Nem is olyan kicsi ellentmondásba került a debreceni BMW-gyár indításának eltolása miatt a bajor autógyártó globális és itteni vezetése. Oliver Zipse, a BMW konszern elnöke két hete szó szerint úgy fogalmazott, hogy a gyár nyitását egy évvel elhalasztja a csoport, a helyi leány azonban a kezdetektől néhány hónapos csúszást emleget, és erre erősített rá múlt hét végén Michele Melchiorre, a BMW Group debreceni gyárigazgatója is. – írja a G7.
G7: Szellemgyár lehet a debreceni BMW-üzem néhány hónapig

g7.hu
Az ellentmondás részben feloldható azzal, hogy Oliver Zipse konkrétan az üzem megnyitásáról beszélt, Michele Melchiorre és a helyi leányvállalat pedig a kezdetektől szisztematikusan az építkezés csúszásáról kommunikált, a helyzet így is furcsa. A két nyilatkozatból ugyanis valami olyasmi bontakozik ki, hogy az építkezés ugyan csak néhány hónapot tolódik a koronavírus-járvány miatt, a gyár viszont a tervezettnél csak egy évvel később kezd el termelni.
A BMW-gyár tervezett nyitásáról még sosem hangzott el hivatalos dátum; a többség egy olyan jegybanki elemzésből indult ki, amely a beruházás gazdasági hatásait elemezte, és amelyben 2023-as rajt szerepelt. Ezt azonban a vállalat részéről nem erősítették meg.
További részletek a G7 cikkében.
– Elhalasztják a BMW a debreceni gyárának építését
– Kósa Lajos: „a BMW nem szappanoperát gyárt”
– A BMW-csúszás ügyében a sajtót emlegeti a debreceni polgármester
– G7: Már a koronavírus-járvány előtt eldőlhetett, hogy halasztják a BMW-gyárat
– Elhallgatták a debreceni polgármester szereplését a BMW-terepen
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!