A SZEMEDNEK HIGGY!

Vajon miért hallgatják el Debrecenben, hogy az oroszok ellen csatáztunk?

Bár viszonylag kereknek mondható az évforduló, a város hivatalos közösségi oldala sajátosan prezentálja a megemlékezésről szóló posztot.

Majd’ tíz fotó kíséretében két mondatra futotta:
„A 175 évvel ezelőtti debreceni csata hőseire emlékeztek ma a Honvédtemetőben. A Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár, a város, illetve a fegyveres- és civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a Haldokló oroszlán szobránál.”

Nos, akkor egészítsük ki! 1849. augusztus másodikán a szabadságharcot folytató magyar honvédek I. hadteste Nagysándor József vezérőrnagy, a majdani aradi vértanúk egyike vezényletével a jelentős túlerőben lévő orosz főerők ellen vívott ütközetet Debrecen mellett, ezt nevezi az utókor Debreceni csatának.

facebook.com/debrecenvarosa

Tehát a könnyebb érthetőség kedvéért mondhatnánk úgy is, hogy a hazájukat és önállóságukat védő, azért harcoló magyarok az országuk területére betörő orosz cári csapatok ellen küzdöttek itt.

Vajon fellelhető némi párhuzam azzal, ami 2022 februárja óta történik Ukrajnában? Vajon a jelenlegi oroszbarát magyarországi kormány és debreceni – szintén fideszes – városvezetés valamiféle sajátos „békepártiságból” vélheti azt, hogy nem kell történelmi emlékezetünkkel esetleg felzaklatni a putyini uralmat?

És vajon a debreceni városvezetés részéről megemlékező beszédet mondó, az egykori áldozatok emléke előtt fejet hajtó Puskás István kulturális alpolgármester megemlítette-e azokat a nyilvánvalóságokat, amelyek okán kínálkozna a hazájukat és függetlenségüket a rájuk támadó oroszoktól védő, megannyi életet elveszítő népek – harmadik éve az ukránok – iránti szolidaritás?

A SZEMEDNEK HIGGY! rovatunk korábbi publikációi itt láthatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!