Köré rendeződtek a fényképezkedő ősfideszesek. Ez lesz a történelem számára megmaradó emlékfotó a 30. évfordulóról.
A SZEMEDNEK HIGGY!
Kósa Lajos centrális erőtér

Május másodikán ünnepelte az Országgyűlés – az ellenzék távolmaradása mellett – azt, hogy az 1990-es választások után, 30 évvel ezelőtt ült össze először a szabadon megválasztott magyar parlament.
Kevesen vannak, akik három évtizeddel ezelőtt is, azóta folyamatosan tagjai a Tisztelt Háznak, ezek egyike Kósa Lajos debreceni országgyűlési képviselő, aki most az alábbi fotót tette fel a Facebook-oldalára.
A fénykép az ünnepi ülésen készült, s azok (is) láthatók rajta, akik 1990-ben tagjai voltak a Fidesz akkori frakciójának, s jelenleg is azok.
Mint a fotó mutatja, a csoportkép középpontjában Kósa Lajos áll, jobbján Orbán Viktor miniszterelnök, balján Kövér László házelnök, közvetlenül Kósa mögül pedig Áder János köztársasági elnök kandikál ki. A három legnagyobb honi közjogi méltóság.

A fotó alatt számos hozzászólásban fejtik ki véleményüket Kósa Lajos közösségi oldalának követői.
Akik nem örültek például:
– Téesz elnökök lagziban.
– Mint a jóllakott napközis úgy néztek ki.
– A KISZ-es Soros ösztöndíjasok éves találkozója.
– Azzá váltatok, ami ellen harcoltatok 30 évvel ezelőtt!
Akik örültek például:
– Isten legyen velūk meg nagyon sokaig!
– Hajrá, még legalább 30 év!
– Hajrá, Magyarországért, Hazánkért!
– Hass alkoss gyarapíts és a haza fényre derül. Csak így tovább.
A SZEMEDNEK HIGGY! rovatunk korábbi publikációi itt láthatók.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!