Visszavonta a februárban beadott helyi népszavazási kezdeményezését a Mi Hazánk Mozgalom, és új kérdéssel próbálkozik

Közben megfellebbezték a helyi választási bizottság határozatát is, amellyel az első próbálkozásukat kaszálták el. Támogatnak minden, az akkumulátorgyárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, akár civilek, akár más pártok adták be a kérdést.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Sajtótájékoztatót tartott március 17-én Debrecenben a Mi Hazánk Mozgalom a kínai CATL cég által a város déli határába tervezett akkumulátorgyárral kapcsolatban. Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke arról beszélt, szerinte Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere tudja, a lakosok többsége nem akarja, hogy a gyár megvalósuljon, eközben mégis többször is utalt arra, hogy az ellenzők többsége nem is debreceni, vagy csak az ellenzék hergelése miatt tiltakozik. „Ezt a gyárat ellenző debreceniként kikérem magamnak” – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy Papp – a Mi Hazánk politikusa szerint – a január 9-i közmeghallgatáson elismerte, a gyár jó termőföldeken épül fel, ennek az okaként pedig azt jelölte meg, hogy ott húzódik az autópálya. Salánkiné Kuti Zsuzsanna ezzel szembeállította, hogy Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő a parlamentben arról beszélt, az akkumulátorgyár egy szikes, rossz minőségű területen épül. A Mi Hazánk politikusa szerint 40 aranykoronás földekről van szó.


Mi Hazánk Mozgalom
Salánkiné Kuti Zsuzsanna
Polgár Tóth Tamás

Kijelentette továbbá, hogy a beruházás első üteme kapcsán még biztosan nem beszélhetünk szürkevíz felhasználásáról, hiszen az ehhez szükséges rendszert még nem építették ki. A párt szerint a vízfelhasználásra vonatkozó adatokat zavarosnak és manipulálhatónak kell tekinteni, ezért tegnap, március 16-án visszavonták a február 23-án beadott népszavazási kezdeményezésüket, amely szinte teljesen megegyezett az LMP ősszel átengedett kérdésével. Ezzel együtt egy új kérdést adtak be, amely a párt előzőleg elkaszált kezdeményezéséhez hasonlóan a szén-dioxid-kibocsátással is foglalkozik: „Egyetért-e ön azzal, hogy olyan üzem létesülhessen vagy üzemelhessen Debrecen közigazgatási területén belül, amelynek a szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az évi százezer tonna, vagy az átlagos vízigénye meghaladja a napi ezer köbméter értéket?”.

A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

Elmondta továbbá, megtámadták a bíróságon a helyi választási bizottság (HVB) február 22-i határozatát, amely elutasította az előző kérdésük hitelesítését. A választókerületi elnök végül arra kérte Debrecen vezetőit, hogy legyenek bátrak, és írjanak ki népszavazást az akkumulátorgyár ügyében.

Minden népszavazási kezdeményezést támogatnak

Megkérdeztük Salánkiné Kuti Zsuzsannát, mi az oka annak, hogy a pártok által eddig szervezett demonstrációk közül a Mi Hazánk tüntetése volt az egyetlen, amelyen nem voltak tőlük független civil felszólalók. A politikus azt válaszolta, keresték a civileket, a legtöbb általuk elmondott gondolat tőlük származott, de azt a jelzést kapták tőlük, hogy nem szeretnének pártpolitikai rendezvényen részt venni.


Mi Hazánk Mozgalom

Polgár Tóth Tamás

Orbán Viktor miniszterelnök március 9-én azt nyilatkozta, ha nem Magyarországon épülnek meg az akkumulátorgyárak, akkor a hazánkban működő összes autógyár be fog zárni. Megkérdeztük erről is a párt álláspontját. A politikus elmondta, úgy látják, a jelenlegi gyárak már el tudják látni a magyar piacot, ezért az akkumulátorgyártó kapacitás bővítését ellenzik, a már működő üzemeket pedig a környezetvédelmi előírások betartására szorítanák.

A Debreciner kérdésére a politikus azt is kijelentette, minden népszavazási kezdeményezést támogatnak a témában, akár civilek, akár egy másik ellenzéki párt kérdését hitelesítik.

A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...