NASS

2024 az Árnyéknyúl éve lesz

Klippremierrel jelentkezik a debreceni Árnyéknyúl december első napján. A zenekar 2016-ban indult még Modern Lobotómia néven, az első kis- és nagylemezekben az országosan ismert 30y zenekar segített nekik.

Árnyéknyúl
Árnyéknyúl
Facebook

A zenekar jelenlegi felállása 2021-ben alakult ki: Kovács Karesz (gitár, ének), Rutkovszky Dani (basszusgitár, vokál), Urbán Bence (dobok, billentyű, effektek, vokál). A Változás című nagylemezüket idén április 15-én mutatták be a debreceni Malterben. A lemez címadó dalához készült először egy animált klip, a mostani videóban pedig már a zenekar tagjai is szerepelnek.

A klippremier kapcsán Kovács Kareszt, az Árnyéknyúl frontemberét kerestük meg. A klip az Ajtót nyitok, ő enged be című dalhoz készült. Elsőként arról érdeklődtünk, hogy miért ezt a számot választották az albumról. A zenekar frontembere elmondta, hogy a rendezőnek, Mercs Máté Péternek teljesen szabad kezet adtak. Átküldték a Változás című nagylemezt neki, és ő választotta ki azt a dalt, amivel kapcsolatban beindult a fantáziája.

Karesz elárulta azt is, hogy egy korábbi dalhoz készült klipben, a Ki vagy te? címűben is láthatjuk a zenekar tagjait. A december 1-jén megjelenő klipnek azonban az lesz az apropója, hogy ebben már hangszerrel is lehet látni majd a csapatot.

Kovács Karesz beszélt a további tervekről is, decemberben például lesz egy élő stream-koncertjük, ahová vendégzenészeket is meghívtak: a Heavi Brains-szel, Sziluval és a Neonhallal fognak együtt zenélni. Az online esemény linkjét a Facebook-oldalukon fogják közzétenni.

A frontember úgy érzi, most jön az az időszak, amikor az Árnyéknyúl feltápászkodik és nekiindul újra. „A Covid előtt volt egy felfelé ívelő időszakunk, akkor tudtunk játszani a Budapest Parkban is, a járvány után pedig ez a lendület megtört” – mesélte. 2024 nagyon aktív lesz számukra, több klipet is szeretnének csinálni a meglévő dalokhoz, bár ez a gyakorlat a frontember szerint kicsit furcsa, hiszen a dallal együtt szokott megjelenni a klip, ők pedig utólag álmodják meg a vizuális anyagot, ezt azonban nem látja problémának, hiszen a klip megjelenésével új értelmezést is kaphat egy-egy dal. „Mercs Máté Péter rendezővel nagyon megtaláltuk a közös hangot, így ezt mindenképp szeretnénk folytatni, annyi ötletünk van, hogy le sem tudjuk mindet forgatni” – avatott be Kovács Karesz az Árnyéknyúl jövőbeni terveibe.

A klippremier december 1-jén lesz látható az Incognitóban, a 20 órától kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Árnyéknyúl
Árnyéknyúl
Facebook

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!