A Dis is Debrecen szervezésében létrejött egyik januári debreceni buli után két Reels videót
töltöttünk fel a Debreciner Facebook-oldalára. Többen kommenteltek, hogy nem értik a zene célját, a pogózást, így ebből ihletet nyerve hosszabban beszélgettünk a Dis is Debrecen egyik szervezőjével, Bencével, hogy az olvasók mélyebben megismerhessék a punk történetét és különböző vonatkozásait. Néhány mondat erejéig a szervezőpáros másik tagja, Paci is beszélt az élményeiről. A januári eseményről, és a Dis is Debrecenről itt írtunk korábban.

Elsősorban tisztázzuk, hogy ti hogyan kerültetek közel a punkhoz! Milyen élményeitek vannak a szcénában?

Bence: A punkkal nagyon korán kapcsolatba kerültem, de nagyon sokáig nem ez volt fő műfaj számomra, nem válogattam tudatosan a műfajok között. Tízévesen kaptam először CD-n meg pendrive-on ilyen zenéket a nővéremtől. Mindig fontos volt nekem, hogy valamennyire ismerjem a zene hátterét, amit hallgatok. Nagyjából azért minden, amit hallgattam, ebbe a kategóriába esett: rockzene, heavy metal, punk, black metal, death metal; tehát a kemény zenéhez kapcsolódott mind. Mai napig hallgatok rengeteg féle zenét, de ez a műfaj nagyon különleges helyen van nálam.

Paci: Tizenöt évesen találkoztam punkokkal, akikkel összebarátkoztunk a Déri téren. Ezután gyakran a Kaptárba jártam, a régi Dürer Kertbe és a Déri térre. Sok zenekar hatással volt rám, de nagyot ütött, amikor rátaláltam a Berosszulás-Rákosi-Diskobra hármasra.

Bence, említetted, hogy mindig fontos volt neked a zenék háttere. Hogyan foglalnád össze a punk történetét, milyen múltra szeretnétek építkezni a Dis is Debrecennel?

Hogy mi a punk, arra nincsenek egzakt definíciók. Valószínűleg azért nem, mert a társadalmi reakciók, amikben ez a műfaj gyökerezik, azok a világ minden részén jelen voltak, és nagyjából azonos időben. A ’60-as évek vége, a ’70-es évek, amikor ez az egész kialakult és egyben kicsúcsosodott.

Mindenhol jelen voltak különböző forrongások meg problémák, és ez az ezekből származó kirobbanó energiák Európában, Amerikában az Egyesült Királyságban, Ázsiában is. És az, hogy milyen volt ez a reakció meg milyen volt az adott helynek a kultúrája, befolyásolta a zenét is.

Ezért van az, hogy az amerikai punk – nyilván vannak erős kivételek – sokkal kevésbé volt politizáló akkoriban. Tehát ez inkább az Egyesült Királyságban volt jelen, bár, amihez sokan visszaviszik ezt a dolgot, a ’60-as évek végéhez, a The MC5-hoz, a Stooges-hoz, satöbbi, ők amerikaiak voltak. Tehát ha tényleg akarunk találni egy kezdőpontot, vissza akarjuk vinni a legelejére, akkor azt mondhatjuk, hogy ez igazából egy amerikai műfaj.

Zeneileg arról van szó, hogy nem kell tudnod profi módon zenélni, tehát nem kell, hogy képzett legyél, elég, ha néhány akkordot ismersz, ne játssz lágyan, játssz keményen, kiabálj – és ez lehet egyfajta frusztrációnak is a levezetése. Később nyilván ez is kibomlott, egy csomó olyan együttes alakult, akik egyébként nagyon képzett zenészek voltak, de az elején ez még nem számított.

És amint telt-múlt az idő, ment fel az ingerküszöb, így lettek sokkal keményebbek a zenék, illetve sokkal durvább a színtér a szónak mindenféle értelmében. Például különböző összecsapások voltak a rendőrséggel, Japánban egyes zenekarok lángszóróval lőttek a közönségbe, egy zenekar markolóval hajtott bele a tömegbe, koncert közben.

Ti is láttátok a kommenteket, néhányra reagáltatok is. Mit gondoltok erről a jelenségről, miért él még mindig ilyen hatással a punk és a pogó?

Paci és én – a Dis is Debrecen szervezői – elsősorban örültünk a kommenteknek, mert ez is egy reakció, és a punknak – meg szerintem általában a mindenkori keményebb zenéknek –egyfajta célkitűzése, hogy megbotránkoztasson. Ez itt mozgást idéz elő, tehát reakciót vált ki az emberekből.

Úgy látom, hogy ezek ismétlődő sémák, amik ugyanúgy megvoltak negyven-ötven évvel ezelőtt is. Nagyon sokszor elcsattintott frázis már, de amikor a Beatles játszott a ’60-as években, akkor a 40-50-es korosztály magán kívül volt. Ott van például a Link Wray. Ő őslakos származású amerikai zenész volt, akinek a Rumble című dalát – ami egyébként egy instrumentális zene, nincs benne szöveg – betiltották az ötvenes évek végén a keleti part bizonyos részein, mert attól féltek, hogy iszonyatos indulatokat fog kiváltani a fiatalságból. Tehát ez a felháborodás mindig is megvolt, nem egy új keletű dolog.

Nyilván nekem sem feltétlenül szimpatikus, ha valaki ész nélkül fikázza azt a zenét, amit én szeretek meg amit én szervezek, meg amit próbálok átadni a környezetemnek. Ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy nem akkora probléma, mert ez is azt jelzi, hogy van hatása annak, amit teszünk.

A Dis is Debrecennek a célja, hogy kultúrát ne csak adjon, de teremtsen is. Jó lenne, ha egy idő után a közönség nemcsak élvezi ezt a zenét, hanem adott esetben még csinálni is elkezdi. Sok példa volt erre Debrecenben, voltak jó zenekarok, volt mozgás. Az elmúlt tíz-tizenöt évben ez elég erőteljesen megcsappant.

Hogyan összegeznéd a pogózás lényegét annak, aki nem ismeri?

A pogó szintén olyan dolog, aminek nem igazán lehet visszafejteni az eredetét. A legismertebb legenda, ami ehhez kötődik, az volt, hogy Sid Vicious, a Sex Pistols basszusgitárosa – állítólag – kicsi volt, nem látta a zenekart, és elkezdett ugrálni, emiatt az egész tömeg elkezdett ugrálni. Ez egy közismert legenda, ami vagy igaz, vagy nem. Aztán ahogy ez terjedt, egyszer csak a testek elkezdtek egymáshoz ütődni, és innentől már a fizikáról beszélünk.

Ami a pogó szempontjából az USA-ban megy, az például sokkal durvább formája annak, ami annak idején kialakult. Ott a színpadon ötezren vannak, és hatalmas nagy harctér az egész. Felmennek a zenekarhoz – a zenekar egyébként ezt nem bánja, főleg azért, mert a hardcore meg a punk olyan műfaj, amit az elején azért szerettek meg igazán az emberek, mert olyan zenészek játszották, akik mind egyek voltak közülük. És ezért nem voltak magas színpadok, mert nem volt az, hogy „jaj, hát őt nem érinthetem meg, ő egy zenész”. Angliában köpködtek, amit itt például Magyarországon nagyon nem szerettek annak idején. Ott ez szokás volt, nem a gyűlölet jele, hanem egy dicséret. Köpködtek, úszott a nyálban az összes klub, ahol egy punk zenekar megfordult. Sokan mondják, hogy a frusztrációnak a levezetése, hogy ezen nem nagyon kell agyalgatni, hogy miért van, ez csak egy természetes reakció, amit ez a zene kivált az emberekből.

Az biztos, hogy nagyon kevés a negatív példa, akik ténylegesen azért csinálják, hogy bántsanak másokat. Sőt, amennyire én látom, erre a zenekarok is egyre inkább odafigyelnek, hogy legyen meg a „pogóetikett”, mert jó, ha van mozgás, de ne legyen komoly sérülés. Ha valami nagy gáz van, akkor megáll a zene, segítenek egymásnak, mindig felállítanak, ha elesel. Azokon a bulikon, amiket mi szervezünk, ha bármi történik, akkor megállnak az emberek, felállítják azt, aki elesett. Ez egyébként ugyanígy van a fesztiválokon is, minden más koncerten, külföldön és idehaza. Van egy zenekar, akiknek a merchei közt megtalálható egy póló: „ne karatézz a pitben”. Át van húzva egy figura, aki karatézza a levegőt.

Milyen terveitek vannak mostanában?

A Dis is Debrecennek a célja, hogy kultúrát ne csak adjon, de teremtsen is. Mint mondtam, jó lenne, ha egy idő után a közönség nemcsak élvezi ezt a zenét, hanem adott esetben még csinálni is elkezdi. Sok példa volt erre Debrecenben, voltak jó zenekarok, volt mozgás. Az elmúlt tíz-tizenöt évben ez elég erőteljesen megcsappant.

A január hatodika nagyon jól sikerült. Természetesen most sem ment le az esemény gikszer nélkül, mert az utolsónak szánt zenekarnak a dobosával történt egy kisebb baleset, nem tudott játszani, amit nagyon sajnáltunk. Viszont annak nagyon örülünk, hogy a közönség jól reagált, és már ott helyben megbeszéltük a zenekarral, hogy visszajönnek, nem tört ki semmiféle parasztlázadás. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mikor, de mindenképp szeretnénk az Észlelést felléptetni, mert nagyon jó zene, és szerintem az embereknek is tetszeni fog.

Mindig a dobosokkal van probléma. Eddig két dolog tűnik biztosnak: amikor Dis is Debrecen van, akkor egy dobos kioffolja magát, és esik az eső. Ettől eltekintve jól sikerült, sokan eljöttek megnézni a zenekarokat és jól éreztük magunkat.

A következő koncert március 9-én lesz: fellép a Mohkaar, a Treasondom, a Tetem és az Infectious Pit. Részletek itt.