„Csak akkor hibázunk, ha nem csinálunk semmit” – A Zebraszerda debreceni aktivistái a Debreciner Podcastban

Ballok Ildikó és Pintye Andrea azért is küzd a debreceni akkumulátorgyárak ellen, mert nem akarnak elköltözni innen. A Debrecinernek beszéltek arról, mit szól ehhez a környezetük, hogyan viselik az aktivizmussal járó kihívásokat, hogyan néz ki a gyalogátkelőhelyeken demonstráló közösség, és hogyan próbálták elhallgattatni a tagjaikat különböző debreceni fórumokon.

Közel két év telt el azóta, hogy bejelentették, akkumulátorgyár épül Debrecenben. Azóta összesen hét, a városba érkező akkumulátoripari beruházásról tudunk. A debreceni akkugyártás ellen szinte kezdettől fogva számos civil tiltakozik, az ellenállásnak ma is vannak kitartó képviselői. A Debreciner Podcast harmadik évadának tizenötödik adásában két olyan személy volt a vendégünk, akik hosszú ideje aktív részesei a tiltakozásoknak.

Ballok Ildikó vállalkozó, Mikepércsen lakó édesanya, aki külföldi vállalkozásai miatt sokat jár a határon túlra is. Ő a Zebraszerda Mozgalom debreceni ágának megalapítója. Pintye Andrea civil aktivista, több civil szerveződés, többek között a debreceni Zebraszerda Mozgalom aktív tagja. A két aktivistával Koppányi Szabolcs és Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírói beszélgettek arról, miért csatlakoztak a tiltakozásokhoz, mi motiválja őket a mindennapokban. Az adásból kiderül, hogyan jött létre az itteni Zebraszerda, milyen kihívásokkal küzdenek a mozgalom tagja, és milyen kilátások vannak a különböző ügyekért küzdők közötti szolidaritásra.

A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnének még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessenek elő online újságunkra!

A Debreciner Podcast korábbi műsorai itt találhatók.
Ajánljuk!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!