Fideszes konzultációra hivatkozva alkotják meg Debrecen városfejlesztési stratégiáját? – Ismét közgyűlés lesz Debrecenben

Az inflációra hivatkozva drágítanák a közétkeztetést, a temetkezést és a parkolóbérletek árát. Előkészítik a 4-es út kétszer kétsávossá bővítését, valamint lecserélnék a népszavazási kezdeményezéseket egymás után lesöprő helyi választási bizottság kétharmadát – épp csak az elnököt nem.

November 30-án reggel 9 órától, a Kölcsey Központ Görömbei András termében tartják Debrecen következő közgyűlését. 24 napirendi pontot tárgyalnak, ebből egyet, a szociális fellebbezések elbírálását zártan. A tanácskozás többi részén bármely magyar állampolgár részt vehet. Az alábbiakban az előzetesen érdekesebbnek tűnő előterjesztéseket ismertetjük.

A Fidesz konzultációja alapján alkották meg az önkormányzat stratégiáját?

Papp László (Fidesz), a város polgármesterének javaslatára a képviselők szavazni fognak Debrecen fenntartható városfejlesztési stratégiájának és TOP Plusz programtervének elfogadásáról. Az előterjesztés szerint a stratégia legfontosabb „üzenete”, hogy Debrecen egy fenntartható és innovatív módon fejlődő, magas életminőséget kínáló, határon is átnyúló szerepkörrel rendelkező „makroregionális” központ.

Az alábbi stratégiai célokat határozta meg a dokumentumot készítő EDC Debrecen Kft.:
1. a város külső és belső közlekedési feltételeinek javítása;
2. nemzetközileg versenyképes gazdaság erősítése, vállalkozási környezet fejlesztése;
3. a modern gazdaság igényeihez alkalmazkodó szolgáltatási környezet kialakítása az oktatás, a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés területén;
4. az épített örökséget megtartó hatékony városszerkezet kialakítása;
5. egészséges, zöld, értékőrző városi környezet és városüzemeltetés;
6. az oktatási-nevelési, egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatások színvonalának fejlesztése;
7. megfizethető lakhatás biztosítása.

A stratégia tartalmazza a D2030 és a TOP Plusz keretében, valamint az egyéb európai uniós, állami vagy saját forrásból ezen időszakban megvalósítani kívánt városi, egyetemi, állami és egyéb, a tervezéskor ismert fejlesztéseket. A stratégiában meghatározott akcióterületi fejlesztések megvalósításának becsült költsége meghaladja az 1100 milliárd forintot.

Papp előterjesztése említ egy bizonyos „Debrecen Konzultációt”, az állítása szerint a város egyéni önkormányzati képviselői ennek keretében személyesen kérték ki több ezer debreceni polgár véleményét, és csatornázták be a stratégia tervezésébe. A Google keresője az állítólagos konzultáció nevére rákeresve mindössze az önkormányzati honlap Papp november 23-i, a városfejlesztési stratégiát bemutató sajtótájékoztatójáról (amelyről a Debrecinert nem értesítették, így a kérdéseinket sem tehettük fel) szóló beszámolóját találta, amelyben a következő olvasható: „Nagyon fontos elvárás volt az FVS előkészítése kapcsán, hogy a tervezést végzők figyelembe vegyék a város polgárainak javaslatait, igényeit. 2021-2022-ben volt lakossági kérdőíves kutatás, a város különböző területein élőket, a 18 év feletti korosztályt megcélozva. A Debrecen Konzultáció keretében az egyéni önkormányzati képviselők által megkérdezettek többezer visszajelzése is beépült a tervekbe”.

Az önkormányzat által szervezett konzultációnak semmi nyomát nem találtuk (a város hivatalos honlapjának keresőjében egy találat sincs a „konzultáció” szóra), a debreceni Fidesz 2021-ben ugyanakkor „Debreceni Konzultáció” néven folytatott egy utcai kampányt, amelynek keretében az önkormányzati média az év májusi beszámolója és fotója alapján elsősorban a koronavírus-járvány kapcsán kérték a lakosok véleményét, többek között arról, miben szenvedtek hiányt a járvány alatt, hogyan lehetne növelni az oltási hajlandóságot és mit gondolnak a védettségi igazolványról. Ebben a konzultációban Debrecennel kapcsolatban előre megadott válaszok közül lehetett választani az alábbi kérdésekre:
– hallott-e ön arról, hogy Debrecenben fejlesztik a lakótelepeket?
– elégedett-e a lakótelepek fejlesztésével?
– egyetért-e azzal, hogy még több kereszteződésben jelzőlámpa visszaszámlálót szereljünk fel?
– hallott-e róla, hogy a Kiskörút fejlesztése zajlik?
– hallott-e róla, hogy Debrecenben felújítják a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, szociális intézményeket és orvosi rendelőket?
– elégedett-e velük?

A feleletválasztós rész alatt egy rubrikában észrevételeket, megjegyzéseket tehettek a járókelők. Szintén az önkormányzati média számolt be 2021 szeptemberében arról, hogy 40 ezer ember véleményének begyűjtése után lezárult a konzultáció, a párt a folytatásban inkább a „Stop Gyurcsány, Stop Karácsony” nevű petíciójára gyűjtött aláírásokat.

Drágul a közétkeztetés, a temetkezés és a parkolóbérletek

A közgyűlés több napirendi pontban foglalkozik az inflációval összefüggő összeghatár-, járulék és díjemelésekkel. Borók Mónika, a Szociális Osztály vezetője az előterjesztője annak a javaslatnak, amely szerint emelnék a szociális támogatásra jogosultság összeghatárát, ezzel együtt pedig négy támogatási formánál a juttatás mértékét is emelik: a nevelési támogatás 8 ezer forintról 12 ezer forintra, a temetési költségek megfizetéséhez nyújtott sávos támogatás 120 ezer, 96 ezer és 72 ezer forintról 139 ezer, 111 ezer és 84 ezer forintra, a kelengyetámogatás 36 ezer forintról 42 ezer forintra, az iskolakezdési támogatás pedig 9600 forintról 11 100 forintra emelkedik.

Papp László polgármester előterjesztésére ugyancsak az inflációra hivatkozva emelni fogják a gyermekétkeztetési díjakat is. A vásárolt gyermekélelmezés és a főzőkonyhával rendelkező Boldogfalva Óvoda esetében a térítési díjakat 10 százalékkal emelik, a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja saját főzőkonyháján ellátottaknak 16 százalékkal kell többet fizetniük, a főzőkonyhákkal rendelkező DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye esetében a normál és a speciális étkezésnél 10 százalékos, a diétás étkezésnél pedig 15 százalékos térítésidíj-emelést javasol a polgármester.

Ugyancsak Papphoz kötődik az az előterjesztés, amely alapján emelik a temetkezéssel összefüggő díjakat, valamint a városban történő parkolás díját. A temetkezéssel kapcsolatos legtöbb díjat 16 százalékkal emelik, míg a vállalkozásszerűen munkát végzők által (a gyakorlatban ez a sírköveseket jelenti) fizetendő temetőfenntartási díjat megduplázzák, napi nettó 2614 forintról nettó 5228 forintra növelik.

Debreceni Köztemető – 2021. október 30.
Debreceni Köztemető
Lia

Az előterjesztés a parkolójegyek és napi parkolójegyek árát változatlanul hagyná, ahogy a lakossági kedvezményes bérletek árát is. A féléves és éves bérletek, valamint a havi mélygarázsbérlet és a havi Hunyadi bérlet kapcsán 10 százalékos emelést javasol a polgármester. Ezen túl a Széchenyi utca 14-16. szám alatti parkolót kiemelt díjfizetési övezetbe vonnák.

Előkészítik a 4-es út kétszer kétsávosítását Érdekesnek ígérkezik Gábor István főépítész több előterjesztése is, amelyekben a településrendezési eszközök módosítását kezdeményezi. A város déli részén napelemparkok létesítése miatt változtatnának a településszerkezeti terven és a helyi építési szabályzaton. Ennek keretében a koncepciókból törlik a Mikepércsi és a Hosszúpályi út között, a Kondoros-csatorna mentén tervezett kerékpárutat.

A helyi építési szabályzatot módosítják egy másik előterjesztésben is, méghozzá azért, mert az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség közösségi házat építene a belvárosba. A létesítmény egy bölcsődét, irodákat és egy mikvét (rituális fürdőt) foglalna magában.

Debreceni közgyűlés – 2023. szeptember 28.

Koppányi Szabolcs

Ugyancsak a településszerkezeti tervet és a helyi építési szabályzatot fogják módosítani Gábor István egy másik előterjesztése alapján a 4-es út Debrecen és Hajdúszoboszló közötti szakaszának kétszer kétsávosra bővítésével kapcsolatban. „A tervezett beruházás célja a 4. sz. főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának négysávosításához kapcsolódó közlekedésfejlesztés megvalósíthatóságának biztosítása. Az I. rendű főútból a megvalósítást követően 2×2 forgalmi sávos, leállósáv nélküli, szűkített padkájú közút alakul ki folyamatos fizikai elválasztással. A beruházás eredményeként a közlekedési biztonság javulása, illetve az utazási idő csökkenése várható” – olvasható az előterjesztésben. A koncepció szerint a kétszer kétsávossá tett út lehető legnagyobb részén 110 kilométer per órára nő a megengedett legnagyobb sebesség.

Kicserélik a helyi választási bizottság kétharmadát

Izgalmasnak ígérkezik továbbá, hogy a 2024-es önkormányzati választások miatt a közgyűlés most fogja megválasztani a helyi választási bizottság (HVB) új tagjait. Szekeres Antal jegyző az előterjesztésében a HVB jelenlegi elnökét, Kovács Tibor Józsefet újra tagnak javasolja, a másik két mostani tag, Lengyel Adrienn és Bodnár György Miklós, valamint Béres Bertalanné póttag azonban kikerülnének a testületből. A helyükre Szegediné Molnár Katalin Tímeát és Sipos Ferencet választhatják meg tagnak, Léka Pétert, Szűcs Péter Lajost és László Ágnest pedig póttagnak.

népszavazás - CATL
Az éppen még aktuális HVB
Polgár Tóth Tamás

Emlékezetes, a HVB-re az elmúlt egy évben komoly szerep hárult, nekik kellett ugyanis elbírálniuk a debreceni akkumulátorgyártással kapcsolatban beadott, közel kétszáz helyi népszavazási kérdést. Ezek közül az elsőként az LMP által beadottakat még átengedték (itt az aláírásgyűjtés a párt döntése nyomán nem indult meg), a későbbieket azonban rendre elutasították. A Momentum ezért idén februárban arra kérte a testület tagjait, hogy adják vissza a mandátumukat.

A közgyűlésen munkatársaink is ott lesznek, a ott történtekről részletesen beszámolunk olvasóinknak.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!