A Momentum előterjesztését fél óra vitát követően a Fidesz-frakció módosító javaslatával fogadta el Debrecen közgyűlése.
Politikai felelősséget vállalt a polgármester, 2027 végéig megvalósulhat a Civaqua második üteme
Június 24-én megtartotta a harmadik járványhullám utáni első ülését Debrecen képviselő-testülete. A maratoni hosszúságú, négy és félórás ülésről hamarosan részletesen beszámolunk. Elsőként a Mándi László (Momentum) által beterjesztett, a Civaqua-tervről szóló 28. napirendi pont kapcsán történteket mutatjuk be olvasóinknak. Előterjesztésében Mándi azt javasolta, hogy a közgyűlés fogadjon el egy szándéknyilatkozatot, amelyben kifejezi egyértelmű szándékát a teljes Civaqua-terv (tehát az első, a második és a harmadik ütem) legkésőbb 2024. december 31-ig történő megvalósítására. A második határozati javaslat értelmében a közgyűlés felkérte volna Papp László (Fidesz) polgármestert arra, hogy 2021. december 31-ig szerezzen írásbeli garanciát a kormánytól az állami vagy EU-s forrásból történő finanszírozásra, valamint hogy tárgyalások révén érje el, hogy a Civaqua második és harmadik üteme 2024. december 31-ig megvalósuljon.
Mándi László az előterjesztéséhez fűzött szóbeli kiegészítésében elmondta, a korábban a témában folytatott aláírásgyűjtésükkel azt szerették volna elérni, hogy a város vegye a kezébe a Civaqua-terv megvalósítását. Mándi ízig-vérig debreceni ügynek nevezte a Civaquát, amelynek a kivitelezése mögé tízezer debreceni aláíró állt be. Mándi szerint a határozati javaslat egy szóban összefoglalható össze: felelősségvállalás. „A város felelősséget vállal azért, hogy a Tócó, a Nagyerdő és az erdőspusztai tavak megmentésére vonatkozó programelemek is megvalósuljanak” – mondta a politikus.
A Mánditól elsőként kérdező Papp László polgármester arra volt kíváncsi, hogy milyen szakmai alapokon nyugszik a Momentum által megszabott határidő. Mándi elmondta, szerinte az elmúlt évekből láthattunk példákat arra, hogy egy nagyberuházás néhány év alatt történő megvalósulása pusztán politikai akarat kérdése, Papp azonban nem fogadta el ezt a választ. A polgármester szerint úgy tűnik, mintha Mándinak fogalma sem lenne arról, milyen elemeket tartalmaz a Civaqua-program.
Papp Viktor, a Fidesz frakcióvezetője szintén Mándiék szakmai felkészültségét vonta kétségbe, szerinte az általuk megszabott határidő irreálisan korai. A képviselő felvetette: ha a Momentum által javasolt 2024-es határidőt tartani szeretnék, a kivitelezés akár az általa érintett természetvédelmi területeket is veszélyeztethetné. Papp Viktor azt állította, miközben a Momentum az aláírásgyűjtésével csak a választók adatait gyűjtötte (ennek szemléltetésére felolvasta a petíció adatvédelmi tájékoztatóját), a Fidesz politikusai napról napra azért tesznek, hogy a Civaqua minél hamarabb megvalósulhasson. Mándi a petíciójukkal kapcsolatos vádat visszautasította.
Fidesz: 2027-ig „sor kerülhet” a megvalósításra
Papp Viktor az eredetileg megfogalmazott határozatok helyett egy módosító javaslatot ajánlott a Momentumnak. E szerint az önkormányzat támogatja a Civaqua mielőbbi megvalósulását, az első ütemen túl pedig a II. a. és II. b. ütem kivitelezésére is „sor kerülhet” 2027. december 31-ig. A határozati javaslat második pontja alapján a közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatósággal, valamint a projekt megvalósításában érintett más szervezetekkel folytassa a már kialakított együttműködéseket, és végezze el a szükséges egyeztetéseket. Mándi László befogadta a módosító indítványt.
Papp vállalja a felelősséget
Papp László polgármester a szavazást megelőzően kijelentette: jogi felelősséget az önkormányzat nem tud vállalni a program megvalósításáért, politikai felelősséget viszont igen. Ő maga pedig, mivel 2020-ban bejelentette, hogy Debrecen megvalósítja a Civaqua-tervet, ezt már meg is tette. „Ezért én a politikai felelősséget természetesen vállalom” – jelentette ki. Az Fidesz által módosított határozati javaslatokat a közgyűlés egyhangúlag fogadta el.
Papp Viktor Fidesz-frakcióvezető módosító javaslata egyébként azt is rögzítette, hogy az elfogadott határozati javaslatokat a Fidesz-frakció terjesztette elő, és hogy a Civaqua-terv a Debrecen 2030 program meghatározó eleme, így pártja akár a saját kezdeményezéseként is kommunikálhatja a határidő megszabását.
Kapcsolódó írások:
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!