Harmincas évei vége felé járó önálló, erős, ízig-vérig nő, aki 18 éves kora óta leginkább saját maga alakítja életét. Jó ideje Ausztriában (most épp Pergben) él, ahol két kislányát neveli gyakorlatilag egyedül – igaz, az apa is besegít. A koronavírus okozta bezárkózást ő kinyílásként éli meg: jóval több ideje, energiája jut önmaga még jobb megismerésére. Egyébként is többször értelmezte újra az életét már, s ha nehéz döntés elé került, nem félt meglépni azt sem. Debrecen mellől, Monostorpályiból származik.

Monostorpályi, Budapest, Győr, Perg – családalapítás

A középiskolát Debrecenben végezte, 2009-ben költözött Ausztriába, ahol ugyanannál a cégnél dolgozott tovább, amelyiknél előtte Győrben – azelőtt pedig elvégezte a műszakiegyetemet Budapesten. Az osztrák, szállítmányozással foglalkozó anyavállalatnál (Hödlmayr) diszponens, és mára rutinosnak, fiatal kora ellenére is a közepes cég egyik régi motorosának számít, hiszen a magyarországi évekkel együtt már másfél évtizede náluk dolgozik.

„Kellett a megújulás, egy nem működő párkapcsolatból szálltam ki még Magyarországon, aztán Ausztriában később férjhez mentem, s született két kislányom. Sára Ilona 5 éves lesz, Emma Léna pedig 4.” Ám immár két éve hárman laknak együtt, a férjétől külön, így alakult..

Hallhattunk olyan hírekről, hogy a mostani vírushelyzetben sorra küldték el a magyar munkavállalókat ausztriai munkahelyeikről. „Itthonról dolgozom, tőlünk senkit sem küldtek el tudtommal.”

A gyerekek most átmenetileg az apánál: nem gond

Érdekes most a családja helyzete, hiszen a két kislány az apánál ragadt Szlovákiában, amikor megszigorították a kijárási intézkedéseket arrafelé is. S végül a kupaktanács úgy döntött, maradjanak csak ott, ahol a férfi szülei, családja is besegít a gyerekekkel való foglalatosságba, Edina meg egyedül maradt Ausztriában. Ő a rá jellemző őszinteséggel elmondta, hogy bár minden nap videócsetelnek (főleg reggelente, mert esténként könnyebben eltörik a mécses a kicsiknél, amikor az anyjukat látják, de nem tudja megsimogatni őket, ezt pedig el akarják kerülni), s nagyon hiányoznak lányai, de Edina élvezi is ezt a helyzetet. A mindennapos robotolás és gyerkőcözés mellett most jut ideje magára is.

Amikor a kicsik vele vannak, sok közös programot szerveznek, lesétálnak a Duna partjára kavicsot gyűjteni, beülnek enni valahová, bicikliznek. Ám a mostani időszakban Edina, aki egyáltalán nem érzi magánynak az egyedüllétet, ébredés után, de főleg esténként jógázik, illetve meditáció is szerepel a napi rutinjában. Emellett korábbi szenvedélyének újra hódolhat: asztrozófiát tanul, illetve ezzel foglalkozik, képeket elemez. Az otthon harmóniáját is egyensúlyban tartja, a házi munkákat kényelmesebben elvégzi („annak sosincs vége”), emellett sokat olvas a viszonylag tágas erkélyén, olykor elmerülve gondolataiban és rátalálva a számára pozitív hullámokra, ahogyan ő mondja.

A tánc és a zene bezárkózva is élvezhető közösségben

Gyakran vesz részt olyan közösségi programokon is, amelyeket az interneten lehet megtalálni: például az úgynevezett 5 ritmus tánc, ahol élőben követed mások mozdulatait, illetve egyfajta társas táncos kikapcsolódásban lesz részed, bármiféle kötöttség nélkül. Ezt élőben, személyesen is kipróbálta már, de a technika világában akár hetente többször is kapcsolhatja pozitív energiáit másokéhoz az internet segítségével.

Vagy vannak speciális spirituális hangulatot teremtő DJ-k élő bejelentkezései, amelyek során látod az előadót a közösségi linkeken keresztül, aki otthon magának keveri a zenéket, illetve szórakoztatja a nézőit. „Itt üzenhetsz is másoknak cseten mindeközben, de főként élvezed a hangulatot és a leginkább instrumentális zenét.” Ilyen például az Ecstatic Dance Amsterdam oldala, ahol efféle általában esti programokhoz kap hozzáférést (időpontot, linket) az érdeklődő. Meg vannak persze magyar előadók is. A lényeg minden alkalommal a befolyásoló szerek nélküli minél teljesebb kikapcsolódás az arra fogékony emberek számára, kvázi idegenekkel együtt rezdülve, de persze ismeretségeket is lehet kötni ilyen alkalmakkor. Mindehhez persze kellően nyitottnak kell lenni.

Most nem a robotmunka ideje jött el, hanem az önkifejezésé

A spiritualitás amúgy is fontos tényező Edina életében egy jó ideje. A hétköznapokon a szikár számok és adatok világában dolgozó nő általa leginkább önmaga megbecsülését tanulta meg, illetve tanulja folyamatosan. Kevésbé kapaszkodik földhöz ragadt dolgokhoz, mint régebben, minél kevésbé akar másoktól függeni. Úgy érzi, hogy – nagy szavaknak tűnnek, de ő ezt nem közhelynek szánja – a boldogság érhető el ezzel a jó értelemben vett magába fordulással, s azzal, hogy így tisztítja ki bensőjét, s lesz fogékonyabb a pozitív hatásokra.

A munkahelyén heti 4 órát kell ténylegesen dolgozni most távmunkában, amit persze túlteljesít, hiszen gyakran van olyan kérés, ami a főnökétől érkezik hozzá, s annak eleget tesz, de így is van bőven szabad ideje ezekben a hetekben – ám igyekszik hasznosan eltölteni mindezt. Novella – vagy kit tudja, lehet, könyv lesz belőle – írásába is belefogott. Életérzésekkel, történetekkel benne, majd kiderül, mi sül ki belőle. Az sem ritka, hogy bár csak célszerűen hagyja el a házat, de boltba menet a meglehetősen kihalt utcákon, ha kedve támad, dúdolgat és megperdül, néhány tánclépést ropva. Mint mondja: „belefér, főleg a közeli idősotthon lakói látják, akik integetnek olykor”.

Ami az anyagiakat illeti, kérdezem őt, mennyire sínyli meg a bezárkózós időszakot? „Igazából nem nagyon, mert bár kevesebb pénzt kapok, de a költségeim is csökkentek. Nem járok kikapcsolódni, enni máshová, nincs shoppingolás, Amúgy is egyfajta bőségtudatban élek: úgy költekezek, hogy nem aggódok folyton a holnapon. Na, nem szórva a pénzt, de értelmes dolgokra és szükségesekre kifizetem. S megvan az a biztonságérzetem, hogy tudom, két hét múlva például jön a következő fizetésem, ami pont elég.” S ez így van akkor is, amikor normális mederben folyik az élete, a gyerekek körülötte nyüzsögnek. Jut, amire kell, s bár nem élnek nagy lábon, de a lakásra, autóra, mindennapokra futja. Persze a mostani „lájtosabb” munkavégzés csak átmeneti állapot, egyébként kőkeményen dolgozik minden nap bent a cégnél, olykor túlórában is. Ám megfizetik, megbecsülik.

Nincs félelem benne

Ami a szomszédországot illeti, a bevásárlások során Ausztriában már jó ideje mindenkinek adják a maszkot a bejáratnál, hogy akinek nincs, az vegye fel odabent, de legalábbis valamivel takarja el az arcát. Odakint nincs ilyen kikötés.

Félsz a koronavírustól? „Egyáltalán nem, csak megteszem a kellő óvintézkedéseket.” S a szeretteidet, gyerekeidet sem félted? „Nem. Ha például naponta az aggodalmamat sugároznám feléjük, azzal csak ártanék nekik. Inkább jó energiákat küldök, és szeretetet. Szóval imádom őket, de nem féltem túl a gyerekeket ebben a helyzetben sem.” A szabályokat betartja Edina, ahol kell, ott felveszi a maszkot, fertőtlenít, kerüli az emberekkel a kontaktust – nem is nagyon van kivel találkoznia most. Ám ahogyan a vírustalan hétköznapokon is megtanult félelem és túlzott megfelelési kényszer nélkül élni, úgy a járvány alatt sem mond le a szabadságáról és a derűjéről, ami koránt sem bárgyú derű, inkább a világ naposabb felének keresése és a jó megélése, lehetőleg minden pillanatban.

Mi változhat a vírus után szerinted? Bennünk emberekben s a világban. „Én leginkább a ’most’-tal foglalkozok. Amúgy remélem, az emberek elindulnak egy kicsit önmagukba, s új utakat keresnek, elfogadóbbak és segítőkészebbek lesznek, és lelassulnak.. Az anyagi értékek világából egyfajta szellemi síkra átterelődnek.”

S majd egyszer hazatérnél Magyarországra? Gyakorlatilag 20 éve élsz távol Hajdú-Bihartól (Budapest, Győr, Perg). „Igen. Majd.. Egy Budapest melletti kis közösséget el tudnék képzelni. Valami biofaluban. Vagy ha nincs, hát csináljunk!” S miért éppen Budapest környékén? „Az egyetlen hely Magyarországon, ahol történik is valami – már ami nekem is tetszik, s érdekel. Ott éreztem eddig mindig, hogy megvan az az energia, amire szükségem lehet.”

Minden Debreciner-cikk a koronavírusról itt olvasható!