Legyen versenyképes alternatíva a kerékpáros és a közösségi közlekedés – a Derke támogatja a debreceni okosváros alapelveit

A Smart City alapvetéseinek a konkrét tervekben is meg kell jelenniük. A legfontosabb az eljutási idők csökkentése.


roller - kerékpár

Lia

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, július 2-án Debrecen képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a város Smart City stratégiáját. Mivel a dokumentum által meghatározott három fókuszterület egyike az „intelligens közlekedés”, megkérdeztük a területtel aktívan foglalkozó Debreceni Regionális Közlekedési Egyesületet (Derke), hogy mi a véleményük a stratégiában foglalt tervekről és célokról.


Debreceni közgyűlés - 2020. július 2.

Koppányi Szabolcs

Az eljutási idők csökkentése nem cél, hanem eszköz

Jónás Zoltán, az egyesület elnöke a szerkesztőségünknek küldött válaszlevelében arról írt, hogy sok támogatandó megállapítás van a Smart City stratégiában a fenntartható közlekedési módok jövőjével kapcsolatban. „Messzemenően egyetértünk azzal, hogy az eljutási időket csökkenteni kell, különösen a kerékpáros és közösségi közlekedés esetén. Ez az elsődleges és legfontosabb szempont” – fogalmazott Jónás, hozzátéve, hogy az eljutási idők csökkentése nem cél, hanem inkább eszköze és alapkövetelménye olyan céloknak, mint a fenntartható közlekedési módok részarányának növelése, vagy a levegőminőség javítása. Szerinte a kerékpáros és a közösségi közlekedés részaránya csak abban az esetben növelhető, ha az minden szempontból versenyképes alternatívát kínál a motorizált közlekedési módokkal szemben.

Az intelligens közlekedés – fontosságát tekintve – zászlóshajóként emelkedik ki a három fókuszterület közül is. Nagyon sok Debrecenhez hasonló méretű város egyik legégetőbb problémája a közlekedés. Egyrészt, mert gyakorlatilag minden lakost érint függetlenül attól, hogy célpontjához való eljutásként milyen módozatot választ: közösségi közlekedést, a nem motorizált közlekedés valamely formáját vagy az egyéni közlekedést. Másrészt pedig azért, mert a motorizáció fejlődése töretlen az utóbbi évtizedekben és e fejlődés a jövőben csak fokozódni fog. (RÉSZLET A SMART CITY STRATÉGIÁBÓL – 15. oldal)


kerékpár - kerékpárút - advent

A „mi lett volna, ha” nem mérhető

A Derke-elnök szerint a stratégia a fenntartható közlekedést pesszimista irányból közelíti meg. „Nem a kerékpáros és közösségi közlekedési módok minőségi mutatóinak számszerűsítésére helyezi a hangsúlyt, hanem az egyéni motorizált közlekedés részarányát veszi alapul és egy vélt »beavatkozás nélküli« állapothoz viszonyítva tűz ki célokat” – véli Jónás. Szerinte ezt nem lehet utólagosan, egzakt módon megítélni, hiszen a “mi lett volna, ha nem avatkozunk be” nem mérhető, hanem egy több tényezős hipotézisen alapul.

Az intelligens közlekedés területén 4 célt határoztunk meg. Első és legfontosabb az eljutási idő és a torlódások csökkentése, mely ma már nem csupán a nagyvárosokban okoz problémát. (…) Második cél, mely a várható forgalomnövekedés miatt kiemelkedően fontos, a fenntartható közlekedés elősegítése és a fenntartható közlekedési módok részarányának növelése. (…) Harmadik célkitűzés a már meglévő városi közlekedési infrastruktúra minél jobb és hatékonyabb kihasználása, hiszen a bővítésnek sok esetben fizikai, erőforrásbéli és élhetőségre ható korlátjai vannak, és nem is célszerű addig, míg optimalizálással elkerülhető szükségessége.
(…) A negyedik cél pedig az élhetőséget erősen befolyásoló levegőminőség javítása, hisz a város összes CO2-kibocsátásának közel harmadát a közlekedés adja. (RÉSZLET A SMART CITY STRATÉGIÁBÓL – 18. oldal)

Kézzelfoghatóvá kell válnia az alapelveknek

A hibái ellenére a Derke támogatja a Smart City stratégia alapelveit, hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a megfogalmazott célok csak akkor teljesülhetnek, ha ezek az alapelvek tételesen, kézzelfoghatóan is megjelennek a városfejlesztési tervekben és a kiviteli tervekben: „nem szűnnek meg gyalogátkelőhelyek a belvárosban, a kerékpáros úthálózat elhelyezése nem a gyalogos közlekedéssel kényszerű kompromisszum eredménye és a közösségi közlekedés megállóinak és más infrastruktúrájának optimális elhelyezésénél az elsődleges szempont az eljutási idők csökkentése” – összegezte az egyesület álláspontját Jónás Zoltán elnök.


kerékpárút - belváros

NT

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...