NASS

Színekkel fejez ki érzéseket a Vojtina Bábszínház kiállítása

A debreceni bábszínház idei kiállítási tematikája a Többszólamúság, amellyel a különböző érzékek bemutatására, elbeszélésére törekszenek az alkotók. Ezúttal a szemünkkel tapasztalhatunk meg különféle érzelmeket.

A kiállítás-sorozat második epizódja A színek megnyilatkozásai címmel december elsején nyitja meg kapuit 13 órától a közönség előtt is a Vojtina Bábszínház Kálvin téri kiállítóterében.

Vojtina Bábszínház

Vojtina Bábszínház

A tárlatot Láposi Terka, a kiállítás kurátora, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője nyitja meg, ezért őt kerestük előzetesen az eseménnyel kapcsolatban. Elmondta, hogy a Többszólamúság kiállítás-sorozatnak öt része van, melyből az elsőt szeptember 28-án nyitották meg, most lesz a második, majd ezt követi még három. Az első két résznek a szem érzékelése, a látás kerül a középpontjába, a harmadik és negyedik a tapintásra helyezi majd a hangsúlyt, míg az ötödiknek az anyag lesz a főszereplője. Minden részben lesz interaktivitás is, hiszen például a „belebújással” ki tudjuk egészíteni a testünk egy részét valami plusz tárggyal, formával, ami minket is bábbá, bábossá tehet. „A sorozatban azzal kísérletezünk, hogy mennyiféle formanyelv van” – mondta.

A december elsején induló kiállítás kapcsán elmondta, hogy a Vojtina bábraktárának darabjait lehet itt majd látni: a művészek által megálmodott és a bábkészítő mesterek által elkészített bábok lesznek láthatóak, de jelmezek, különféle díszletelemek is szerepelnek a műtárgyak között. „Mindegyik felületnek köze van az elmúlt harminc évünkhöz” – mesélte Láposi Terka. Több, a közönség számára ismerős karakterrel találkozhatunk: például Paprika Jancsival, a Pinokkió szereplőivel, bohócokkal, mutatványosokkal és tündérekkel. A Vojtina színpadán szereplő bábokat egészítik ki a kiállítás rendezői által fontosnak tartott anyagokkal: folpakkal, csillámokkal, flitterekkel, ezek a mindennapi életben giccsesnek tűnhetnek, ám itt arra törekedtek, hogy érzelmi szálakat is meg tudjanak jeleníteni, amelyek például képesek kifejezni a pompát. A kiállításon királyokat is láthatnak az érdeklődők, akik ebben a pompában fognak megjelenni. Tudatosan igyekeztek úgy elrendezni a tárgyakat, hogy a „vizualitás túlfokozott legyen” – avatott be a kurátor.

Kitért arra is, hogy milyen színek fognak megjelenni: a pompát az arannyal és az ezüsttel fejezik ki, az örömöt, a szerelmet, a vidámságot, a humort pirossal. Megjelenik az élet negatívabb árnyalata is: szürkével, feketével érzékeltetik a dühöt, a háborút, a békétlenséget, a gonoszságot, végül pedig megmutatják a „lebegés” tematikus egységét is, amelyben a nyugalom, az öregség, az emelkedettség fog dominálni kék és fehér színekben.

Láposi Terka hangsúlyozta, hogy a kiállítás nem csak gyerekeknek szól, ugyan a metaforikus látás kisgyermekkorban kezdődik, felnőttkorban értjük meg ezt az adottságát az embernek. „Itt ér össze lélektanilag és antropológiailag az embernek az a lehetősége, hogy metaforikusan tud gondolkodni, látni és beszélni” – vélekedik a kurátor. Úgy gondolja, tévhit, hogy a bábszínház csak gyerekeknek szól, hiszen a bábműfaj képes megformálni és objektiválni például az ördögöt, amelynek segítségével rálátunk és megfoghatóvá válik. „A bábjáték eredetileg nem gyerekeknek született, hanem mágiához tartozó varázseszközként volt jelen, megidéztek vele rítusokat, szellemeket, érzelmeket” – ezek alapján a kiállításon bárki találhat számára fontosat korosztálytól függetlenül.

A Színek megnyilatkozásai című kiállítás 2023. december 2. és 2024. január 28. között látogatható.

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!