Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle

Vége a kényszerszünetnek, folytatódik a Diósgyőri vár felújítása. 10 milliós pert nyert egy pedagógus Debrecenben, az aikidó nagymestere Sopronban járt. Telt ház a Kecsup országos sajtónapján, négy és fél órás vonatozás vécé nélkül Szombathely és Pécs között. 1908-ban indult el az első villamos Szegeden, a tantestület tiltakozása ellenére választottak igazgatót Szolnokon, új neve van a veszprémi kézilabdának – többek között ezek a témák érdekelték a múlt héten a Budapesten kívüli független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Borsod24: Három éve húzódik a Diósgyőri vár felújítása

Egy év kényszerszünet és kétmilliárd forint plusz költség után idén tavasszal ismét felvonult a kivitelező és folytatódott a Diósgyőri vár felújítása. A hányatott sorsú építmény rekonstrukciója a legfrissebb hírek szerint 2025 tavaszán befejeződhet, de a helyiek kezdenek kissé szkeptikusak lenni – írja a Borsod24.

Borsod24

Debreciner: Közel 10 millió forintot ítélt meg a bíróság egy pedagógusnak a Debreceni Tankerülettel szemben

Újabb ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék egy pedagógusperben. A tanítónő nemcsak a helyettesítések után járó, elmaradt illetménypótlékait kérte a Debreceni Tankerületi Központtól, hanem még a státusztörvény hatályba lépése előtt rendkívüli lemondással azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A bíróság a július 4-i ítéletében a 74 ezer forint illetmény megfizetése mellett 6,46 millió forint végkielégítést, 2,83 millió forint távolléti díjat ítélt meg a tanítónőnek. Ez kamatokkal együtt közel 10 millió forintot jelent. A munkáltatónak további 533 ezer forint perköltséget és 562 ezer forint eljárási illetéket is ki kell fizetnie. Részletek a Debreciner cikkében.

Enyugat: Az aikido nagymesterétől tanulhatnak Sopronban a sportolók

Negyedszer nyerte el a Magyarországi RAJI BUDO Iskola Nemzetközi Nyári Aikido Táborának rendezési jogát az Aikido Meishin Egyesület. A SMAFC Aikido szakosztálya a sportág nagyjait hozza Sopronba – írja az Enyugat.hu.

Enyugat

Július 3-tól július 7-ig tartott a Jaff Raji nemzetközi iskolavezető nagymester által irányított intenzív szeminárium, ahol naponta több edzésen vehettek részt a hazai aikidósok mellett a francia, chilei, osztrák és a Kárpát-medencéből érkezett sportolók.

KecsUP: Telt ház fogadta Puzsér Róbert és Gulyás Márton pódiumbeszélgetését a KecsUP Országos Sajtónapján

Telt ház előtt zajlottak a KecsUP Hírek által szervezett Országos Sajtónap pódiumbeszélgetési június 29-én, amelyek során a résztvevők Gulyás Mártonnal, a Partizán főszerkesztőjével és Puzsér Róbert publicistával elemezték a vidéki nyilvánosság helyzetét, illetve a hazai média szerepét.

KecsUP

Az eseményen jelen voltak a vidéki független sajtó képviselői, de országos sajtóorgánumok is tiszteletüket tették a rendezvényen, amelynek célja a vidéki és országos újságok közötti párbeszéd erősítése, a független hazai újságírás kihívásainak megvitatása, valamint az olvasókkal való találkozás és bemutatkozási lehetőség volt – számolt be a KecsUP.

Nyugat: Ha kalandra vágyik, utazzon vécé nélküli vonaton Szombathelyről Pécsre

A Nyugat.hu egy olvasója mesélte el a lapnak a történetét. Amikor felszállt a Szombathelyről Pécsre tartó, négy és fél órás útra induló vonatra, észrevette, hogy a szerelvényen lévő egyetlen iillemhely le volt zárva. Tévedésre gyanakodott, de – mint írta – ő tévedett.

Nyugat

A MÁV úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy három megállóban adott lehetőséget a vasútállomások vécéjének használatára. Erről azonban a felszállás előtt nem értesítették az utasokat. Részletek a Nyugat.hu cikkében olvashatók.

Szegeder: Lóvontatta, gyakran kisikló kocsikkal indult a szegedi villamos elődje 140 évvel ezelőtt

1884 nyarától lehetett Szegeden utazni a város új tömegközlekedési eszközén, a lóvasúton, amely a Nagyállomás és Rókus pályaudvar között járt. A használat során azonban technikai problémák adódtak, emellett a járművek kapacitása sem volt elegendő a város egyre növekvő közlekedési igényeinek kielégítésére.

Szegeder

1892-ben egy bécsi vállalat aztán ajánlatot tett egy villamosvasút kiépítésére, így az első járat, mely nem bionikus meghajtású volt, 1908-ban indult el Szegeden a lóvasút vonalán – emlékeztet a Szegeder cikke.

Szol24: A tantestület tiltakozása ellenére választottak igazgatót Szolnok legjobb gimnáziumában

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumot Jász-Nagykun-Szolnok megye legjobb középiskolájaként tartják számon, évről évre előkelő helyen szerepel az országos ranglistán is. Ezúttal mégsem a kiváló eredményeikkel kerültek a Szol24 címlapjára, hanem egy botrányos igazgatóváltással. A tantestület szerint a tankerület döntésével veszélybe került az intézmény jó híre.

Szol24

Veszprém Kukac: ONE – A veszprémi kézilabda új neve és élete

A ONE Veszprém kézilabdacsapat új névvel és Xavi Pascual mesterrel indult az idei megmérettetésekre. Az első igazi nagy összecsapás a BL-csoportmérkőzés rangadója lesz. Mondjuk a Párizs vagy a Berlin ellen. Esetleg a szegedi derbi lehet mérvadó és útmutató. Új életének igazi mérföldköve mégis az lesz, amikor a kieséses szakasz végén kell eljutni az FF4-be. A sorsolást látva, brutálisan nehéz ellenfele lesz a Pascual vezette együttesnek: a Barcelona, Aalborg, Magdeburg és a Kielce is szembe jöhet a veszprémiekkel. Az számít majd az első igazi mércének – írja a Veszprém Kukac.

Függetlennek tekintjük azt az orgánumot,
– amelynek tulajdonosa/kiadója nem politikai párt vagy annak alapítványa, bármely pártalapítású szervezete/szerveződése;
– aminek tulajdonosa/kiadója nem a kormány, nem települési vagy megyei önkormányzat, vagy ezek alapítványa, intézménye vagy bármely általuk létrehozott szervezet/szerveződés;
– ahol egyedül a szerkesztőség dönt önállóan az orgánum szerkesztési elveiről, gyakorlatáról és az orgánum tartalmáról.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!