Új igazgató vezeti a Vitesco debreceni gyárát

Nyéki József eddig focus factory igazgatóként dolgozott.

Augusztus elsejétől Nyéki József lesz a Vitesco Technologies debreceni gyárának igazgatója – derül ki a cég közleményéből. Az eddigi igazgató, Lukas Juranek megbízatása szeptember 30-án jár le. A cég azt ígéri, zökkenőmentesen folytatják a tevékenységüket.

Nyéki Zsolt és Lukas Juranek – Vitesco

A járműipari vállalat közlése szerint Lukas Juranek 2018-tól irányította a debreceni gyárat, ez idő alatt a 7 projektet menedzselő és megközelítőleg 500 millió euró árbevétellel működő Vitesco Technologies Hungary meghatározó tényezővé vált az autóiparban. „Tudtuk, hogy nehéz fába vágjuk a fejszénket, amikor 2018-ban útjára indítottuk a magyarországi zöldmezős beruházást, de abban is biztosak voltunk, hogy sikerrel járunk majd. Büszkén mondhatom, hogy noha történelmi léptékű nehézségekkel kellett megbirkóznunk, egy stabil, jól meghatározott jövőképpel rendelkező vállalatot építettünk Debrecenben, amely kiváló kezekben lesz a továbbiakban” – idézi a közlemény Lukas Juranek szavait. Az eddigi vezető október elsejétől a Vitesco Technologies és a Schaeffler integrációját követően egyesült vállalat globális szervezetében folytatja munkáját.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

A debreceni gyár új igazgatója, Nyéki József 2019 óta focus factory igazgatóként felel a cég Mild Hybrid termékportfóliójának itteni felfuttatásáért. „Bár fontos állomásához érkezett a debreceni gyárunk rövid, de annál gazdagabb története, a kalandunk itt még nem ér véget: továbbra is megalkuvást nem tűrően dolgozunk azért, hogy a vevőinket magas minőségű termékekkel szolgáljuk ki, és így a jövőben is büszkén mondhassuk el magunkról: az elektrifikáció bajnokai vagyunk” – fogalmaz Nyéki a közleményben.

A cég kommünikéje idézi Fernando Viturtiát, az európai gyárak operációjának igazgatóját, aki szerint a debreceni üzem fontos szerepet tölt be az európai autógyártók kiszolgálásában, ezen pedig a személycsere sem változtat.

A németországi székhelyű Vitesco Technologies elektromos hajtásokat, elektronikus vezérléseket, érzékelőket és működtetőket, valamint kipufogógáz-utókezelőket gyárt. 2023-ban globálisan megközelítőleg 9,23 milliárd euró értékben értékesítette termékeit, és közel 35 500 munkavállalót foglalkoztat 50 telephelyen.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!