Az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség gyorsan elkapta az elkövetőket. A Baross16 a történtekre úgy reagált, várják vissza a fiatalokat, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség gyorsan elkapta az elkövetőket. A Baross16 a történtekre úgy reagált, várják vissza a fiatalokat, …
Az intézkedő rendőrök egy ponton kilátásba helyezték a rendezvény beszüntetését és a szervezők előállítását.
A vezetőváltás néhány nappal azután történt, hogy a bíróság által kirendelt szakértők súlyos hiányosságokat tártak fel a cég debreceni akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyében. FRISSÍTÉS: A CATL …
A civil csoport tagjai ismét kiálltak az általuk fontosnak tartott ügyek mellett. VIDEÓ
Az önkormányzat egy uszodaépítésre kapott támogatásból fizette vissza az állam által visszakövetelt korábbi támogatást. Az erről szóló utalványokat Koroknai Imre írta alá. Az ügyészség költségvetési …
Az 1848-as forradalom hivatalos megemlékezésén szinte csak a politikusok, a koszorúzók, a városházi dolgozók, az önkormányzati cégvezetők és az egyéb közreműködők vettek részt. A legnagyobb …
A kínai cég szerint a hatályos környezethasználati engedélyük megfelelően rögzíti a valós környezeti hatásokat.
Ahol pedig meg tudják határozni, ott helyenként kilométerekkel nyúlik túl a kormányhivatal által meghúzott területen. Litresits András ügyvéd arra számít, hogy a Debreceni Törvényszék megsemmisíti …
„Kupihár Rebeka 2023-ban Petri György-díjjal jutalmazott verseskötetében ciklusról ciklusra és szintről szintre írja végig, milyen valóságai és következményei vannak napjaink Magyarországán nők azonos nemű szerelmi …
A sportkollégium értékesítését a nem fideszes képviselők többsége is megszavazta, és még azután sem látnak komoly kivetnivalót az ingatlanműveletben, hogy kiderült, az ügyben nem a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.