Július elején az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium nyílt pályázatot hirdetett 21 felsőoktatási intézményt fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (KEKVA) kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságaira. A felhívás szerint a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új tagjait is keresik. A kormány felhívása szerint a kuratóriumi tagok és felügyelőbizottsági tagok megbízatása 2026. szeptember 1-től 2027. augusztus 1-ig tart majd, az eddig bejelentett kormányzati tervek szerint a KEKVA-k rendszerét jövő nyárig átalakítják.
A Debreceni Egyetem közleménye szerint az eddigi kuratórium tagjai és Kossa György elnök sem pályázott a tagságra. A jelentkezők július 18-ig adhatták be pályázatukat, amelyeket a minisztérium az érintett felsőoktatási intézmények szenátusainak bevonásával bírál el. A Debreceni Egyetem Szenátusa ezzel kapcsolatban augusztus 6-án ülésezett.
A Debreciner megkereste a Debreceni Egyetemet azzal kapcsolatban, kiknek a pályázatait javasolta a szenátus a minisztérium számára. Az egyetem sajtóközpontja arról tájékoztatott bennünket, hogy öt pályázat érkezett a minisztériumtól a felügyelő bizottsági tagságra, közülük egyhangú szavazás eredményként egy közgazdász és jogász végzettséggel rendelkező egyetemi delegáltat javasoltak a felügyelő bizottság élére, további két tagként két egyetemi jogi oktatót neveztek meg.
A kuratóriumi tagságra az egyetemhez tizenhat pályázat érkezett a minisztériumtól. A Debreceni Egyetem tájékoztatása szerint a szenátus sorrendet állítottak az első öt helyre.

„Egy jelentős európai uniós tapasztalatokkal rendelkező, nem egyetemi polgárként pályázó végzett az első helyen, valamint három egyetemi kötődésű polgár és egy további külső pályázó került a rangsoroltak közé” – tájékoztatta a Debrecinert a Debreceni Egyetem sajtóközpontja, a pályázókat név szerint nem árulták el.
A közlemény szerint a szenátusi szavazás eredménye megfelel a kuratórium alapító okiratának azon rendelkezésének, mely szerint legalább három tagnak a Debreceni Egyetemmel kell vagy kellett legalább négy éves munkaviszonyban állnia, valamint az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumtól érkező olyan javaslatnak is, hogy női tagokat is delegáljanak.
„A pályázók szakmai és tudományterületi lefedettsége is szerencsés összetételben alakult, mivel jogász, orvos, természettudományi, műszaki és bölcsészettudományi területen jártas pályázók kerültek az első öt helyen rangsoroltak közé” – emlékeztetett a Debreceni Egyetem.
Az esetleges visszalépések vagy minősítési eljárások miatt a szenátus további javaslatot tett a hattól tizedik helyezettekre, a kiválasztási folyamat következő időszaka a minisztériumban zajlik. A kormány pályázati felhívása szerint eredmény legkorábban augusztus 17-én születhet.












