Kormánypárti aktivisták támogató aláírásokat gyűjtöttek Koncz Zsófiának. Szüreti kenyeret és mustot is bevetettek a választókerület megtartásáért.
A Fidesz olcsó krumplija ugyanannyiba került, mint a piaci – a tiszaújvárosi kampányvásárban jártunk
„Szüreti találka” címmel rendezett szokványosnak nem mondható kampányeseményt a Fidesz október 3-án Tiszaújvárosban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú választókerületben tartandó időközi országgyűlési választáshoz kapcsolódóan. Az október 11-i választást azért kell megtartani, mert az eddigi képviselő, Koncz Ferenc közlekedési balesetben elhunyt. A Fidesz-KDNP az ő lányát, Koncz Zsófiát, míg a hatpárti ellenzéki összefogás a jobbikos Bíró Lászlót indítja a voksoláson.
Nem tolongtak a burgonyáért
A rendezvényen a megye különböző településeiről érkezett kézművesek árulták portékáikat: mézeskalácsokat, lekvárokat, szappanokat, pálinkát és számos egyéb terméket. A résztvevőket az egyik sátornál frissen préselt musttal, egy másiknál pedig szüreti kenyérrel kínálták. A tiszaújvárosi Fidesz korábban „kedvezményes őszi éléskamra” akcióval hirdette az eseményt.
Ebből mi ott jártunkkor annyit tapasztaltunk, hogy egy furgon hátuljából árulták az olcsó zsákos burgonyát, de a vásárlók még úgy sem tolongtak érte, hogy a helyszínen semmilyen módon nem jelezték: a zöldséget a kormánypárttól vehetik meg. A hangszórókból eközben keresztény-konzervatív népies tánczene szórakoztatta az elsősorban 50 éven fölöttiekből álló nézelődőket.
„Támogató aláírásokat” gyűjtött a Fidesz
A „találka” szabadtéren, egy belvárosi utcán kapott helyet, az egyik bejáratánál pedig Fidesz-aktivisták gyűjtöttek aláírásokat. Megkérdeztük tőlük, hogy milyen kezdeményezéshez kérik a tiszaújvárosiak adatait, amire azt a választ kaptuk, hogy az országgyűlési választásokra gyűjtenek támogató aláírásokat. Még a délelőtt folyamán fiatal ellenzékiek is megjelentek a pultjukkal, alig pár méterre a Fideszétől.
A piacon ugyanannyiba került egy kiló krumpli
A helyszíntől egyébként nagyjából 50 méterre a helyi piac a megszokott módon üzemelt, az árak pedig hasonlóak voltak a Fidesz rendezvényéhez (a 15 kilós zsákos burgonyát mindkét helyen 100 Ft/kg áron árulták). A másik helyszínhez képest a zöldségek és gyümölcsök nagyobb választékán túl a legfeltűnőbb különbség az volt, hogy míg a „szüreti találka” nevű kampányrendezvényen a fideszes Koncz Zsófia plakátja minden villanyoszlopon ott díszelgett, a piacon csak az ellenzéki Bíró László hét logóval feldíszített arcképe nézett vissza a választókra.
Kapcsolódó írás:
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!