AZ OLVASÓ ÍRJA

Haldoklik a debreceni nagypiac a fullasztó hőségben

„Aki rendszeresen jár ide, az tudja, hogy napról napra rosszabb a forgalom.”

FOTÓ: Koppányi Szabolcs

Tisztelt Szerkesztőség!

Azzal a problémával fordulok Önökhöz, ami nap mint nap megkeseríti az életünket.

Mi a debreceni vásárcsarnokban dolgozunk, ahol embertelen körülmények vannak. Tízen évvel ezelőtt, amikor átadták az új piacot, arról volt szó, hogy télen fűtött helyiségben, nyáron klimatizált helyen árulhatunk. Ebből annyi valósult meg, hogy nem ázunk, de fázunk.

Összefogva többször jeleztük a vezetőségnek,hogy a jelenlegi időszakban majd elájulunk a bent lévő párás 30 Celsius-foktól, de a válasz mindig ugyanaz… Megy a klíma, az ajtót csukva kell hagyni. Bár szegény ajtókat alig lehet ki és bezárni, annyira akadnak.

Aki rendszeresen jár ide, az tudja, hogy napról napra rosszabb a forgalom. Magyarul: haldoklik az egész. Bár nem is csoda, én sem járnék ilyen helyre vásárolni. A mosdóért az árusoknak is fizetni kell. 100 forint/alkalom. Meleg víz nincs, sokszor szappan és papír sem.

Kérem szépen önöket, hogy foglalkozzanak a problémánkkal! Ha csak 10 percet töltenek el itt, biztosan igazat adnak nekünk. Nagyon köszönjük a segítséget!

Tisztelettel: a debreceni vásárcsarnok dolgozói

fotó: Koppányi Szabolcs

Köszönjük olvasónk levelét! Másokat is biztatunk, ha van a köz érdeklődésére számot tartó javaslatuk, képük, videójuk, észrevételük, akkor osszák meg velünk, küldjék el ide: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu ! A beküldők inkognitóját kérésükre tiszteletben tartjuk.

AZ OLVASÓ ÍRJA rovatunk további publikációi itt találhatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!