Nemrég mutatott egy barátnőm egy cikket, amiben listázzák, milyen vicces szituációkat teremt az, ha egy anya robotpilóta üzemmódba kapcsol.

Nagyon sokat nevettem olvasás közben, és eszembe jutott, hogy a kutyások is időről időre szeretik összeszedni a hasonló helyzeteket különböző Facebook-posztokhoz kommentelve. Miről is van szó? Vannak ugye berögzült reakcióink, például egy anya megfogja a gyereke kezét a zebránál, így mennek át együtt. Ugyanezt, ha nem figyel, megcsinálja felnőtt társával is. Velem is megesik, hogy rászólok kétlábú sétapartneremre, hogy „ácsi, és most kérlek, ülj le”. Vagy például ha nem tetszik valami, akkor lemorgom a szőröst (saját nyelvén fejezem ki nemtetszésem). Nem egy embert morogtam már le, amikor olyasmit mondott, ami nem tetszett. Szerencsére csak azt hitték, köszörültem a torkomat. Én pedig igyekszem ezt elkerülni. Azon már meg sem lepődöm, hogy kakizacsi van minden kabátom zsebében, vagy hogy mindig benne van a kutya útlevele a táskámban, ha együtt megyünk valahova, ha nem.

Egy régi oktatónk például viccesen mesélte, hogy benne hagyta a klikkert a zsebében, a boltban sorban állva pedig megnyomta véletlen, és elmosolyodott, mert automatikusan jó érzés fogta el ettől. Bár vicces lehet, hogy valamit akkor is csinálunk, ha az illető nincs mellettünk, mégis szeretnivaló ez szerintem, hiszen mutatja, milyen erős kapocs lehet két élőlény között.

A fotón az örökbefogadó gazdára váró Cleopatra látható.