A biztonsági jelentés szerint sokkal több vízre van szüksége a debreceni akkugyárnak, mint amennyiről Papp László beszélt

Január 9-én 16 órától a Kölcsey Központban, majd január 20-án délelőtt 10 órától a debreceni Család- és Gyermekjóléti Központ Thomas Mann utca 2/a. szám alatti telephelyén tartanak közmeghallgatásokat a kínai CATL beruházásáról.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ahogy arról a Debreciner is hírt adott, január 9-én 16 órára, a Kölcsey Központ nagytermébe hirdetett lakossági fórumot Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban. Az esemény valójában a törvény által előírt, a katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás részét képező közmeghallgatás lesz. Az önkormányzat a napokban közzétette a CATL gyárának biztonsági jelentését is, amelyből sok új információ derül ki a beruházásról.


Szijjártó Péter - CATL
Október elején Budapesten egyeztettek a kínai cég képviselőivel Debrecen vezetői – konkrétumokat nem árultak el arról, hogy miben állapodtak meg
facebook.com/szijjarto.peter.official

Mennyi víz kell a gyárnak?

Az egyik ilyen új fejlemény, hogy a jelentés szerint a telephely ivóvízigénye maximum napi 15 500 köbméter és óránként körülbelül 1500 köbméter értékek közötti tartománnyal jellemezhető. Ez a mennyiség nagyjából megfelel a gyárral szembeni előzetes lakossági és ellenzéki politikusi félelmeknek, ugyanakkor teljesen szembemegy az üzem környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési dokumentációjában olvasható információnak, amelyről Papp László polgármester is beszélt a közmeghallgatás bejelentésekor. E szerint a telephely átlagos vízigénye napi 3378 köbméter, a csúcsvízigénye pedig napi 6242 köbméter.

A számok közötti jelentős eltérést akár az is okozhatja, hogy a Papp által említett mennyiség csak az akkumulátorgyár első ütemére vonatkozik, míg a biztonsági jelentős a teljes beruházásra. Ennek a valószínűségét azonban csökkenti az a tény, hogy habár a kínaiak 9 ezer munkavállalót harangoztak be, a biztonsági jelentés „csak” 2921 dolgozóval számol (köztük 365 irodai alkalmazottal), úgy tűnik tehát, hogy még ez a kalkuláció sem a teljesen megépült akkumulátorgyárra vonatkozik.

Közel 1700 tonna veszélyes lítium-nikkel-kobaltmangán-oxid lesz a gyárban

A biztonsági jelentés hangsúlyozza, hogy a telephely 500 méteres körzetében nincs állandó lakcímmel rendelkező lakos. A szakmai anyag szerint a telephelyen belül a talaj és a levegő számít potenciálisan veszélyeztetett természeti környezetnek.

A dokumentumból kiderül, hogy a gödi Samsung-gyárban is alkalmazott, veszélyes anyagnak számító lítium-nikkel-kobaltmangán-oxidból (NCM) a debreceni üzemben az egyszerre előforduló legnagyobb mennyiség 1695 tonna lesz.

Az akkumulátorgyár által kezelt számos veszélyes anyag ellenére a biztonsági jelentés szerint súlyos balesetből eredő halálozási kockázat nem adódik a CATL tevékenységéből. A dokumentum azt is megállapította, hogy az esetleges balesetekből eredő hatások közműveket nem érintenek. „Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a CATL Kft. működése nem okoz sem egyéni halálozási, sem társadalmi halálozási kockázatot” – írják. Azt is megállapították, hogy a telephelyen a technológia műszaki kialakítása garantálja a veszélyes anyagok környezetbe jutásának megakadályozását.

Két közmeghallgatás, az első délután, a második délelőtt

Ahogy fentebb is írtuk, a január 9-i közmeghallgatást a Kölcsey Központ nagytermében fogják tartani. Ide elrendezéstől függően 780-1200-an férnek be. Január 20-án délelőtt 10 órától a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal is közmeghallgatást tart az akkumulátorgyár ügyében, a debreceni Család- és Gyermekjóléti Központ Thomas Mann utca 2/a. szám alatti épületében. Az itteni konferenciaterem méreteiről az interneten nem találtunk adatokat, mindenesetre a Kölcsey Központ nagyterméhez képest nyilvánvalóan jóval kevesebb érdeklődőt tud befogadni.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy korlátozható-e a résztvevők száma egy közmeghallgatáson (Papp László egyébként korábban beszélt arról, hogy szükség esetén tágasabb helyet biztosítanak a január 20-i eseménynek), lehet-e az időtartam előzetes rögzítésével korlátozni a potenciális kérdések számát, hány nappal előre kell meghirdetni egy közmeghallgatást, valamint kötelező-e válaszolni minden, a témát érintő kérdésre a közmeghallgatásokon. Ezeket a kérdéseket levélben tettük fel Szekeres Antalnak, Debrecen főjegyzőjének. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódó írások:

Tudják, hogy nálunk szennyezhetnek, ezért jön-nek Magyarországra az akkugyárak – véli Szabó Rebeka, a Párbeszéd társelnöke

Lakossági fórumon kérdezhetnek a debreceniek a városban épülő kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban

„Hőszigetet jelent majd Debrecenben, elviselhetetlenné téve az életet”

Honnan lesz víz és energia a kínaiak debreceni akkumulátorgyárához? – Lakossági fórumot tartott az LMP

Jövőre adja be akkumulátorgyárakkal kapcsolatos országos népszavazási kérdéseit az LMP

Térképre tette Orbán Viktor épülő akkumulátorgyártó nagyhatalmát a Magyar Narancs

Kinevették Debrecen polgármesterét, a főispánt és a CATL magyarországi vezetőjét a mikepércsi közmeghallgatáson

Kiárusítja a debreceniek ivóvizét a kormány az LMP szerint

Csak a Fidesznek szabad? – Nem jelentette meg a debreceni önkormányzati média az LMP reagálását Kósa Lajos sajtótájékoztatójára

Mikepércsen tartják az első közmeghallgatást a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár miatt

Megállíthatja-e egy debreceni népszavazás az „akkumulátor-nagyhatalmi rémálmot”?

Nem a Civaqua-programból biztosítanák a debreceni akkumulátorgyár vízigényét a város és az állam megállapodása alapján

Kellenek-e az akkumulátorgyárak, ha válság idején éppen az elektromobilitást építik le? – LMP-s sajtótájékoztató Debrecenben

Országos népszavazást kezdeményez az LMP az akkumulátorgyárakról

„Debrecen rövidesen az elektromobilitás világközpontja lesz”

Jövő hét elején indulhat az aláírásgyűjtés a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazásért

Első fokon átengedték az LMP debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit

Minden környezeti elemre negatívan hat a debreceni katódgyár üzemelése a hatástanulmány szerint – Átlátszó

Tíz dolog, amit nem mondtak el neked az akkumulátorgyártásról – Átlátszó

Zöld konzultációt indít és a kínaiakkal kötött akkumulátorgyár-szerződés nyilvánosságra hozását követeli az LMP

Újabb petíciót indítottak a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ellen

„A jelenlegi tudásunk szerint nincs ok az aggodalomra” – Nyugtat az államtitkár a debreceni akkumulátorgyár kapcsán

Benyújtotta a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit az LMP

Ma vajon konkrétan miről tárgyalhatott a kínaiakkal a debreceni akkugyár ügyében Szijjártó Péter?

Nem a városvezetés, nem a kormány, hanem civilek szervezték az első fórumot a kínai akkumulátorgyár ügyében

Nem adja ki a kínaiakkal kötött megállapodás szövegét a Debreceni Vagyonkezelő

A kínaiak már a város határában vannak

„A betont is fel lehet verni” – A kínai akkumulátorgyárról beszéltek az LMP politikusai a Spirit FM műsorában

„A következő évszázadokra biztosan van elég víz” – jelentette ki Debrecen polgármestere a kí-nai akkumulátorgyár kapcsán

Várhatóan a magyar adófizetők finanszírozzák a debreceni akkumulátorgyár első 5 évét

Már februárban elkezdte kialakítani magyarországi bázisát a Debrecenben akkumulátorgyárat építő CATL – írja a 24.hu

Merre fordíthatja Debrecen sorsát a kínaiak akkugyára?

Erről szól a közszolgálat? Médiaaránytalanság Debrecenben

Még mindig számos tisztázatlan kérdés van a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom szerint

Petíciót indít a DK is a kínai akkumulátorgyár miatt, várhatóan jövő héten adja be népszavazási kérdéseit az LMP

Már 2025 elején elkezdené az akkumulátorgyártást Debrecenben a CATL – Aláírták a megállapodást a kínai óriásvállalattal

Semmit sem mond a debreceni akkumulátorgyárról a Future of Debrecen és a Nagyerdőért Egyesület

Nem vesz részt a DK a debreceni akkumulátorgyárról szóló városházi, zárt ajtós egyeztetéseken

Már több mint két éve folyamatosan készítették elő a CATL debreceni akkumulátorgyárát – Kósa Lajos szavai szerint

Nem tudja garantálni Debrecen biztonságos vízellátását a városvezetés – közölte a DK

„Ha a folyók kiszáradnak, az akkumulátorgyárak sem fognak működni” – A környezetvédelmi aggályokról szólt Debrecen közgyűlése

„Az lesz a vége, hogy Debrecen élhetetlen szellemvárossá válik” – Sajtótájékoztatót tartott az LMP az akkumulátorgyárról

Elvileg lehet helyi népszavazást tartani a kiemelt beruházássá minősített debreceni akkumulátorgyárról

Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben?

Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a kínaiak debreceni akkumulátorgyáráról

Aggodalmát fejezte ki a DK a Debrecenbe települő CATL-akkumulátorgyárral kapcsolatban

Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő

Szenzációs őrület, hogy ez mekkora giga!

Hiányzó tájékoztatás, zajszennyezés, kevés munkahely a helyieknek – Ezekről számoltak be a gödi akkumulátorgyár mellett élők

Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása a Debrecenben épülő dél-koreai katódgyár, de sok még a tisztázatlan kérdés

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!