Az agglomerációt is hozzászámíthatjuk – mondta Papp László a debreceni önkormányzat 300 ezer lakosról szóló célkitűzéséről

A DK a debreceni közlekedési dugókról beszélt, mire Papp azt ajánlotta Varga Zoltánnak: kérdezze meg a budapestieket.

Debrecen június 24-i közgyűlésén több napirendi pont is foglalkozott gazdasági és infrastrukturális ügyekkel. Ezek között talán a legjelentősebb a város 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó gazdasági programjáról szóló volt, amely többek között olyan pontokat is tartalmaz, hogy a város lakosságát középtávon 300 ezerre növeljék, illetve Debrecen egy egymilliós lakosságú régió központjaként funkcionáljon.


Debreceni közgyűlés – 2021. június 24.
Galéria: Debreceni közgyűlés – 2021. június 24. (A KÉPRE KETTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

Papp László (Fidesz) polgármester az előterjesztéséhez fűzött kiegészítésében elmondta, az elmúlt években több mint tízezer munkahelyet alakítottak ki Debrecenben, hozzátéve, hogy ezeknek egy része valójában még nem létezik, hiszen az érintett gyárak nem mindegyike épült már meg. A polgármester a gazdaságfejlesztési tervről azt mondta, az ambiciózus, de nem alap nélküli. A szükséges infrastrukturális fejlesztések között Papp kiemelte az új vasúti pályaudvar és a 3-as villamos fontosságát. A polgármester beszélt arról, hogy szeretnék Debrecen ipartelepjeire terelni a város belső részein található termelő üzemeket, az így felszabaduló barnamezős területeket pedig „elmozdítják a lakófunkció irányába”.


Debreceni közgyűlés - 2021. június 24.
Vaszkó Imre
Koppányi Szabolcs

Vaszkó Imre (DK) a terv kapcsán kifejtette, közös céljuknak tekintik, hogy a város népessége elérje a 300 ezer lakost, ugyanakkor jelenleg csökkenőben van Debrecen lakossága. Vaszkó szerint a jelenlegi, pandémia utáni helyzetben elképzelhetetlennek tűnik a 3-as villamosvonal kiépítése is. Szerinte a városvezetés nem kalkulált a koronavírus-járvány hatásaival, a terv pedig valójában csak egy propaganda-anyag.

Papp László a válaszában visszautasította, hogy ez egy propaganda-anyag, ugyanakkor elismerte: nem feltétlenül fog megvalósulni a koncepció minden eleme, ez inkább egy vízió megjelenítésére szolgál. A 300 ezer lakossal kapcsolatban úgy fogalmazott, Debrecen lakosságához „nyugodtan hozzászámíthatjuk Mikepércs, Hajdúsámson, Ebes, magának az agglomerációnak a népességét is”. Barcsa Lajos (Fidesz) alpolgármester ehhez hozzátette, hogy a 300 ezres lakosságszámot nem feltétlenül 2030-ig szeretnék elérni.


Debreciner
Rajtad is múlik, meddig végezheti a dolgát a Debreciner. Kattints a képre!
debreciner.hu

Hol a nagyobbak a forgalmi dugók? És kik az analfabéták?

Az állampolgári jogán felszólaló Varga Zoltán (DK) országgyűlési képviselő arról beszélt: a program egyes elemei már a Főnix Tervben és más korábbi koncepciókban is felbukkantak. A politikus feltette a kérdést: miért nem valósult meg az intermodális központ és a Latinovits Színház (amelyet a napokban a városháza átkeresztelt Csokonai Fórummá). Szerinte Debrecenre akár a megtelt táblát is kitehetnék. Felelevenítette, hogy egy 2017-es kutatás szerint Debrecenben töltik el a világon az egyik legtöbb időt forgalmi dugókban, többet, mint Budapesten.


Debreceni közgyűlés - 2021. június 24.

Koppányi Szabolcs

Az Inrix nevű amerikai közlekedéskutató vállalat az említett 2017-es kutatásban 5 kontinens 38 országának 1360 városában vizsgálta a forgalmi dugókban eltöltött órák számát. Ennek során az okoseszközöktől és kameráktól származó adatok alapján megállapította, hogy a debreceniek átlagosan évi 25,3 órát töltenek dugókban, míg a budapestiek csak 22,6-ot. A debreceni önkormányzati média ezt egy névtelen cikkben, egy másik felmérésre hivatkozva igyekezett hevesen cáfolni, mondván, hogy Budapesten fejenként, évente átlagosan legalább 100 óra extra utazási idővel kell kalkulálni.

Papp a válaszában a cég nevének említése nélkül „analfabéta társaságnak” nevezte az Inrixet, Vargának pedig azt ajánlotta, hogy kérdezze meg a budapestieket, ők mennyit ülnek dugókban. Papp elmondása szerint Karácsony Gergely főpolgármester és a Budapestet vezető ellenzéki pártok tönkretették a főváros közlekedését.

A vitát követően Debrecen 2030-ig tartó gazdasági programját 26 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett szavazták meg.

Ezért fizet a vagyonkezelő a részesedésénél többet a repteret üzemeltető cégnek

Az ülésen döntöttek a debreceni repülőteret üzemeltető kft. számára a koronavírus-járvány okozta károk mérséklését szolgáló 491,5 millió forintos pótbefizetésről is. Szabó Bence (Momentum) megkérdezte, mi indokolja, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a tulajdoni hányadánál nagyobb arányban fizessen a tőkepótlás során, továbbá érdeklődött arról, mikor veszi meg az állam a repülőteret.


Debreceni közgyűlés – 2021. június 24.
Mándi László és Szabó Bence, a Momentum debreceni önkormányzati képviselői
Koppányi Szabolcs

Papp a válaszában elmondta, a kisebbségi tulajdonos Airport Debreceni Holding Kft-vel azt a megállapodást kötötték, hogy a Debreceni Vagyonkezelő teljesíti a pótbefizetést, ezzel együtt pedig csökken az a követelés-állomány, amelyet a kft. nyilvántart a repülőteret üzemeltető céggel szemben. A tulajdonosváltással kapcsolatban Papp azt mondta, még nem zárult le az az eljárás, ami alapján az állam vételi ajánlatot fog tenni.

Vegyék védelem alá az arra érdemes házakat!

A közgyűlés kapcsán kiemelhető még, hogy Kőszeghy Csanád Ábel (független) a településrendezési eszközök és a településképi rendelet 2021-es felülvizsgálatának elindításáról szóló előterjesztés kapcsán kérte Papp Lászlót, hogy a rendeletmódosítás során helyezzék helyi védelem alá azokat a debreceni épületeket, amelyek erre érdemesek. Elmondta, az elmúlt időszakban vészesen felgyorsult ezeknek az épületeknek a bontása, erre példának a Garai utca 19. szám alatti ház esetét hozta fel.

Papp László a válaszában hangsúlyozta, hogy a Garai utcai ház homlokzatát meg fogják tartani. (A Streets of Debrecen mai fotója
nem erről tanúskodik.) A polgármester elmondta továbbá, hogy az önkormányzat nemrég egyeztetést folytatott a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesülettel a védelemre érdemes épületekről, amelyek listáját Papp továbbította a főépítészi irodába, most éppen a szakértői véleményre várnak.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...