Ki a nagyobb mesemondó: Papp László vagy Varga Zoltán? – Közgyűlést tartottak Debrecenben

Ismét kevés vita és a Fidesszel többnyire egyetértő ellenzéki képviselők jellemezték a város fő döntéshozó testületének ülését. A polgármester ígéretet tett, a főispánnal vállt vállnak vetve küzdenek azért, hogy ne szennyezhessék Debrecenben a cégek szankciók nélkül a környezetet. 5 milliárd forinttal emelték meg a DKV hitelkeretét, de a városvezetés szerint nem éri meg csökkenteni a közösségi közlekedési cég adósságállományát.

Október 19-én délelőtt ülésezett Debrecen közgyűlése a Kölcsey Központban. Mindössze hét előterjesztést tárgyaltak, ezek közül az érdekesebbeket előzetesen bemutattuk az olvasóinknak. Az ülésen 29-en vettek részt, hiányzott Becsky István Gábor (Fidesz), Kiss Sándor (Fidesz), Majer Tamás (Fidesz), valamint Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum), továbbá nem volt ott Puskás István kulturális alpolgármester sem. Az esemény kevesebb mint másfél óra alatt véget ért, egyetlen napirendi pontot leszámítva mindent egyhangúlag, többnyire kérdések és hozzászólások nélkül fogadtak el a képviselők. Az ellenzék soraiban ülők közül Mándi László (Momentum), Szabó Bence (Momentum), Illés-Rácz Mariann (Civil Fórum), Kőszeghy Csanád Ábel (független), valamint Káposznyák István (Szolidaritás) mindent megszavaztak.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Galéria: Debreceni közgyűlés – 2023. október 19. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

Külön szintű csomópont lesz a Sámsoni út és a 100-as vasútvonal kereszteződésénél

Gábor István főépítész előterjesztése alapján módosították a településszerkezeti tervet, valamint az építési szabályzatot. Ennek egyik elemeként lehetővé tették a 471-es főút (Sámsoni út) és a 100-as vasútvonal kereszteződésénél egy úgynevezett külön szintű csomópont kialakítását. Vaszkó Imre (DK) arra volt kíváncsi, van-e reális céldátuma ennek a beruházásnak. Másrészt arról beszélt, a Júlia-telepen élők reggelente a Sámsoni úti forgalmi dugók miatt gyakran alternatív útvonalat keresnek, ezért egyre gyakrabban bedugul a Kassai Irodaháznál lévő vasúti átjáró környéke is. Megkérdezte, tud-e, akar-e a városvezetés foglalkozni ezzel a csomóponttal is a jövőben.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Vaszkó Imre
Koppányi Szabolcs

Papp László (Fidesz) polgármester a válaszában kifejtette, a külön szintű csomópont állami beruházás, ezért az önkormányzatnak nincs céldátuma erre. Pacza Gergely, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztályának vezetője a második kérdésre azt reagálta, a 100-as vasútvonal összes átjáróját vizsgálják, az engedélyezési tervek elkészültek, ezeket az önkormányzat véleményezte, jelenleg a tervek átdolgozása zajlik a városháza jelzései alapján. „Erre a csomópontra egy forgalmi modellt kértünk kidolgozni” – magyarázta, hozzátéve, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériummal együtt foglalkoznak a kérdéssel.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.

Koppányi Szabolcs

Miért foglalkozik a polgármester magánéletével a közpénzből fizetett önkormányzati média?

Állampolgári jogán szólt hozzá Varga Zoltán (DK) országgyűlési képviselő, aki arról beszélt, a keleti városrészben élők türelme már húsz éve elfogyott. Ezt követően arra reflektált a politikus, hogy az önkormányzati tulajdonú, közpénzből működő Dehir.hu október 18-án beszámolt arról, hogy Papp polgármester egy Facebook-posztban ünnepel. 25 éve választották meg ugyanis első alkalommal önkormányzati képviselőnek, valamint 25 éve született Gergő nevű fia is. „Tényleg ekkora az őrület már önöknél? Beletolják a debreceniek képébe, hogy önnel mi történik, hogy hány éves a gyereke?” – kérdezte, majd felvetette, a „személyi kultusz” jövőre már ott tarthat, hogy munkaszüneti napon szegfűvel köszöntik Pappot a debreceni lakosok. A polgármester háza előtt október 17-én tartott tüntetés kapcsán elmondta, egyetért azzal, hogy ez a családi életbe történt durva beavatkozás, de megjegyezte, a magánéletét maga Papp László teszi közüggyé.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Varga Zoltán
Koppányi Szabolcs

A polgármester a fentiekre azt reagálta, sosem tolta illetlenül mások elé az eredményeit és a magánéletét. Úgy fogalmazott, 25 évet szentelt az életéből a városnak, erről bátorkodott egy Facebook-posztban megemlékezni. Vargának azt javasolta, ha hazamegy, csináljon egy listát azokról a dolgokról, amelyek az ő nevéhez fűződnek a városban, ő maga is csinál egy ilyet, aztán majd összevetik. A közpénzből működő önkormányzati médiát illető kritikára egyáltalán nem reflektált.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Előtérben Papp László polgármester
Koppányi Szabolcs

A rezsicsökkentés által okozott problémák miatt van szükség a hitelkeret növelésére

A közgyűlés másik vitája a DKV hitelkeretének 5 milliárd forinttal történő megemeléséről szóló előterjesztés kapcsán bontakozott ki. Vaszkó Imre megkérdezte, miért csak két, általa „NER-közelinek” nevezett banktól kért ajánlatot az önkormányzat. A hitelkeret kapcsán közölte, az első féléves kontrolling beszámoló szerint 2023-ban közel 3 milliárd 560 millió forint kamat megfizetésével kalkuláltak. Ez pedig majdnem a fele a város által a DKV-nak nyújtott 8 milliárd forintos kompenzációnak. A képviselő arra volt kíváncsi, kezd-e valamit ezzel a helyzettel a város.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.

Koppányi Szabolcs

A polgármester kifejtette, azért van szükség a biztonsági tartalékra, mert a rezsicsökkentés számos bizonytalanságot okoz a DKV-t fenntartó Debreceni Vagyonkezelő Zrt. költségvetésében. Lőrincz Levente, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. gazdasági igazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy Vaszkó által említett kamatnak csak a felét fizeti a DKV a külső hitelintézetnek, a másik felét a vagyonkezelő vállalatcsoportján belüli, pozitív mérlegű cégeknek fizeti. Azt, hogy miért csak két banktól kértek ajánlatot, azzal magyarázta, hogy csak ezeknek volt meg a szükséges tapasztalata, referenciája.

A városnak nem érdeke az adósságcsökkentés a főosztályvezető szerint

Vaszkó Imre úgy reagált, szomorú, de a hitel nélkül a DKV életképtelen, egy kisvállalkozás vagy kis cég esetében ilyenkor azt mondanánk, hogy csődbe ment. Mint mondta, úgy tűnik, a közlekedési vállalat adósságspirálban van, nem tudja, van-e ebből visszaút.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Madarasi István
Koppányi Szabolcs

Madarasi István (MSZP) arról beszélt, hogy az önkormányzatokra súlyos hatással van a rezsicsökkentés. Azt kifogásolta, hogy a DKV hitele a szolgáltatás fenntartására megy el, nem annak fejlesztésére. A polgármestertől azt kérte, lobbizzon azért, hogy a kormánytól forrásokat kapjon a város.

Szűcs László, a polgármesteri hivatal gazdálkodási főosztályának vezetője közölte, a városnak nem érdeke az adósságállomány kifizetése, ugyanis több mint dupláját keresi a lekötött betéti kamatokon, mint amennyi hitelkamatot fizetni kell.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Papp Viktor
Koppányi Szabolcs

Papp Viktor (Fidesz) frakcióvezető azt hangsúlyozta, nem igaz, hogy a DKV-t nem fejlesztik, példaként az új buszok beszerzését, a 2-es villamosvonal kiépítését (ezt egyébként 2014 elején, közel 10 éve adták át), valamint a 3-as villamosvonal tervezését említette. Vaszkó Imrétől azt kérdezte, ha nem támogatják az előterjesztést, az azt jelenti-e, hogy nem támogatják a DKV működését sem.

Papp László jól érzi magát, ha Varga Zoltánt hallgatja

Az állampolgári jogon hozzászóló Varga Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt, úgy érezte magát, mintha egy mesemondó verseny döntőseit hallgatná. Papp Lászlónak azt üzente, ha listát ír a tetteiről, írja közéjük azt is, hogy tönkretette Debrecen közösségi közlekedését. Azt ajánlotta továbbá a polgármesternek, álljon ki egy buszmegállóba, ott beszéljen arról, hogy minden rendben van a DKV-val, csak tegyen a fejére sisakot, mert agyba-főbe fogják verni a nyugdíjasok. A Fidesz képviselői ekkor hangos zúgolódásba kezdtek. Varga azt tanácsolta továbbá, Papp a polgármestersége után jelentkezzen egy mesemondó szakkörbe, mert ott biztosan szeretni fogják.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.

Koppányi Szabolcs

Papp László ugyanezzel vágott vissza Vargának, mondván, kifejezetten szórakoztató volt a DK-s politikus meséje. „Hagymázas mesevilágnak tekinthető, amit általában előad. Megmondom őszintén, engem jól szórakoztat, jól érzem magam, amikor képviselő urat hallom” – vallotta be a polgármester, hozzátéve, Varga tájékozottsága méltatlan valakihez, aki Debrecen képviselőjének vallja magát. Papp László emlékeztetett, szinte valamennyi magyar város esetében jelentős összeggel kell kompenzálnia a helyi közösségi közlekedést az önkormányzatnak. Azt is megjegyezte, nagyon sokat jár az emberek, így nyugdíjasok közé is, ilyenkor pedig mindig szeretettel és megbecsüléssel fogadják őt.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.

Koppányi Szabolcs

A DKV hitelkeretének emeléséről szóló előterjesztést 26 igen szavazattal, Faragó Lajos (DK) és Vaszkó Imre ellenszavazatai, valamint Madarasi István tartózkodása mellett fogadták el.

Vállt vállnak vetve küzd a polgármester és a főispán

A napirendek megtárgyalása után az interpellációs szakasz következett, ahol a képviselőknek lehetősége volt kérdéseket feltenni a városvezetésnek. Mándi László elmondta, a Momentum nagy örömmel olvasta, hogy a polgármester a környezetszennyező cégeknek kedvező hatósági szerződésekről szóló kormányrendelet visszavonását követelte. Mivel ez máig nem történt meg. Szerinte Gulyás Gergely miniszteri utasítása nem fogalmaz egyértelműen, a helyi választási bizottság (HVB) érveléséből is tudható, hogy az „akkumulátorgyártással összefüggő tevékenység” kifejezés nem kellően pontos. (A Debreciner még az utasítás kiadásakor érdeklődött a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy pontosan mit értenek ezek alatt, de eddig nem válaszolt a levelünkre.) Azt is megjegyezte Mándi, hogy szakértők szerint a kormányrendelet magasabb rendű jogszabály a miniszteri utasításnál (az utóbbi nem is jogszabály). Papp Lászlót arra kérte, ne adja fel a kormányrendelet visszavonásáért folytatott küzdelmét, valamint érdeklődött, milyen további lépésekre készül.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.
Mándi László beszél
Koppányi Szabolcs

A polgármester a válaszában leszögezte, továbbra sem támogat semmiféle olyan kormányzati szándékot, amely környezetvédelmi könnyítést jelentene. „Ez vonatkozik az akkumulátorszektorra és minden más olyan üzemre, amely adott esetben veszélyes lehet a környezetére” – fogalmazott. Közölte, ezt azonnal jelezte Gulyás Gergelynek, amint értesült a kormányrendeletről, tehát jóval a közleménye kiadása előtt. Papp megítélése szerint egy miniszteri utasítás tudja kezelni ezt a helyzetet, az akkumulátorgyárakra pedig nem lehet alkalmazni a kormányrendeletet. Elárulta továbbá, hogy konzultált Rácz Róbert (Fidesz) hajdú-bihari főispánnal is, akitől azt kérte, hogy Debrecenben ne születhessen olyan megállapodás, amely „menekülőpályát” ad egy környezetszennyező vállalatnak. „Főispán úrral vállt vállnak vetve küzdünk” – ígérte a polgármester.

Mándi László arról is érdeklődött, milyen információkat tudnak adni a déli ipari park monitoringkútjairól. Ezzel kapcsolatban Papp László levélben ígért tájékoztatást.

A Walking Dead őrjöngő utasai

Katona Erzsébet (Fidesz) a DKV-ról szóló előterjesztésre visszautalva elmondta, ő nem találkozott még őrjöngő utasokkal a buszmegállókban, a közlekedési cégnek pedig köszönetet mondott a lakosságbarát hozzáállásáért.

Debreceni közgyűlés – 2023. október 19.

Koppányi Szabolcs

Faragó Lajos arról érdeklődött, mikor oldják meg a Görbe utcán a csatornázást és a burkolást. Papp azt felelte, regisztrálja a kérdést, az önkormányzat halad előre a felújítási programban, de ebben az évben már nem vállal felelősséget azért, hogy ez megtörténik.

Varga Zoltán országgyűlési képviselő Katona Erzsébetnek azt üzente, valószínűleg a Walking Dead sorozatot nézi, mert „abban vannak őrjöngő utasok”. Azt kérte az önkormányzati képviselőtől, figyeljen a közgyűlésen, ne aludjon, mert ő ilyenről nem beszélt. Ezt követően azt vetette fel, hogy a Sziget-kék játszótéren kevés a pad, újakra lenne szükség. Papp László erre azt reagálta, vannak padok a játszótéren, de a következő időszakban többet is kihelyeznek ott.

A polgármester a közgyűlés végén közölte, a következő ülést várhatóan november 23-án tartják.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!