A szeptemberi közgyűlésen nyílhatott alkalom a Homokkertben kialakítandó viszonylatról szóló vita végleges eldöntésére, miszerint autóbuszokkal is megoldható lenne a közlekedés, és bár ez drágább a lakosságnak, később kevésbé akadályozná a város forgalmát. – Debreczeni Újság, 1931. szeptember 4.
UGYANAKKOR
A homokkerti villamos építésének vitás ügyét napirendre tűzte a debreceni közgyűlés
Már évek óta szó volt arról, hogy a Homokkertben villamosvonalat létesítenek. A projekt megvalósítása érdekében a városvezetés egy útba eső kábeltornyot is elbontatott a postaműszaki felügyelőséggel, és a MÁV-nak is feladatba adta, hogy az csináltassa meg a homokkerti vasúti felüljárót. Azonban az április 29-i közigazgatósági bejárás során felmerült az ötlet, hogy az útvonalon inkább autóbuszokkal oldják meg a közlekedést, melyet a Helyi Vasút annyira támogatott, hogy cserébe még a Szabó Kálmán utca burkolási költségeinek megelőlegezését is vállalta.
Az ötlet felmerülését követően a Kereskedelmi Minisztérium visszaterjesztette a bejárás jegyzőkönyveit a városhoz, ahol a legközelebbi közgyűlésen dőlhetett volna el, hogy milyen megoldást választanak. A lap értesülései szerint a vitás ügyben mindkét oldal mellett szóltak érvek. A lakosság egyértelműen jobban járna a villamossal, mivel az olcsóbb és arról nem kellene átszállni. A város érvelése szerint viszont „a külföldi nagy metropolisokban már nem építenek többé villamost, hanem mindenütt autóbusz forgalmat létesítenek”. Elképzelhetőnek tartották, hogy a villamos pár évtizeden belül problémát jelenthet majd a városi forgalomban.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat további cikkei itt olvashatók.