Közel 20 százalékkal kapott több szavazatot, mint az előző polgármester, aki most is megmérette magát.
Szeli Zoltán technika-informatika tanárt választották Tiszacsege polgármesterévé az időközi önkormányzati választáson

Időközi önkormányzati választást tartottak október 18-án Tiszacsegén, ahol a képviselő-testület egészéről dönthettek a választók.
Még júliusban oszlatta fel magát a testület
Az időközi választást azért kellett megtartani, mert július 16-án feloszlatta magát a város képviselő-testülete, ugyanis a hat önkormányzati képviselőből négyen számos kérdésben nem értettek egyet Fekete Gergő (független) – 2019-ben megválasztott – polgármesterrel.
Az időközi választáson a polgármesteri székért öten, míg a hat képviselői mandátumért harminchatan indultak. A polgármester- és a képviselőjelöltek mindegyike függetlenként mérettette meg magát. A választás egyik érdekessége volt továbbá, hogy rendkívül nagy létszámú szavazatszámláló bizottságok alakultak: a 3-as számú szavazóköré volt a legnagyobb 12 taggal.
Az új testület

A szavazásra jogosult 3778 választópolgár közül 1976 jelent meg az urnák előtt, ez 52,3 százalékos részvételt jelent.
A leadott voksok 100 százalékának feldolgozása után itt a végeredmény: Szeli Zoltán 806 (40,87%) szavazatot, Fekete Gergő 686 (34,79%) szavazatot, Szilágyi Sándor 439 (22,26%) szavazatot, Kern Szilvia 29 (1,47%) szavazatot, Szántai János pedig 12 (0,61%) szavazatot kapott.
Szeli Zoltán, a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola technika-informatika tanára.
Másnap hajnalra megszületett az eredmény a képviselők választásán is. Ezek alapján szinte teljesen lecserélődött a testület: Vásári-Orosz Andrea 915, Gál István 846, Sallai Szabolcs 833, Kalózné Nagy Melinda 651, Bartha Jánosné 610, Tóth Imre pedig 518 szavazattal került be a település önkormányzatába. Közülük mindössze ketten, Bartha Jánosné és Tóth Imre voltak tagjai az előző testületnek is, az oszlatást megszavazó képviselők közül pedig egyedül Tóth tudott ismét bekerülni.

Debreciner
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!