Több mint egy hónapja át kellett volna adni, mégis romos állapotokat mutat egy játszótér Debrecen belvárosában

Az áprilisban ültetett facsemeték közül szinte mind kiszáradt.

Debrecen belvárosában – a választás után csak pusztul – Fotók: Polgár Tóth Tamás

Június 6-án, három nappal az önkormányzati választás előtt jelentette be Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere és Papp Csaba (Fidesz) önkormányzati képviselő, hogy június végére teljesen felújítják a Bethlen utca és a Darabos utca között található játszóteret. A beruházást 40 millió forint önkormányzati forrásból hajtják végre, valamint korábban „mesélő padokat” és kondiparkot hozott létre a területen a Mozdulj, Libakert! Egyesület. Utóbbi szervezet a 2023-as beszámolója szerint szinte kizárólag önkormányzati támogatásból működik, tavaly 2,14 millió forintot kaptak.

A debreceni fideszes politikusok júniusban azt ígérték: az akkor még sok helyen aszfalttal borított területet befüvesítik, új játékokat és biztonsági kamerákat helyeznek el. „Gyakorlatilag maga az egész tér komoly ráncfelvarrást igényel. Képviselő úr javaslatára – hála Istennek a város gazdasági helyzete és költségvetési forrásai lehetővé teszik – sikerült forrást biztosítani ennek a térnek az újragondolására” – idézte Papp László polgármestert az önkormányzati média.

Habár a bejelentett befejezési határidő óta már öt hét telt el, a beharangozott ráncfelvarrás még mindig nem történt meg. Egy olvasónk jelzése alapján látogattuk meg a játszóteret augusztus 6-án. A játszótér jelenleg siralmas állapotban van: a felszedett burkolat darabjai szétszórtan, a játékok közelében hevernek; egyes játékelemeken elszakított szalagok találhatók; a felmart aszfaltpálya helyén még semmit sem létesítettek, ezt szalaggal kerítették el a járókelőktől; a játszótérhez vezető lépcső és a járólapok összetört darabjai is szanaszét terülnek el. Meglepőnek tűnhet, de kétségkívül természetközeli, környezetbarát megoldás, hogy az újonnan telepített szabadtéri kondipark elemeit fakéregmulccsal takarták be.

Papp László polgármester, valamint Papp Csaba és Fodor Levente (Fidesz) önkormányzati képviselők részévtelével áprilisban – az önkormányzati választás kampányidőszakában – számos facsemetét ültettek a játszótér mellé. Ezeknek a döntő többsége azóta kiszáradt.

facebook.com/drpappcsaba

Köztisztasági problémákról is beszámoltak

Debrecinert megkereső olvasónk szerint jellemző továbbá, hogy a környéken patkányok jönnek fel a csatornából, az egyik átjáró pedig állandóan a vizelettől bűzlik. Mi ezt a nappali és az éjszakai terepbejárásunkon nem tapasztaltuk, de az átjárók siralmas higiéniáját érdeklődésünkre egy közelben működő vállalkozás tulajdonosa is megerősítette.

Kíváncsiak voltunk, mikor fejezik be a június végére ígért játszótéri beruházást, kicserélik-e a kiszáradt fákat, és mit kezdenek a környék tisztasági viszonyaival, ezért levélben kerestük a polgármestert és a két érintett önkormányzati választókerület egyéni képviselőit. Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Fotók: Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!