Változtattak korábbi – már hivatalosan engedélyezett – terveiken a kínaiak. Kisebb területen épül, magasabb lesz és kevesebb vizet fogyaszt a gyár. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint hiába indítanak eljárást a módosítás miatt, nem fognak közmeghallgatást tartani. Pedig a TASZ szerint a nemzetközi jog alapján ezt kellene tennie a hatóságnak.
A debreceniek meghallgatása nélkül módosítják a CATL akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyét
Ma, július 12-én jelent meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal honlapján az a közlemény, amely szerint a Debrecen déli gazdasági övezetében akkumulátorgyárat építő kínai CATL vállalat kérelmére a hivatal június 30-án eljárást indított az üzem egységes környezethasználati engedélyének „jelentős változás miatti felülvizsgálat alapján történő módosítása” érdekében.
A közlemény kitér arra, hogy mivel korábban már lefolytatták az üzem hatásvizsgálati eljárását, most nem kötelesek újabb hatásvizsgálatot tartani.
Az eljárásra 60 nap áll a kormányhivatal rendelkezésére.

Polgár Tóth Tamás
Kisebb területen, de magasabb cellagyártó épül
A közleményhez csatolták az üzem teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati anyagát, amelyből kiderül, hogy valóban lényeges változásokat terveznek a hatóság által már jóváhagyott elképzelésekhez képest. Többek között 13 százalékkal csökkentik a gyár alapterületét, a központi cellagyártó méretét 152 484 négyzetméterről 135 181 négyzetméterre. Ezzel együtt azonban megnövelik a magasságát, az üzem legfőbb épülete már nem az építési engedélyben is szereplő 19,43 méter, hanem 17-25 méter magas lesz. Megváltoztatták továbbá az épületek padozatának rétegrendjét és megváltoztak a (légszennyező) pontforrások pozíciói, a számuk pedig 49-ről 45-re csökkent.
Csökkent a víz- és az egyidejű energiaigény
Pontosították az akkumulátorgyár vízfelhasználási adatait is, a dokumentum szerint a technológiai és szociális vízigényt a közműhálózatról, a hűtőtornyok vízigényét pedig „lehetőség szerinti legnagyobb mértékben” szürkevízből fedezik. A „szürkevíz” szó alatt a szöveg szerzője vélhetően a tisztított szennyvizet érti, nem pedig a szó bevett jelentését, tehát az emberi ürüléktől mentes háztartási szennyvizet, ez utóbbi ugyanis – tudomásunk szerint – Debrecenben nem keletkezik jelentős mennyiségben.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal közlése
A szöveg alapján a gyár technológiai vízigénye éves szinten 181 104 köbméter, a kazántápvízigénye 80 388 köbméter, a hűtőtornyok vízigénye pedig 775 500 köbméter. A szociális vízfogyasztást napi szinten adták meg, ez a tervek szerint naponta 236 köbméter lesz. A fentiek alapján kiszámolható, hogy a napi átlagos vízigény összesen 3077 köbméter, ez pedig kevesebb, mint az előző engedélyben szereplő napi 3378 köbméter.
A dokumentum szerint csökkentették az üzem egyidejű energiaigényét is, mivel a 10 kazánból egyszerre csak 9 fog üzemelni. Fontos változás továbbá, hogy 30mg/Nm3-ről 20mg/Nm3-re csökken a mérgező NMP oldószer kibocsátási koncentrációja a kínaiak módosítása szerint
A Mikepércsi Anyák üdvözlik az új eljárást
Megkérdeztük a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet (Miakö), hogy mit gondolnak a fejleményekről. Kozma Éva, a szervezet alelnöke elmondta, örülnek az új eljárásnak. Mint mondta, ők a kezdetektől azt hangsúlyozták, hogy a CATL technológiája nem kiforrott, szerinte nagyon lazán fogalmazták meg az eddigi dokumentumokat. „Remélhetőleg már látja a hatóság is, hogy konkrétabbnak kell lennie a CATL-nek” – fogalmazott. Hozzátette, a folyamatot nem tartják átláthatónak, ennek pedig nem örülnek.

Koppányi Szabolcs
Nem lesz közmeghallgatás, pedig a TASZ szerint kellene tartani
A hajdú-bihari kormányhivatal közleményében nem jelzik, hogy közmeghallgatást tartanának az ügyben, mindössze annyit tudattak a nyilvánossággal, hogy a kérelem tartalmára vonatkozóan a közlemény megjelenését követő 21 napon belül írásbeli észrevételt tehetnek a debreceni és a mikepércsi jegyzőnél, valamint a környezetvédelmi hatóságnál.
Szabó Attila, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza érdeklődésünkre kifejtette, a Magyarország által is ratifikált aarhusi egyezményből az következne, hogy közmeghallgatást kellene tartani, de ez a magyar jogi helyzet miatt nem egyértelmű. A TASZ várja azoknak a megkeresését, akik úgy érzik, kimaradnak az akkumulátorgyár engedélyének módosításával kapcsolatos diskurzusból a közmeghallgatás hiánya miatt. „Vannak jogi eljárások, amelyekben ezt rendezni lehet” – fogalmazott.

Könnyü Hella
Arra a kérdésünkre, hogy miben lenne más a kormány által nem rég „köz nélkülivé” tett közmeghallgatás a hatóság által most biztosított e-mailezési lehetőséghez képest, Szabó Attila kifejtette, a „távmeghallgatás” ugyan nem tudja betölteni egy valódi közmeghallgatás funkcióit, de még mindig alacsonyabb a belépési küszöbe, mint bármilyen egyéb jogi eljárásnak. Azt is elmondta, ha legalább a távmeghallgatást megtartanák, az ellen is fel lehetne lépni annak érdekében, hogy rendes, a köz részvételével járó közmeghallgatást tartsanak az állami szervek.
A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
Ez a cikk a „Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.
