A Girlfactory, a Soviet Monday, a Lakótelep és a TBC szombaton a Malterben

Február 10-én négy zenekar lép fel Debrecenben a Baross 16-ban: a Németországból érkezett Girlfactory nyit, majd a helyi erőket felvonultató Lakótelep kalauzol a telegrafitizett panelsivárságban. Zenél a betonalapokra épített könnyűszerkezetes bedroom-posztpunkot játszó Soviet Monday, végül az 1986-ban alapított, néhány éve a Kondor-testvérek által újraélesztett TBC zárja az estét.

Postpunk

Facebook

Az elmúlt hónapokban több post-punk koncertet kaphattunk el, az erősebb műfajok kedvelőinek szerencséjére a Dis is Debrecen is egyre rendszeresebben szervez koncerteket. A szombaton fellépő zenekarokat is láthattuk tavaly, de most lesz az első alkalom, hogy közös eseményen zenélnek – kivéve a Girlfactory zenekar, akiknek ez lesz a debütkoncertje.

Girlfactory
Girlfactory
Facebook

A zenekarok mind debreceni kötődésűek: fellép például a Lakótelep, akik a Keret Blog Kikeltetőjében is szerepeltek, és legutóbb októberben koncerteztek a városban. A Kondor-testvéreket nem kell bemutatni, őket utoljára a tavalyi Made in Debrecenen láthattuk. A Soviet Monday gitárosa debreceni kötődésű, de ők főként Budapest környékén koncerteznek.

A koncertek este 7-kor kezdődnek, a beugró 1500 forint. Ezen felül a Dis is Debrecen és a Malter szervezői további támogatásokat is fogadnak a kihelyezett adománykasszánál.
További információk a Facebook-eseményben elérhetők.

Soviet Monday
Soviet Monday
Facebook

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!