A K-Monitor által megkérdezett szakértők elmondása alapján a keretek első látásra jónak tűnnek: a magyar szabályozás alapvetően alkalmas a rendszerszintű korrupciós bűncselekmények kezelésére, és a büntetőjogi tényállások, mint a hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, a pénzmosás vagy a költségvetési csalás, lefedik az elkövetési formákat. Nagyon hiányzik azonban a jogrendszerből a korrupció áldozatainak, például egy elcsalt közbeszerzés települési kárvallottjainak sértetti jogállása, hiszen kisebb az ösztönzés a visszaszerzésre, ha nincs eljárásjogi és kártérítési igénnyel fellépő sértett. Az sem szerencsés, hogy a büntetőeljárásban a felderítési szakasznak nincs határideje, ami kiskaput jelent a kényelmetlen nyomozások számára.

A büntetőjogi felelősségre vonás mellett fontos szerepük lehetne egyes polgári jogi vagy adójogi eljárásoknak, de a bíróságok például nem nyújtanak megfelelő támogatást a polgári jogi igény érvényesítéséhez, a vagyonosodási vizsgálat alkalmazási lehetőségét pedig jelentősen szűkítette a kormány. Mindezek miatt is szükség lenne az igazolatlan eredetű vagyon elvonásának önálló lehetőségére. Megoszlottak a vélemények a jogi személyek felelősségére vonatkozó hazai szabályozásról, egyesek szerint ez a fedőcégekkel szemben megfelelő megoldást nyújt, csak nem alkalmazzák, mások szerint sem a szabályozás, sem a gyakorlat nem hatékony.

A problémát több szakértő szerint a gyakorlati akadályok jelentik: a bizonyítás nehézségei, a nyomozó hatóságok túlterheltsége, kapacitáshiány vagy a korrupció természetéből fakadó információhiány. Ezek egymással is összefüggnek, a bizonyítási nehézségek mögött nem ritkán a korrupcióban részt vevő szereplők érdekegysége áll. Az érintettek vallomásai és titkos adatgyűjtés nélkül pedig utólag szinte lehetetlen a bíróság előtt is megálló bizonyítékokhoz jutni. A kapacitáshiány miatt elhúzódó ügyekben ráadásul idővel nemcsak a bizonyítékok tűnnek el, hanem a pénz is. A hatékony vagyonvisszaszerzéshez a háttérjogszabályok, a vagyonkimentési technikák és általában a korrupciós jelenségek megfelelő ismeretére is szükség volna, ami a területen dolgozó szakemberek erős fluktuációjából fakadóan azonban nem mindig áll rendelkezésre. Ha pedig a cselekmény szálai politikailag beágyazott szereplőkhöz vezetnek, akkor a hatékony eljárásnak nemcsak az intézményi feltételei, hanem rendszerint a szándéka is hiányzik.

Problémát okoz a megfelelő nyilvántartások és ösztönzők hiánya is, mivel ha nem követhető nyomon a vagyonvisszaszerzés eredményessége, vagy éppen eredményt jelen a félig felderített ügy is, akkor az amúgy is leterhelt igazságügyi rendszer nem törekszik a bűncselekményi hálózat teljes feltárására. A szervezeti feltételek más szempontból is kiemelt jelentőséggel bírnak: a jó intézményi együttműködések, az összehangolt fellépés, a feladatmegosztás nagy mértékben hozzájárul a sikerhez. A Rendőrségen belül működő Vagyonvisszaszerzési Hivatal például részese a kapcsolódó európai és globális szervezetrendszernek, és van lehetősége élni az ebből fakadó lehetőséggel. A szakértők ugyanakkor rámutattak arra is, hogy még ha sikerül is lefoglalni a korrupciós vagyont, a bűnjelkezelő hatóságok nem mindig gondoskodnak arról, hogy az megőrizze az eredeti értékét, így a magánosított közvagyon még sikeres visszaszerzés esetén is elveszhet végül a társadalom számára.

A K-Monitor összegzése szerint a jogi keretek finomhangolása és bővítése mellett elsősorban az intézményi ösztönzők megerősítésére, kapacitásnövelésre, a gyakorlatok javítására és nem utolsósorban a politikai befolyás kiküszöbölésére lenne szükség ahhoz, hogy a vagyonvisszaszerzés előtt ne álljanak rendszerszintű akadályok.

A K-Monitor részletes blogposztja a vagyonvisszaszerzés problémáiról itt érhető el.