Szabó Bence szerint az elmúlt hetek történései bebizonyították, hogy az akkumulátorgyárral kapcsolatos kérdések hitelesítését sorra megtagadó testület politikai befolyás alatt áll.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Szabó Bence szerint az elmúlt hetek történései bebizonyították, hogy az akkumulátorgyárral kapcsolatos kérdések hitelesítését sorra megtagadó testület politikai befolyás alatt áll.
Legalábbis ezt közölték a Debreciner adatigényléseire adott válaszaikban. A hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató még januárban, egy akkumulátorgyárral kapcsolatos közmeghallgatáson beszélt arról, hogy szükség esetén leállíthatják az …
Úgy látják, a CATL-beruházással kapcsolatos folyamatok antidemokratikusak. Amennyiben Papp László nem kezdeményez helyi referendumot, ismét blokád alá vehetik az építkezést.
Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektora, valamint Holoda Attila energetikai szakértő, volt helyettes államtitkár is úgy látja, az akkugyárak miatt veszélybe kerülhet Magyarország …
Kovács Tibor József HVB-elnök az egyértelműséget hiányolta és alaptörvény-ellenességet állapított meg a négy kezdeményezés ügyében. Káposznyák István megkapta az önkormányzati képviselői mandátumát.
Egy többek között országgyűlési képviselőkből és polgármesterekből álló csoport látogatott el az Európai Parlamentbe Deutsch Tamás meghívására. Velük van az erőszakos cselekedetei miatt jogerősen kétszer …
Az LMP és a Momentum után az MSZP is megtámadta a CATL környezethasználati engedélyét a bíróságon. FRISSÍTÉS: Horváth Nándor László keresetét már megvizsgálták, érdemben fogják …
A párt nem érez felelősséget azért, mert tavaly ősszel nem vették fel az eddigi egyetlen átengedett népszavazási kezdeményezés ajánlóíveit. Úgy látják, a debreceni Helyi Választási …
Olyan árat fizetett a magyar állam a házért és az udvarért, amennyiért Debrecenben nem árulnak lakható ingatlant. Amikor az értékbecslés felülvizsgálatát kérték, a bíróság ugyanazt …
Varga Zoltán még nem tudja, fog-e perelni a DK a Gulácsi Anna Ilona halálával megüresedett közgyűlési mandátumért. A 2024-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, most …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.