Korábban beoltották, másképp „csúful járt volna” az orvosai szerint. Néhány napja Hajdúszoboszló polgármestere járta meg a kórházat.
Kósa Lajos koronavírusos, a Kenézyben ápolják
November 8-án délután a közösségi oldalán jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, hogy elkapta a koronavírust, és most a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán ápolják. „Tűrhetően vagyok. Pár napon belül túl leszek rajta. Az orvosok szerint oltás nélkül csúful jártam volna” – írta a politikus, majd hozzátette: aki még nem kapott oltást, az igyekezzen vakcinát szerezni, mert „a vírus nagyot üt”.

Az elmúlt napokban egy másik hajdú-bihari politikus, Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere is kórházba került koronavírus-fertőzés miatt. Kósa Lajoshoz hasonlóan ő is két védőoltásban részesült a betegségét megelőzően. A közösségi oldalán november 2-án közzétett bejegyzésben hangsúlyozta: csak ezért úszta meg néhány napos kórházi kezeléssel.