A BMW-gyár területén idéntől 3500-4000 ember végzi az építési munkálatokat, további 1500-2000 ember egyéb környező infrastrukturális beruházásokon dolgozik majd.
Nagy számok a BMW leendő debreceni összeszerelőüzeme ügyében

autopro.hu
Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezető igazgatója a Debreceni BMW gyár logisztikai előkészületei, kihívásai, megoldásai – mindez hogyan sikerült? című előadásában mondta ezeket a Herceghalmon megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián – írja az autopro.hu.
„A korábbi példákból kiindulva olyan 3500 dolgozóra számítunk hosszú távon a gyárban” – emelte ki Póser Zoltán.
Debrecen régióközpontként pozicionálja magát. Ebbe a régióba hazánk és Szlovákia keleti részét, Ukrajnából Kárpátalját és Románia észak-nyugati régióit veszik figyelembe. Szolnok, Miskolc, Nyíregyháza, Kassa, Eperjes, Ungvár, Beregszász, Szatmárnémeti és Nagyvárad is ebbe a régióba tartozó nagyobb város. „A hárommilliós régióban fontos helyet foglalunk el, logisztikailag is jó helyen vagyunk. Van vasút, autópálya és nemzetközi repülőtér is.”
„Az autópályán két új leágazás épül, a józsai leágazásról jönnek majd az alapanyagok, északról. A munkások délről érkeznek majd a gyárba. A készterméket 80 százalékban a vasúti átrakodón keresztül szállítja majd el a bajor gyártóvállalat.”
„A 2030-as évekre 1,5 milliós forgalmú repteret akarunk, gyorsvasútfejlesztés is lehet Románia irányába. A régió több ipari parkjával is együttműködünk. Összehangoljuk a munkát Nyíregyháza, Hajdúnánás és Hajdúböszörmény ipari parkjaival.”