Az Országgyűlés július 4-én megszavazta az úgynevezett státusztörvényt. Az Egységes Diákfront debreceni szervezete pénteki akciójával fejezi ki szolidaritását a pedagógusokkal. Továbbra sem értenek egyet az új köznevelési törvénnyel.
Virrasztást szervez a debreceni Egységes Diákfront
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
A debreceni Egységes Diákfront május végén adta hírül, hogy újra aktívak Debrecenben is. Szerveztek egy tüntetést június 1-jén, majd június 24-én, emellett a közösségi médiában is aktívak.

Legújabb „Virrasztás a tankerület előtt” címet viselő akciójukat most péntekre, július 14-re szervezték, az eseménnyel szolidaritásukat szeretnék kifejezni a pedagógusokkal, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy a státusztörvény megszavazása sem hallgattatja el őket, addig fognak küzdeni, amíg ténylegesen nem javul a magyarországi oktatás helyzete.
A Debreciner megkereste a debreceni EDF tagjait, hogy mondják el véleményüket a történésekről.
Szerintetek milyen hatása lesz hosszútávon a státusztörvénynek?
Rengeteg pályáját elhagyó tanár és tanárnak készülő diákok hiányában rohamosan fog romlani az oktatási rendszer hatékonysága. A túlórák miatt a pályán maradó tanárok is leterheltebbek lesznek, aminek szintén negatív hatása lehet az oktatás minőségére. Sokkal stresszesebb lesz egy tanítási nap, mert például a munkához használt informatikai eszközöket megfigyelhetik. A tanítás és a tanulás is nehezebbé fog válni ezután.
Tudtok-e olyan kortársatokról, aki korábban szeretett volna tanár lenni, és az új köznevelési törvény ismeretében még most is a tanári pályán képzeli el a jövőjét?
Öt olyan diáktársunkról tudunk, akik szerettek volna a tanári pályán elhelyezkedni. Közülük hárman elvetették ezt a tervet, meggondolták magukat, a ketten pedig kérdésesnek tartják.

Koppányi Szabolcs
Mit hallottatok a tanáraitoktól – ha egyáltalán hallottatok valamit –, hogyan reagáltak arra, hogy elfogadták a státusztörvényt?
Több tanár felmondással reagált, aki nem, az mélyen csalódott a kormányban, és nem érez már motivációt egy ilyen rendszerben dolgozva. Vannak olyanok is, akik hangosan, szavakat kimondva nem mernek reagálni, kerülik a témát.
Hogyan vélekednek a szüleitek az oktatásról, illetve a ti szerepvállalásotokról a jelenlegi helyzetben?
Némelyik szülő külföldi továbbtanulásra biztatja a fiatalokat. A legtöbben fel vannak háborodva és csalódottak. Egyébként támogatnak minket, hiszen tudják, hogy a mi jövőnkről van szó.

Koppányi Szabolcs
Szerintetek hogyan lehetne javítani az oktatási rendszeren?
Mindenek előtt a státusztörvény eltörlése a legfontosabb. Emellett javítani kell a vidéki iskolák színvonalán. Fontos a tanárok tisztelete, megbecsülése is, és az, hogy méltó fizetést kapjanak. Érdemes lenne a Nemzeti Alaptantervet is megváltoztatni. Ez csak néhány dolog, de már ezek is nagy lépések lennének.
Mi a célja a pénteki, július 14-ei virrasztásnak?
A fő célunk az, hogy egy szimbolikus helyen, a tankerület előtt reagáljunk a történtekre. Emellett szeretnénk elérni, hogy a Debrecenben tüntető diákok közösségét építsük, erősítsük.
Terveztek bármilyen akciót ezen kívül a nyári tanítási szünetben, vagy ősszel folytatjátok?
Ősszel folytatjuk, de a nyár folyamán is aktívak leszünk a közösségi média platformjain. A következő időszakban a csapatmunkánk fejlesztésére fogunk koncentrálni tréningek, találkozások segítségével, hogy még hatékonyabban tudjunk kiállni ezért a fontos ügyért.
A pénteki esemény este hat órától kezdődik a Kálvin téren lévő Kölcsey-szobor előtt, lesz krétázás, kockászászló-készítés, valamint a résztvevőket beszélgetésre, vitára is invitálják oktatással kapcsolatos témákban.
Az Egységes Diákfront július 13-án közzétette a részletes programot:
18:00 megnyitó, ismerkedő kör
18:30 közgyűlés
22:00 kahoot
24:00 activity
2:00 közgyűlés
5:00 jan beszéde
KRÉTÁZÁS + ZÁSZLÓKÉSZÍTÉS: szabad program, az esemény teljes ideje alatt kedv szerinti elfoglaltság
Érdeklődésünkre elmondták, hogy jan is egy EDF-tag, aki beszédében az oktatással és a pedagógusokkal kapcsolatos statisztikai felméréseket fogja bemutatni, mindezt gúnyosabb formában adja elő.