Felgyorsult a hajdúnánási MotoGP-projekt, de a gazdák még mindig nem tudják, meddig maradhatnak – írja az Átlátszó

A lap információi szerint az érintetteknek augusztus végéig el kell dönteniük, hogy csereterületeket vagy kártérítést kérnek-e a földjeikért cserébe.

Átlátszó

atlatszo.hu

Alig néhány napja írtunk arról, hogy a kormány eltávolította Palkovics Lászlót a hajdúnánási MotoGP-pálya előkészítéséért és megvalósításáért felelős pozícióból, a helyére pedig Mager Andreát, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert nevezte ki, így akár veszélybe kerülhet az innovációs és technológiai miniszter által májusban kinevezett Tiba Istvánnak, a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjének miniszteri biztosi pozíciója is.

Az Átlátszó augusztus 5-én újabb fejleményeket közölt a Hajdú-Bihar megyei óriásberuházással kapcsolatban. A lapnak névtelenül nyilatkozó, az építkezés által érintett hajdúnánási lakosok szerint június 2-án ugyan történt egy találkozó a leendő pálya területén földdel rendelkező gazdák, valamint Pacza József, a Kelet-magyarországi Versenypálya Kft. ügyvezetője, Tiba István és Szólláth Tibor (Fidesz) polgármester között, ezen Tiba István a Haonnak tett állításaival szemben nem hangoztak el új, érdemi információk, lényegében ugyanazokat mondták el, mint egy tavaly októberi alkalommal. „Mindenki elég csalódott volt, nem tudtunk meg semmit” – idézi az Átlátszó az egyik érintettet. A lap azt is hozzátette: információik szerint ezen a találkozón nem lehetett kérdéseket feltenni, ezt előre közölték is a résztvevőkkel. Volt, aki e-mailben kért felvilágosítást, de a cikk szerint nem kapott választ.

A helyiekkel való beszélgetés után az Átlátszó kérdéseket tett fel Tiba Istvánnak, érdemi válaszokat azonban nem kapott a politikustól. Eközben a lap értesülései szerint felgyorsultak az események Hajdúnánáson: a döntéshozók egyesével találkoztak az érintettekkel, a hónap végéig pedig döntenie kell a gazdáknak, hogy csereterületet vagy kártérítést szeretnének-e a földjeikért. Az Átlátszót a gazdák arról tájékoztatták, hogy ennek ellenére továbbra sem tájékoztatták őket arról, hogy mikorra kell elhagyniuk a területet.

További részletek az Átlátszó cikkében olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!