Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő még 2021-ben mondta büszkén, hogy „Debrecen a közösségi közlekedés új fővárosa lesz”, példát mutat a magyarországi városoknak. Mondatait az ihlette, hogy „megkötötte a buszos flottaszerződést a következő tíz évre a DKV és az Inter Tan-ker Zrt.” – a fideszes politikus akkor elhangzott mondatairól Debreciner is írt. Három évvel később azonban az tapasztalható, hogy a debreceni közösségi közlekedés résztvevőinek többsége a legkevésbé sem ért egyet a kormánypárti politikussal, nem tudnak büszkén nyilatkozni a helyi viszonyokról.

Pontosság és sebesség

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-vel több probléma is van. Egy a sok közül, ha reggel nyolc óra előtti vagy délután négy óra körüli időpontban szeretnénk busszal utazni, akkor a DKV még magához képest is lassan halad. A rövidebb távokat – például 4-5 megállónyit – gyalog gyorsabban meg lehet tenni egyszerű sétával.

Érdekes tapasztalat az is, hogy abban az esetben, mikor egy vonalon viszonylag sűrűn közlekednek a buszok – például 15-20 percenként –, néha előfordul, hogy 1-2 járat kimarad. Ilyenkor hiába jön menetrend szerint 5 perc múlva a busz, 35-öt is várni kell rá, igaz akkor beáll három egyszerre. A menetrend ez alapján néha úgy értelmezhető, mint a Karib-tenger kalózai című filmben a kalóz eskü: „inkább afféle útmutató, mint valódi törvény”.

Nehezítő tényező az időjárás is, bár ez egy Magyarországon élőnek – aki már utazott valaha vonattal vagy busszal – amúgy sem ismeretlen. Néha elég egy kis eső vagy enyhe fagy, az első havazáskor pedig borítékolható a járatok késése. Elvégre a DKV-nak is meg kell szoknia a téli utakat. Bizonyos időjárási anomáliák esetén pedig az is megesik, hogy az idősebb buszokat segíteni kell, ha nem indulnak, akkor az arra vállalkozó utasoknak kell megadniuk a kezdő lökést.

Az emberi tényező

A közösségi közlekedésben is jelen van természetesen az emberi tényező is, ami függ az adott sofőr habitusától, pillanatnyi lelki állapotától. Ugyanis még Debrecenben is előfordul, hogy olykor az utas késik picit, nem a busz. Ez esetben a sofőrnek több lehetősége van: megvárja a lihegve sprintelő, jól láthatóan nem edzésben lévő potenciális utazót, vagy nem. Utóbbit lehet cifrázni is, fenntartani a reményt, míg az utas el nem éri az ajtót, majd az orra előtt becsukni. Ennél jobb és kevéssé fájó, ha egyáltalán észre sem veszi az utast a járművezető, csak egyszerűen tovább halad. Közösségi oldalakon talán épp azért lehet találkozni leginkább az orr-előtt-ajtó-becsukásos módszerrel, mert ez a legdrámaibb.

Felszállást követően újabb kihívásokkal kell szembenéznie a DKV-használónak, egyrészt ha nincs bérlete vagy jegye, vennie kell. Amennyiben az utazni vágyó konzervatívabb és nem bízik az e-jegyben, esetleg nem ért a QR-kódos módszerhez, úgy ismét megjelenik az emberi tényező: a sofőr. A kis ablakon kopogtatva ugyanis nem mindig veszik észre, figyelembe a potenciális jegyvásárlót. Ennek következményeként pedig megbüntethetik. Ezen tapasztalat alapján inkább javallott előre megvenni a jegyet.

Valami probléma mindig akad

Tegyük fel, hogy az utasnak sikerül jegyet váltania, a következő lépcső az, hogy érvényesíteni tudja azt. Nem példátlan eset azonban, hogy egy-egy lyukasztó nem csippantja le, nem érvényesíti a jegyet, így addig kell araszolni, amíg nem talál az utas egy működő gépet. Ez olykor több megállónyi időt is felemészt, és mindig ott motoszkál az utas fejében, hogy mi van, ha közben felszáll az ellenőr…

Az ellenőr szintén egy emberi tényező, aki a tehetetlen utas magyarázatát ritkán fogadja el, például azt, hogy nem működött a lyukasztó. Ekkor az ellenőr megkérdezi, hogy miért nem ment másikhoz. Utasunk pedig lefagy, hogy éppen most szállt fel, és így tovább, gondolataiból és szorongásából csak akkor ébred fel, amikor már kezébe nyomják a csekket.

Nyilvánvalóan azonban van olyan eset is, amikor minden jól működik: idejében jön a busz, az utas felszáll rá, jegyet vesz, lyukaszt – esetleg bérlete van – , jön az ellenőr, nem bünteti meg. Az utazó halad, vidáman nézi az ablakban elfutó városrészeket. Attól függően, hogy mikor és milyen járattal utazik, néha van esély rá, hogy leüljön. A rutinosabb közösségi közlekedők azonban már inkább állva maradnak, elkerülvén ezzel a szúrós tekinteteket, amelyek úgyis felállásra késztetik. Tehát áll vagy ül az utas, a busz pedig siet, ha késésben van és bátrabb sofőr vezeti. Igyekszik elérni a narancssárga színjelzést – ez csak a vezetők fejében létezik a sárga és a piros között – , ami nem mindig sikerül. Ekkor az utazóközönség, mint a hullámvasúton, egyszerre dől (zuhan) előre. Ez a jelenség kanyarokban is előfordulhat, amikor oldalirányt vesz az embertömeg. Reggeli órákban, tömött járműveken pedig még a domino-effektus is rendszeres, vagyis mindenki borítja az előtte lévőt.

„Utasközpontú szemléletre lenne szükség”

A helyi közösségi közlekedés helyzetéről Jónás Zoltánt, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) elnökét kérdeztük, hogy nekik milyen visszajelzéseket adtak az utasok. Az egyik észrevétel az átszállások nehézsége volt: „a járatok közötti átszállás nincs rendszerszerűen biztosítva, ezért az utasoknak hosszú perceket kell várni az átszállás során” – írta. Másrészről több járat esetében az is problémát jelent, hogy ritkán indulnak buszok: „ha valakinek a munkaidő, iskola vagy ügyintézés után egy órával indul a járata, akkor azt kénytelen megvárni, hiszen hamarabbi járattal a kötöttségek miatt nem tud közlekedni”, emiatt nem igazán lehet előre megtervezni az utazásokat Debrecenen belül. Harmadikként Jónás Zoltán a „közúti forgalmi zavarokat” említette, amelyen szerinte lehetne segíteni „több buszsávval, a buszok előnyben részesítésével” – vélekedett.

Elmondta azt is, hogy szerinte a megfelelő ügyfélszolgálat is egy fontos feladat lenne, mint írta: „jelenleg az ügyfélszolgálat nehezen elérhető, az utasok felmerülő kérdéseire sok idő elteltével kapnak választ. Összességében sokkal inkább utasközpontú személetre lenne szükség.”

A cikkünkben felsorolt tapasztalásokat rendszeres DKV-használók mondták el érdeklődésünkre, tudomásunk szerint ennél jóval több és jelentősebb probléma van a közösségi közlekedéssel Debrecenben. A fentiekben nincs szó a nyári időszakról, arról sem, hogyan tudunk kisállatot szállítani, babakocsival, kerekesszékkel utazni. Nem esett szó a már elöregedett járművekről, az utak minőségéről, amelyekből újabb nehézségek adódhatnak. A helyi közösségi közlekedés árnyoldalairól regényt is lehetne írni, itt csak néhány jellemző visszajelzést emeltünk ki, amelyeket bármelyik debreceni utazó megtapasztalhat.