A debreceni Árpád téri templom körül régi magyar szakmunkás vicceket idéző módon dolgozgatnak hetek óta az épületet körbevevő térkövek újrarakásán.
Még több műkövet Debrecenbe! Ugyanazt többször is!

debreciner.hu
Mivel rendszeresen járok arra, nyomon követhettem, amint még talán májusban felaprították az alapot (ekkor egyáltalán nem lehetett arra közlekedni), majd elképesztő gyorsasággal egy napon belül lerakták a szürke kövek 90%-át (bár imbolyogott a talaj, de óvatosan lehetett járni a felületén).

Koppányi Szabolcs
Ám mire elkezdtem volna csettinteni, hogy ez biza nem semmi, másnapra megint összetúrták. Biztos nem jött ki a términta, és elölről kezdték (megsúgom, semmilyen minta nincs ott).
Ekkor már egyáltalán nem tudott senki átmenni a templom mellett a zebráig, s tart ez az állapot azóta is, pedig időnként egy vagy két munkás nagyon dolgozik a tüzesen sütő nap alatt. Mégsem látom, hogy az egyszer már bizonyítottan egy-két nap alatt elvégezhető meló mostanában befejeződne.

Koppányi Szabolcs
Munka a munkáért. Kőmíves Kelemen és Tsa Kft. lehet a kivitelező. Hisz ami egyik nap már szinte kész, másnapra ismét messze kerül a végkifejlettől.
Addig is vagy teljesen kikerüli a gyalogos, biciklis a templomot, vagy ha ügyes, a Csapó utca és folytatása, a Kassai út cseppet sem kis gépjárműforgalmát kijátszva oldalt elslisszol a mindig csak majdnem kész építkezés mellett.

Koppányi Szabolcs
Balesetveszélyes.
Bosszantó.
Balkáni.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!