A Budapest Környéki Törvényszék közel két évig tartó pereskedés után október 7-én megsemmisítette a gödi Samsung-akkumulátorgyár 2023-ban megadott, azóta többször módosított egységes környezethasználati engedélyét – számolt be a Göd-ÉRT Egyesület a közösségi oldalán.
A civilek az EMLA Egyesület ügyvédje, Kiss Csaba segítségével az engedélyt megadó Pest Vármegyei Kormányhivatalt perelték, de alperesi érdekeltként perbe lépett velük szemben a Samsung SDI Magyarország Zrt. is.

A Göd-ÉRT emlékeztet, a bíróság a kérelmüket elfogadva tavaly már fél évig halasztó hatály alá helyezte a megtámadott engedélyt, a cég azonban a bírósági döntés ellenére nem állította le a gyártást, a kormányhivatal pedig még kapacitásbővítést is engedélyezett az akkumulátorgyárnak.
„Az ítélet kézhezvétele után a hatóságnak el kell rendelnie a Samsung SDI akkugyártási tevékenységének felfüggesztését. A gyár csak akkor működhet, ha egy újabb hosszas hatósági eljárás után engedélyt kap rá, amely folyamatban a gödi lakosoknak, civil szervezeteknek és városvezetőknek egyaránt lehetősége lesz részt venni. Reméljük, a példánkat sokan követik!” – zárták a civilek a bejegyzést.
Debrecenben is elveszítheti a pert a kormányhivatal
A gödi gyár pere a debreceniek számára nemcsak azért releváns, mert itt is folyamatban van egy civilek és magánszemélyek által indított per a próbaüzemét a tervek szerint hamarosan megkezdő CATL-akkumulátorgyár környezethasználati engedélye ellen, hanem azért is, mert a gödieket sikeresen képviselő ügyvéd, Kiss Csaba a Debreceni Törvényszéken zajló perben is szerepet vállal, ő képviseli ugyanis az ötödrendű felperes Védegylet Egyesületet.
Kiss Csaba a Debreciner érdeklődésére kifejtette, a két ügy között különbség, hogy míg Debrecenben még nem működik a gyár, Gödön hosszú ideig egységes környezethasználati engedély nélkül folytatott tömegtermelést, a hatóság csak később kötelezte a Samsungot engedély kérésére. Abban a tekintetben azonban hasonlóságot lát, hogy mindkét helyszínen nagyon erős a céges akarat, a kormányzati nyomás és a beruházó iránti városi támogatás.

Fotók: Polgár Tóth Tamás
Ahogy arról elsőként beszámoltunk, a Debreceni Törvényszék a napokban felfüggesztette a CATL ügyében az eljárást, mivel a kormányhivatal az akkugyár engedélyének újabb – immár harmadik – módosítására készül.
Kiss Csaba arra hívja fel a figyelmet, hogy a gödi ügyben a bíróság pontosan azért semmisítette meg a Samsung engedélyét, mert túlzottan sokszor és a jogszabályokkal ellentétesen módosították azt. Úgy látja, most ugyanerre készül a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal is, és ha ezt valóban meglépik, az éppen a civileket hozza könnyebb helyzetbe. „Valószínűsítem, hogy a kormányhivatal Debrecenben is el fogja veszíteni a pert, mert túl sokszor és nem a jogszabályokban előírt feltételeknek megfelelően módosítják az engedélyt” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette, amennyiben a törvényszék nem így gondolja, akkor szembemegy a megszilárdulóban lévő magyarországi bírósági gyakorlattal.

A debreceni ügyben azonban egyelőre nem tűnik közelinek az ítélethozatal, már csak azért sem, mert az elmúlt másfél évben tárgyalást sem tartottak a 2023 márciusa óta húzódó perben. Október 8-ára ugyan tárgyalási napot tűzött ki a Debreceni Törvényszék, azonban ez elmaradt az eljárás felfüggesztése miatt.












