Pedig lett volna rá lakossági igény. Egy korábbi szavazásunkon a Debreciner olvasóinak elsöprő többsége vitát szeretett volna a jelöltek között.
Síri csend van a debreceni polgármesterjelölti vita körül – kudarcot vallottak a kezdeményezők
Még szeptember 25-én tette közzé felhívását a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi szervezete, a debreceni Kossuth Kör, amelyben nyilvános vitára invitálja a város polgármesterjelöltjeit. Ennek megrendezésére korábban Varga Zoltán, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás szövetség polgármesterjelöltje kérte fel a szervezetet, habár ő akkor úgy nyilatkozott, hogy csak Papp László (Fidesz) regnáló polgármesterrel szeretne vitatkozni, a többi ellenzéki jelölttel folytatott vitát „cicaharcnak” tartaná. Kőszeghy Csanád Ábel, a Momentum-Jobbik-LMP együttműködés polgármesterjelöltje még szeptember 15-én jelezte, hogy szívesen részt venne egy efféle megmérettetésen, szeptember 24-én, a Kossuth Kör felhívása előtt egy nappal pedig Papp László polgármester is arról tájékoztatta a Debrecinert, hogy nem zárkózna el egy vitától. A Civil Fórum polgármesterjelöltje, Rigó István a Debreciner sokadik érdeklődésére csak annyit válaszolt szeptember 26-án, hogy „ebben a kérdésben Egyesületünk Elnöksége akkor dönt, amennyiben ilyen felkérés érkezik más polgármesterjelölttől”.

Facebook/MKKP Debrecen
Békési Lajos a Civil Fórum késlekedésére hivatkozik
Mivel a Kossuth Kör felhívásában az szerepelt, hogy a nyilvános polgármesterjelölti vitát október 4-e és 7-e között szeretnék megrendezni, október elseje óta többször is megpróbáltunk levélben információt kérni a szervezet elnökétől, Békési Lajostól arra vonatkozóan, hogy mely jelöltek jelentkeztek a felhívásukra, valamint hogy mikor és milyen körülmények között számíthatunk a vita megrendezésére. Végül október 6-án írt levelében arról tájékoztatott minket, hogy az idő fogy, de ők még bíznak a vita megrendezésében. Eredetileg az előző hétvégére tervezték a vitát, de Gondola Zsolt szervezetének még nem sikerült eldöntenie, hogy részt venne-e ezen. „Nem gondoltam, hogy ilyen nehezen jut döntésre a Civil Fórum” – írta Békési. Azért is bíznak abban, hogy végül mégis megrendezhetik a vitát, mert szerinte a nyílt és teljeskörű vita országos szinten is precedenst teremthetne.
Korábban az olvasók 89 százaléka a vita mellett szavazott
A Kossuth Kör bizakodása ellenére azonban minden jel arra utal tehát, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően idén nem lesz polgármesterjelölti vita Debrecenben az önkormányzati választást megelőzően, hiszen az még csak nem is körvonalazódik, annak ellenére, hogy néhány nap múlva már választanak a debreceniek. Igény pedig lett volna rá: a Debreciner olvasói közül 493-an vettek részt lapunk véleményfelmérő voksolásán, 89 százalékuk szerint szükség lett volna a jelöltek előzetes megmérettetésére.