TOP Plusz pályázatok keretein belül épülnek kerékpárutak Hajdúböszörményből kiindulva Debrecen-Józsa és Hajdúdorog felé. A projektek a fenntartható közlekedés jegyében valósulnak meg.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
TOP Plusz pályázatok keretein belül épülnek kerékpárutak Hajdúböszörményből kiindulva Debrecen-Józsa és Hajdúdorog felé. A projektek a fenntartható közlekedés jegyében valósulnak meg.
Sokszor egészen bonyolult lehet kiigazodni azon, hogy a térségünkben egy adott európai uniós beruházásnál milyen pályázatból és milyen pénzből valósulnak meg a fejlesztések. Az uniós …
Az Európai Unió és a kormány által közösen finanszírozott pályázati pénzekből korszerűsítik és akadálymentesítik az épületeket. Több helyen nyílászárókat és szigetelést is kell cserélni. A …
A hajdúsámsoni lakosság által régóta várt aszfaltozással 8 helyi út kap szilárd burkolatot. A nagyrészt EU-s pénzből megvalósuló beruházás a polgármester közösségi médiás felületén úgy …
Az eseményen megszólaló politikusok elsősorban egymást dicsérték amiatt, hogy elindulhatott a projekt, a pénz nagy részét biztosító Európai Uniót pedig a források szabotőreként festették le.
Szerintük a debreceni Fidesz ezzel az úgynevezett fordított Robin Hood trükköt adja elő. A városban fennálló lakhatási válságra több javaslatuk is van, a Főnix lakásprogramot …
Ismét elszomorító látványt nyújtott Debrecen kedvelt kiránduló- és horgászhelye, a Vekeri-tó. A tó medrében lévő kevés vízben a halak az életükért küzdöttek, a korábban elhullott …
A debreceni kötődésű AR Robotics Kft. a pályázaton elnyert támogatásból napelemparkot, nemzetközi marketingkampányt és egy önműködő raktárrendszert is meg tudott valósítani. A nemzetközi piacra egy …
A hajdúböszörményi ipari terület új tulajdonosa szerint elsősorban a helyi kis- és középvállalkozásokat várják bérlőnek. A hosszútávú cél a terület gazdasági fellendítése. Hajdúböszörményben emellett két …
Papp László polgármester szerint ebben az évben a második ütem tervezési folyamatait indítanák újra, a megvalósítást pedig csak azután kezdenék el. A tervezettnél későbbi kezdéssel …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.