmondta, ilyen esetekben a hatóságok kérnek tőlük véleményt. „A Debreceni Vízmű ilyen kérelemhez egyetlen cég esetében sem járulna hozzá!” – jelentette ki.

Gorján Ferenc
Fotó: Könnyü Hella

Gorján Ferenc közölte, a CATL nyilatkozata alapján a kínaiak nem tervezték és nem is tervezik vízvételi kút létesítését, ennek megfelelően semmilyen eljárást nem kezdeményeztek. Mint mondta, vizet kizárólag a Debreceni Vízmű hálózatán kívánnak vételezni. Ezt tartalmazza a cég környezethasználati engedélye is. „Azt külön hangsúlyozni szeretném, hogy ennek kiszolgálásához felszíni vizet használunk, tehát a felszín alatti vízkészleteket semmilyen formában nem vesszük igénybe a Déli Gazdasági Övezet és az Északnyugati Gazdasági Övezet igényeinek kiszolgálása kapcsán” – hangsúlyozta.

Nem vesznek ki vizet az ipari park alól, Hajdúszováttól sem vezetik oda

A vízműigazgató nyomatékosította, a CATL nem végez kútfúrást vízkivétel céljából, valamint azt is, hogy minden ipari szereplőnek (így az akkumulátorgyárnak is) kizárólag a Debreceni Vízmű biztosít víz- és szennyvízszolgáltatást, így a teljes folyamatot kontrollálják.

Hajdúszovát kapcsán kifejtette, mivel ott is a Debreceni Vízmű szolgáltat, így biztosan állítható, hogy a község vízműrendszeréről senki nem visz vizet a CATL-hez.

Az eset ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy kizárólag hiteles forrásból tájékozódjunk, mielőtt a teljes lakossági vízellátást biztosító kritikus infrastruktúráról állításokat fogalmazunk meg” – jegyezte meg Gorján Ferenc.

A vezérigazgatót kérdeztük az ipari parkok „szürkevízzel” való ellátását biztosító infrastruktúra állapotáról is, ezzel kapcsolatban azonban Debrecen önkormányzatához irányított minket, mondván, a vízmű csak üzemeltetője lesz a megvalósítás alatt álló rendszernek.

Kik lehetnek a „román csapat”?

A CATL és a vízműigazgató válaszai után telefonon kerestük Varga Zoltánt, hogy megkérdezzük, honnan származtak az információi, tudja-e esetleg hitelt érdemlően cáfolni a kínai cég és a vízmű által elmondottakat. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy konkrétan melyik céget értette „román csapat” alatt. Eddig nem sikerült elérnünk. Levelet írtunk neki, amennyiben válaszol, cikkünket frissítjük.

Varga Zoltán - CATL
Varga Zoltán sajtótájékoztatót tart a CATL-gyár előtt 2025. január 8-án
Fotó: Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...