Szilveszterre rendkívüli bizottsági ülést hívtak össze miatta, most úgy tűnik, mégsem dönt Debrecen közgyűlése a sportkollégium eladásáról. Az önkormányzat eljárását a Transparency International Magyarország jogi vezetője korábban törvénytelennek nevezte.
Értékes önkormányzati ingatlanoktól szabadulna Debrecen vezetése – Jön 2025 első közgyűlése
Debrecen közgyűlése idén először január 23-án délelőtt 9 órától ülésezik a Régi Városháza Simonffy-termében. Mindössze 9 előterjesztésről tanácskoznak, ezek közül 8-at nyilvánosan. Utóbbiakon bármely magyar állampolgár részt vehet. Ezt követően egy szociális fellebbezést fognak a hallgatóság kizárása mellett tárgyalni.

A közgyűlés előzetesen nem tartogat különösebb izgalmakat, elsősorban ingatlanok eladásáról fognak dönteni a képviselők. A legtöbb előterjesztést Szilágyi Ferenc, a polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztályának vezetője jegyzi.
Az egyik javaslata szerint a Hatvan utca 68. szám alatti ingatlanon található 782 négyzetméteres telket, rajta egy elbontásra váró építménnyel, továbbá az azzal szomszédos, 94 négyzetméteres beépítetlen területet árverésre bocsátanák 116,98 millió forintért, valamint a beépítetlen terület után járó 3,2 millió forint áfa induló licitárral.
A Lórántffy utca 42. szám alatt található 110,5 négyzetméteres lakóépületet – benne két üres lakással – 92,98 millió forint minimális értékben adnák el nyilvános pályázat keretében. Az ingatlan helyi egyedi védelem alatt áll, ezért a tervezett hasznosítás során az utcafronti épületet meg kell tartani. Ezenkívül a közeli templom miatt az elhelyezkedése műemléki környezetnek is minősül.
A Monostorpályi úton egy kivett magánutat, valamint lakóházat és udvart áfamentesen 110,98 millió forint kikiáltási árral bocsátanák árverésre.
A fentieken túl ingatlanok cserével történő értékesítéséről is döntenek az önkormányzati tulajdonban lévő Cívis Ház Zrt. számára, valamint eladnának egy kivett orvosi rendelőt, amelyet jelenleg a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület bérel, és az új tulajdonos továbbra is biztosítaná számukra az ingatlant.
A közgyűlés dönteni fog továbbá a helyi építési szabályzat módosításáról egy Miklós utcai épülettömböt érintő, tervezett fejlesztés kapcsán, valamint a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítéséhez készített telepítési tanulmányterv elfogadásáról is.
Szilveszterkor üléseztek a sportkollégium miatt
Habár az önkormányzat tulajdonosi és gazdaságfejlesztési bizottsága még 2024 legvégén, december 31-én egy rendkívüli ülésen döntött arról, hogy eredményesnek nyilvánítja a Móricz Zsigmond körúti sportkollégium eladására kiírt pályázatot, a közgyűlés az eddig közzétett napirendi pontok alapján most még nem fog erről határozni.

Ahogy arról korábban már írtunk, a közgyűlés decemberben döntött arról, hogy zárt pályázat kiírásával, kizárólag a Debreceni Egyetem és az azt fenntartó alapítvány meghívásával értékesíti a 2,545 milliárd forintos ingatlant. Az eljárásról Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője a Debrecinernek azt nyilatkozta, hogy az valószínűleg törvénysértő, ugyanis a nemzeti vagyonról szóló törvény versenyeztetést írt elő, ez azonban jelen esetben nem valósult meg. Az egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány végül közös ajánlatot adott be, ami pontosan megegyezik a városvezetés által meghatározott minimális árral. Az ingatlan nagyobb részét cserével szereznék meg.
A közgyűlésen a Debreciner munkatársai is jelen lesznek, az ott történtekről beszámolunk olvasóinknak.