A két települést összekötő sétával szeretnék jelezni, hogy a problémáik közösek, és megoldást is csak egymással összefogva tudnak találni.
Mikepércstől Debrecen főteréig vonulva demonstrálnak civilek a kínai akkumulátorgyár felépítése ellen január 28-án
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
Tüntetést szerveznek civilek a Debrecen déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyár ellen január 28-án szombaton. A rendőrségen bejelentett demonstráció délelőtt 9 órakor egy sétával indul Mikepércs főteréről a debreceni Kossuth térre, amellyel a kezdeményezők jelezni szeretnék a hatóságoknak és döntéshozóknak, hogy a környezetvédelmi eljáráson nem egy gyár felépítéséről, hanem Debrecen és a környező települések lakóinak egészségéről, jövőjéről, életéről, földjeikről, vizeikről, éltető környezetükről határoznak.
„Ezzel a két települést összekötő sétával szeretnénk jelezni, hogy a problémáink közösek (nemcsak helyben, hanem országos szinten is), és megoldást találni rájuk csak egymással összefogva lehet” – írják a demonstráció Facebook-eseményében.
Pártoktól függetlenül szerveződnek és népszavazást akarnak az akkumulátorgyárak ellen küzdő debreceni és mikepércsi lakosok

Polgár Tóth Tamás
Képviseletet szeretnének és azt, hogy a környezetüket úgy adhassák át a következő generációknak, ahogy ők megkapták.
A Debreciner beszámolója a január 15-ei civil egyeztetésről.
A tervek szerint a séta a 9 órás gyülekező után fél órával indul, 12 óra és 12:30 között érkeznek meg a Kossuth térre, ahol 14 óráig beszédek fognak elhangozni. A szervezők várják azok csatlakozását, akik szerint idejében tájékoztatni kellett volna a lakosságot; a termőföldeknek jobb sorsa lehetne, mint a gyáraknak helyet biztosítani; az egyébként is szűkös vízkészletet meg kell becsülni, nem pedig vízigényes gyárakra pazarolni; illetve várják azokat, akiknek a jövőbeli terveit, álmait kilátástalanná tette a gyár építésének híre.
Akik számára túl megerőltető lenne a gyaloglás Mikepércsről, azokat várják a Kossuth téren, Debrecenben.
A tüntetés Facebook-eseménye itt található.
A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!